Hirdetés
Hirdetés

Van új a víz alatt

SZERZŐ: Lami Juli
2017. augusztus 3.
Ismét olyasmi hallottunk, amire az a reakciónk, hogy álljunk meg egy szóra.
Hirdetés

Pedig a vízzel kapcsolatban nem az első túlkapás. Két évvel ezelőtt nyáron a kaliforniai Bentwood egyik hipermarketében "vegetáriánus vizet" árultak, de van olyan ír szálloda, ahol prémium kategóriás palackozott ásványvízből kaphat degusztációs italsort a kedves vendég. Nemrég egy víz sommelier-ről is írtunk, aki azzal keresi kenyerét, hogy étel-víz párosításokat állít össze.
Most azonban néhány szót az organikus vízről is kell szólnunk. Igen, valóban leírtuk ezt a szóösszetételt. A globális piackutató cég, a Mintel ugyanis közzétett egy olyan kutatást, amelyből kiderül, hogy az amerikaiak 25 százaléka nagyon szeretne organikus vizet inni. Ebből persze az is egyértelmű, hogy ennek a bizonyos 25 százaléknak fogalma sincs, mit jelent az, hogy organikus. (valami csak akkor nevezhető organikus vegyületnek, ha egy bizonyos mennyiségű szén található benne). A vízmolekula azonban kétféle atomot tartalmaz, hidrogént és oxigént, így nem lehet organikus.
Van azonban egy új vállalat, az Asarasi, amely meglovagolta ennek a sokmillió embernek a tudatlanságát, és piacra dobta az első organikus vizet az amerikai USDA jóváhagyásával. És hogy hogyan lehetséges mindez? Úgy, hogy az Asarasi víz egy "élő" szűrőn megy keresztül, nevezetesen a nyírfán, így átment a szigorú teszten is. A gyártó nagyon reméli, hogy az emberek rákapnak majd a juharfán átszűrt vízre, amely különben természetesen nem tartalmaz cukrot.
Forrás: HuffPost

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram