Hirdetés

Rozsdeszkák, tojásörömök és tapas: Bartók reggel.délben.este – egy valódi törzshely

SZERZŐ: DiningGuide
2021. október 23.
Az idei ősz utolsó kellemes, napsütéses napjait fogtuk ki a kiüléshez: a villamosok zajával, az autók forgalmával és vegyes képet mutató, felújított és „úgy maradt" utcafrontos házak látványával együtt is szeretnek kiülni Bartók Béla útra a helyiek – sőt, nem csak a helyiek. A Bartók – reggel.délben.este az egyik legmegbízhatóbb választás, ha a kávénk-sörünk-borunk-koktélunk mellett ennénk is egy jót a „boulevardon".
Hirdetés

A TIME OUT nemzetközi listáján a világ legizgalmasabb városrészei között 2019-ben a 41. helyen; néhány héttel ezelőtt pedig a 7. helyen végzett Újbuda.

„A Bartók Béla út nagyon él. Öröm látni, ahogyan egy városrész magára talál, most éppen ez történik a Gellért tér és Móricz Zsigmond tér között behatárolható szakasszal, és annak sem lennénk ellenére, hogy túlszaladjon a körtéren, és egészen a Karolina útig végigvonuljon ez a pezsgés. A Gellért térhez közel járunk, szomszédságban a Vegan Love. Beszélő az étteremnév, hiszen azonnal definiálja is magát a Bartók – reggel.délben.este. Egész héten kinyit reggel nyolckor (vasárnap kilenckor), és éjjel 11-ig vagy éjfélig nyitva is tart. Tudomásunk szerint a Nagymező utcai Két Szerecsen Bisztró tulajdonosi köréhez köthető, ahol szintén reggeltől éjszakába nyúlóan zajlik a pesti nagyélet és pörög a konyha" – így írtunk 2019-ben a városnegyed egyik legmegbízhatóbb teljesítményt nyújtó étterméről, amely szerencsésen túlélte a pandémiát.

Sok életben maradt étterem működésén szabott itt-ott a megpróbáltatásokkal járó 2020 és '21-es év. Az igazi törzshelyekről viszont elmondható, hogy nem kellett szűkíteniük a kínálaton vagy a nyitvatartáson, és nap mint nap azon dolgoznak, hogy a Bartók Béla út az az emberléptékű, barátságos helyszín legyen, ahová szívesen beszél meg találkozót az ember.

Fotó: Bartók – reggel.délben.este

A hely laza és stílusos, megidézi, de nem másolja a spanyol tapasbárok hangulatát. Gastropubként definiálják magukat, és tény, hogy legalább annyi oldalt tesz ki az itallap, mint az étlap. Az alapsörök mellett izgalmas a borkínálat, az értő válogatás olyan kiváló magyar pincészetektől is kínál poharazott palackokat, mint a Pannonhalmi Főapátság vagy a Figula, az apró pincészetekből származó különlegességek között pedig ott van Miklóscsabi Nem férünk a bőröndbe friss chardonnay-ja, az etyeki Szijjártó Előd Csóvája, és Kiss Gábor pincészete is jelen van a borlapon.

Nyáron megszokott utcakép a Bartók – reggel.délben.este teraszán koktélozóké, a prosecco- és Campari-alapú frissítőket (mint az uborka spritz vagy a bodzás-buborékos Hugo) épp ebben az időszakban váltják a lélekmelengetők. A bátrabbak válogathanak a Tatratea-mixek közül, a lokálpatrióták a magyar Opera Ginből készült koktélt.

Fotó: Bartók – reggel.délben.este.

A 2021-es Oktoberfest ajánlat / Fotó: Bartók – reggel.délben.este

Árak: tojásreggelik 1290-1990 Ft; levesek 1590-1890 Ft; salátatálak 2490-2790 Ft; tapasok 1190-2990 Ft; barfoodok: 1990-2790; desszertek 1190 Ft

Bartók – reggel.délben.este

Cím: Budapest XI. kerület, Bartók Béla út 9.
Nyitvatartás: H-K-Sze 08:00-23:00, Cs-P-Szo 08:00-00:00, V 09:00-23:00
Az étterem Facebook-oldala

Hirdetés
Tovább olvasok
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram