Hirdetés
Hirdetés

Vadaskrém leves - Nyakleves étterem receptje

SZERZŐ: Igor
2015. február 6.
Megkértünk hat éttermet, hogy meséljék el, mit jelent nekik a vadas és nyúljanak is hozzá bátran. A budai Nyaklevessel kezdünk, majd hetente, szép sorjában topéttermek jönnek.
Hirdetés

Megkértünk hat éttermet, hogy meséljék el, mit jelent nekik a vadas és nyúljanak is hozzá bátran. A budai Nyaklevessel kezdünk, majd hetente, szép sorjában topéttermek jönnek.
Rakott burgonya, hortobágyi húsos palacsinta, lángos, fánk, mákos guba - nagy kedvencek vagy közútállatnak örvendő fogások, amikre az évek során sok-sok maszlag tapadt. Mit lehet, mit kell velük kezdeni? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ, amikor 4 évvel ezelőtt topéttermekkel „átöltöztető”-sorozatba kezdtünk. Izgalmas, jó játék volt, ami a séfek fantáziáját is megmozgatta. Átgondolandó klasszikusból annyi van, mint égen a csillag, miért is nem folytatnánk? Ráböktünk hát a VADASRA.
Az utóbbi években Nyaklevest osztogató Csikesz Judit (Instantmutter) osztotta meg először emlékeit és a végén összerántott egy vadaskrém levest.

A legnagyobb gyerekkori kedvenc. Az íze, az illata, a színe mellett a legmeghatározóbb emlékem róla pont a hiánya. És az állandó vágyakozás. Vajon miért száműzte anyám az őszi-téli étlapra a család örökös kedvencét? Mert nemcsak apám, öcsém és én voltunk függők, de gyerekeim is üzembiztosan ezt rendelték anyámtól a hétvégi családi ebédekre. A Vadas merőben méltatlan száműzetését valószínűleg éppen a túlzott népszerűsége okozta. Apám ugyanis bizonyos időközönként arra a felismerésre jutott, hogy főzni igazán a férfiak tudnak. A nők csak a hétköznapi egyszerű ételek sorozatgyártására alkalmasak, mint ilyenek persze nélkülözhetetlenek is, de az ünnepi étel, az más. Az költészet, ami ihletett alkotót kíván. És mivel apám kedvence is éppen a Vadas volt, az ártatlan étel a viaskodó felek közé szorult. Azokon a vicces napokon ugyanis, amikor apám mesterszakácsként ébredt, roppant szórakoztató párviadal zajlott a konyhában. A Művész teljesen kitúrta az Iparost, átvette a hatalmat edényei fölött, csörömpölt, darabolt, kavart, kóstolgatott és közben meghasonlott utódai között szövetségeseket próbált toborozni a háttérben összeszorított szájjal, némán és rosszallóan figyelő felesége ellen. Ám hamar eljött a pillanat, amikor a konyha csatatérre kezdett hasonlítani, minden fellelhető edény és eszköz használtan és ragacsosan hevert körülötte, a falakon ételminták díszelegtek. Ilyenkor nagylelkűen és szigorúan átmeneti jelleggel beengedte anyámat, aki fájdalmas mártírmosollyal arcán pillanatok alatt felszámolta az anarchiát, majd gyors léptekkel távozott. Ez a romeltakarítás még legalább kétszer megismétlődött, mire az Alkimista megpihenhetett. Fáradt, de elégedett sóhajjal megtörölte homlokát és szólította az előszobában éhesen és egyre türelmetlenebben várakozó családot és elénk helyezte világraszóló, egyszeri és megismételhetetlen nagy művét, a Vadast. Ami finom volt. Igazán az. És pontosan olyan, mint amit más, kevésbé szórakoztató hétvégeken anyám csinált. Igaz, negyedannyi idő alatt, csendben és észrevétlenül.

A Vadassal egyébként, annak ellenére, hogy elsőszámú kedvencem, két komoly problémám volt. Gyerekkoromban utáltam a húst, ezért roppantul zavartak az isteni szószban feleslegesen kellemkedő marhahússzeletek. És sajnos a szószból sosem volt elég. De ezt a két észrevételemet egyik szülőm sem akceptálta. Úgyhogy tavaly nyitott kis levesezőmben a saját Vadasomat készítem. Persze levessé alakítottam, így végre a szósz játssza a főszerepet. Hússzeletek pedig nincsenek, először is, mert bár azóta én is húsfüggő lettem, a gyerekkori álmokat meg kell valósítani. Ebben segédkezett a hatósági állatorvos is, aki konyhánk méretére hivatkozva nem engedélyezte "tőkehús" felhasználását.
Így a gyerekkori kedvenc Csikesz Judit változatában így néz ki:
Vadaskrém leves hat személyre
Három evőkanál olajra rádobunk huszonöt deka apró kockára vágott bacont. Ha sercegni kezd és isteni, étvágygerjesztő illatot áraszt, megdinsztelünk rajta három fej apróra vágott vöröshagymát. Rádobunk két kiló, darabokra vágott sárgarépát és negyedkiló fehéret, négy-öt babérlevelet és egy késhegynyi borsot. Felöntjük három liter marhahúsalaplével, puhára főzzük. Ha kész, összeturmixoljuk az egészet. Előtte persze tanácsos kihalászni a babérleveleket, ez a neuralgikus pontja az egésznek, mert a babérlevél pompásan álcázza magát. Sűrítésként két deci tejfölt három kanál rizsliszttel összekeverünk és azt is beleturmixoljuk a levesbe. Felforraljuk, közben citromlével ízesítjük. A citrom mennyisége mindig az aktuális répa édességétől függ. „Pirított krutonnal, vagy levesgyönggyel szerintem isteni, bár anyám zsemlegombócához egyik sem mérhető. Vannak azonban szent dolgok, amikkel nem kísérletezünk, így anyám zsemlegombócát ezentúl már csak apám élvezheti a mennybéli konyhában.”

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram