Van miért újból a Várnegyedben bóklászni

Manapság túlzás nélkül állítható, hogy igencsak eltérő kulináris ízléseket és pénztárcákat képes kiszolgálni a Budai Vár Gasztró Negyed.
Évek óta papolom, hogy a gasztronómiai vállalkozó kedv milyen rohamos tempóban képes benépesíteni egy amúgy kevésbé frekventált városnegyedet. A gasztronómia, vagy egy-egy emblematikusnak mondott étel akár országok, városok, továbbmenve, városnegyedek identitását képes meghatározni. Csak a miheztartás végett sorolom, hogy a Liszt Ferenc tér, Ráday utca, majd később a régi gettó benépesülése kizárólag a gasztronómiai vállalkozó kedvnek köszönhető.
Bár kivételnek gondoltam a Várnegyedet, mert egyrészt a múlt században nagy látogatottságnak örvendett, másrészt történelmi óváros negyednek minősül, szóval azt is gondolhattam, hogy az utcáin, épületeiben folyamatosan ott pulzáló múlt elégséges vonzerő. Visszagondolva persze kiderül, hogy ebben az esetben is a gasztronómia volt a meghatározó. Legendás kocsmák, éttermek, vendéglők voltak minden utcában, a Várnegyed ódon patrícius házaiban helyet foglaló vendéglőkben igencsak jelen volt a mulatós kedv. Óbuda se volt a régi már, a Víziváros sem, maradt a Vár.
Aztán valahol az ezredfordulón, a kétezres évek körül talán állagóvó megfontolások miatt is a Várnegyed sorompókkal védett zárvánnyá lett. Hamar elfelejtődött, hogy a mindenkori igényes polgárság nem csak múltba révedő emlékezőpontja, hanem ugyanazon polgárság vigasságot kereső macskaköves helyszíne is. Turisztikailag továbbra is kiemelt célpont maradt, de a tömeges, buszos turizmus fád és iparszerűen kötelező látogatási ponttá soványította, különösen annak a Mátyás-templomtól jobboldali irányba eső részét, és ennek megfelelően az instant élmények, étkezések érzéketlen kiszolgálójává is silányította.

A Bécsi kapu felőli oldal egészen a Mátyás-templomig mintha egy másik Várnegyed lenne, privátabb, nyugalmasabb, bár itt is voltak mindig, sőt itt voltak csak igazán a patinás vendéglők, legendás borozók, meredek pincelépcsők, alacsony szarufák, derengő fények, ropogós fehér abroszok, nagy formátumú prímások, érzékien kalimpáló cimbalmok, karcos borok, illatos pecsenyék, helybéli uracsok.
Aztán lassan bezártak, elkoptak, átalakultak, nyomtalanul eltűntek a korábban zsibongó helyek, de egy fényes csillag továbbra is tartotta magát, szórta fényét a Pierrot, a Zsidai család hangulatos étterme. Lévén igazi családi vállalkozás, egy szép napon a második generációs Zsidai Roy vette kezébe a dolgok irányítását és, mint a mesében, vagy inkább a modenkori valóságban, fejébe vette, hogy visszaadja a Várnegyednek, ami annak jár, meg persze a nagyvárosi közönségnek újra vonzóvá teszi, gasztronómiai paradicsommá változtatja a Fortuna utcát és környékét.

Kiindulópontnak ott ékeskedett a Pierrot, de egy étterem nem étterem, tehát kellett vele szemben egy modern bisztró stílusú, ámbátor decens magyar vonalat képviselő, fiatalokat megszólító hely is. Bátor tettnek minősült az első lépés, hamar beigazolódott, hogy helye van a 21-nek a magyar gasztronómia forgószínpadán. Az utca bár megélénkült, ráfért volna egy alapos felújítás, meg persze a sorompó sem kedvezett a tömeges látogató áramlásnak. Hiszen a cél elsősorban az volt, hogy a pesti-budai közönséget csábítsa a Várnegyedbe, de egy emberöltő elteltével új hívószavakkal, új tettekkel kell kedvet csinálni. Ekkor még úgy tűnt, hogy a vári önkormányzat békés álmát alussza, jószerivel tudomásul vette, hogy mocorog valami, de ennél többre nem tellett. Majd a Zsidai család ifjabb sarja feltámasztotta halottaiból a legendás Pest-Buda éttermet is, szintén a Fortuna utcában. Három vendéglő egy utcában már nem véletlen, az már amolyan gasztróutca kezdemény. Aztán innentől nem volt megállás, beindult a Baltazár-projekt: butik szálloda és trendi bisztró, mindez egy nyíllövésnyire a Fortuna utcától a Nándor utcában tágas kilátással a Kapisztrán térre. Most már az önkormányzat is ébredezett, nem volt más választása, tréfálok, de tény, hogy beindultak a Várnegyed túléléséhez szükséges felújítások, fejlesztések.

A felújított Fortuna utca belefut a frissen kialakított Hess András térbe, ahol XI. Ince pápa szobra áll, körülötte kényelmes utcai bútorok kínálnak szemlélődésre alkalmas pozíciót, és aki nem csak madárlesen üldögélne, hanem kulináris élvezetekre is vágyik, annak ott van a Pest-Buda vendéglő frissen nyílt terasza. Érdemes végigsétálni a Fortuna utcán, egyik vendéglőből a másikba botolhatunk, vagyis botlásról szó sincs, női tűsarkakkal is könnyedén végig lehet tipegni-topogni, mert a macskaköves utat úgy rakták le, hogy a rések közötti fúgák, mélyedések szemre megvannak, de a valóságban a járófelület egyenletes. A Kapisztrán tér sem maradt ki a Zsidai-féle gasztronómiai terjeszkedésből, ott Spíler sörkert épült, ami körül végre megnyílhat egy valódi kézműves élelmiszerpiac. Sátoros ünnepekkor pedig a jellegzetes polgári-urbánus forgatag találhat itt méltó helyet, télen forralt borral, nyáron hűsítő sorforrással. Manapság túlzás nélkül állítható, hogy igencsak eltérő kulináris ízléseket és pénztárcákat képes kiszolgálni a Budai Vár Gasztró Negyed. Nem tagadom, hogy személyes jóérzésemet táplálja az a tény, hogy volt valaki, aki makacsul ragaszkodva elképzeléseihez, energiát, pénzt nem kímélve megvalósította nagyívű elképzeléseit. Ez az elszántság szemlátomást a hivatalosságot is meggyőzte. Végre van miért újból a Várnegyedben bóklászni.