Nemrég már sorra vettük, hogy mi az, amit semmiképpen ne tegyünk (Japánban) az evőpálcikánkkal – néhány eszement, jellemzően turistahúzást is ismertettünk. De miben különbözhetnek egyáltalán az európai szemnek elsőre egyformának tűnő pálcikák?

Richard Nixon egy hivatalos vacsorán Pekingben 1972-ben (Kép forrása)
Kínai pálcikák – hát, ezért hosszabbak
A kínai pálcikák jellemzően hosszabbak, és a végük nem olyan hegyes, mint a japán pálcikáké. Ennek egyik oka, hogy a kínai pálcikákat hagyományosan nem csak evéshez, hanem főzéshez is gyakran használják: megkeverik velük a tésztát, felverik velük a tojást, illetve forró olajba is könnyen belehelyezhetünk a segítségükkel a sütnivalókat. Általában bambuszból vagy fából készülnek, a felületük nem lakkozott, hogy kevésbé csússzanak, és főzés közben is könnyedén meg lehessen ragadni az ételeket.
A pálcikák hosszúsága szintén kapóra jön, amikor egy tradicionális kínai étkezés alkalmával az asztal körül ülők több kisebb fogást osztanak meg egymással. Az ételeket gyakran az asztal közepén lévő, forgó körlapokon kínálják a vacsoravendégeknek, így a távolabbi tálakat egy hosszabb evőpálcikával könnyebben el lehet érni. Milyen praktikus!
Rövidebbek, hegyesebbek: a japán pálcikák
A japánokra nem jellemző, hogy az asztalnál megosszák egymással az ételt, ezért a japán pálcikák is rövidebbek. Míg a kínai pálcikák hegye tompa, a nagyságrendekkel több halat fogyasztó japánok a hegyesebb végű pálcikákkal egyszerűbben ki tudják piszkálni a halakból az esetleges szálkákat.
És a szögletes, fém: a koreai pálcikák
A koreaiak pálcikái jellemzően fémből készülnek. A kultúrtörténész szerint azért szögletesek a koreai pálcikák, hogy spóroljanak az alapanyaggal. Sokkal valószínűbb azonban, hogy a koreai pálcikák azért nincsenek lekerekítve, mert a négyszöges alak segít megakadályozni, hogy az aprócska koreai tálalóasztalokról leguruljanak.
Olvassa el ezt is: Ezt mind NE tegyük a japán evőpálcikákkal!
Warning: Undefined array key 0 in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 6
Warning: Attempt to read property "term_id" on null in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 6
Warning: Undefined variable $sponsor_data in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 17
Warning: Attempt to read property "description" on null in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 17