Az alapjogaink közé tartozik, hogy valódi vaníliát fogyasszunk? A vanília vs. vanillin kérdés

A vanília apokalipszise régen kezdődött. A 16. századi Mexikóba szükséges visszautaznunk, ha a gyökereit keressük. A spanyolok felfedezője, Hernán Cortez ekkor ismerkedett meg a vaníliával ízesített csokoládéval az azték uralkodó, Montezuma köreiben. Nem sokkal ezután Európába is eljutott, de a csoki és a vanília még évszázadokig egy papírvékony elit úri szórakozásának része volt csupán. Mexikón kívül ráadásul semmilyen akkor ismert helyen nem fordult termőre a növény. Beporzásához egy olyan méhcsoport szükséges, amelyik csak eredeti élőhelyén található. Így ment ez 1841-ig. Amikor egy 12 éves srác, Edmond Albius Madagaszkár mellett, Réunion szigetén valahogy felfedezte, hogy az orchideák családjába tartozó vaníliavirágot egy kis pálcika segítségével is meg lehet termékenyíteni.

Jelenleg a világ vaníliáinak 80 százaléka Madagaszkárról származik. Ahol a mai napig a pálcikás módszert használják. A vaníliatermelés térképén a másodk Indonézia, de található Indiában, Pápuán és Ugandában is. De még így sem terem elég. Természetes vaníliából egyre kevesebb terem, az ára pedig felszökött. Az élelmiszeripari kémikusok ügyesen dolgoztak, a megnövekedett keresletet látva hamarosan elő tudtak állítani mesterséges úton is hasonló ízeket, amit vanillinnek neveztek.

Először szegfűszeg olajából és rizsből vonták ki a megfelelő kémiai képlethez szükséges elemeket. Mára átálltak kőolajszármazékokra, ezekből származik a vanillin 85 százaléka.

Nem szükséges cukrászmesternek születni ahhoz, hogy bárki megmondja: ezek nem tudják pótolni a természetes vaníliát. És akkor még finoman fogalmaztunk. Amikor vanília helyett vanillintartalmú dolgokat vásárolnak, véletlenül se illatos madagaszkári orchideamezőkre meg vaníliarudat válogató, kecses bronzbarna kezekre tessenek gondolni, hanem egy ipari laborra és a guaiacol nevű, fenolt is tartalmazó vegyületre.

Ráadásul a vanillin íze a vanília összetettségének csak egy részét tudja megidézni.

Honnan tudhatjuk, hogy vaníliát vagy vanillint fogyasztunk?

A biodivat elején a Nestlé kijelentette, hogy az amerikai piacra szánt csokijaiból eltünteti a mesterséges ízesítőket, így a vanillint is. Helyette elkezdett valódi vaníliát használni, és ezt erőteljesen reklámozta is. Hamarosan a Hershey's és a Kellog's is követte. Jó hír, ugye? Nos, nem annyira. A termelés nem tudta követni az igényeket, egyszerűen nincs belőle elég. A növénynek 4-5 év szükséges ahhoz, hogy termőre forduljon. A vanília ára jelenleg sokszorosa a pár évvel ezelőttinek. (2014-ben 60 dollárért vehetett egy kilót a nagykereskedő, most 400-450 dollárba kerül.)

Sok sebből vérzik a történet: az értékes termést bandák fosztogatják Madagaszkáron, ami arra készteti a gazdákat, hogy az ültetvényre kiköltözve őrködjenek éjjel-nappal,  és minél korábban szüreteljenek, amikor még nem biztos, hogy teljesen érett a vaníliabab. Emiatt a vanília minősége csorbul. Hogy lehet sokkal többet fizetni valamiért, aminek folyamatosan gyengül a minősge? Tartható ez? Felmerült a génmódosítás lehetősége is, de élénken tiltakoztak ellene a GMO-ellenes csoportok. Az éghajlatváltozás okozta hatások is sújtják az ültetvényeket.

Felmerül a kérdés, hogy alapjogaink közé tartozik-e, hogy valódi vaníliát fogyasszunk? Vajon olyan átalakuláson megy át a világ, ahol a már hétköznapivá vált alapanyagokhoz és fűszerekhez újra csak a kiváltságosok jutnak majd hozzá? Egykor a bors is luxuscikknek számított, de e sorok olvasói közül sokan álltak sorban órákig egy kiló banánért pár évtizede. Érdemes volna megtanulnunk vágyakozni az után is, amink van...