Hirdetés
Hirdetés

Ugye megegyezhetünk, hogy a téves, hibás recepteknél kevés bosszantóbb dolog van a konyhában?

SZERZŐ: DG
2021. január 27.
Nem dagad az ér a homlokomon, inkább csak csalódottan nyomogatom az elsőre vonzónak tűnő receptből sütött, elbaltázott süteményem. Több tojás és rengeteg darált mák bánta. Percekig tétovázom, hiszen nincs nagyobb pazarlás annál, minthogy kidobjam, de aztán háromig számolok, és megetetem vele... a kukát. Nincs bosszantóbb a konyhában, mint egy sokat ígérő, de hibás recept!
Hirdetés

Will Ferrell amerikai színész egyszer azt mondta, hogy addig nem szabad senkivel frigyre lépni, míg nem láttuk, hogyan viselkedik lassú internet mellett, hiszen ekkor mutatkozik meg a valós énje. Ezt talán kiegészíteném még azzal, hogy nézzük meg az illetőt, miként reagál a gubancos karácsonyfaégőre, elveszett poggyászra, valamint egy ígéretes, de rossz recept végeredményére.

Most, amikor tényleg a világ összes ételét elkészíthetjük az internetről, receptekből, videók segítségével, podcasteket és közösségi oldalakat nézve, óriási a kísértés. Tobzódunk a jótanácsokban, gyűjteményekben, csodálatosan megkomponált fotókban és az (állítólag) hozzájuk rendelt receptúrákban. Hova nyúljunk, merjünk-e kockáztatni, és a bevált családi ételeket, szakácskönyves kedvenceket lecseréljük-e időről időre néhány „kockázatos" újdonságra?

A válasz számomra egyértelmű: persze! Nincs annál izgalmasabb, mikor a kezünk alatt áll össze egy-egy bonyolultnak tűnő étel, mikor játszi könnyedséggel tudjuk reprodukálni a kedves ázsiai fogásokat, mikor egy szerettünk lehetetlennek tűnő ízekre kíván rá, de bátran elkészítjük neki. Kell a mersz ahhoz, hogy kilépjünk a biztonságos és sokszor lefőzött ételek öleléséből, és bővítsük a repertoárt. Csak éppen nem mindegy, hogy milyen forrásra támaszkodunk! Ebben az óriási zajban könnyen megrészegíthet egy ízlésesen beállított kép is.

De óvatosan, körültekintően válasszunk forrást!

Szerencsések lehetnek a gyűjtőoldalak, ahol a kipróbált receptek után visszajelzéseket, képeket, netán újabb tippeket nézhetünk és olvashatunk, így kisebb a hibalehetőségek száma, és egyfajta közösségi élményt is adhat az alkotás. Elvégre olyasmi ez, mint amikor internetről vásárolunk: számos visszajelzést olvashatunk, és ezek böngészése és mérlegelése után nyomunk a kosár gombra.

Olyan bloggerrel is biztosra mehetünk, aki több fronton is jelen van, hiteles arc, szenvedélye a gasztronómia, és nyíltan, kedvesen még kommunikál is a követőivel. Legyen hazai vagy külföldi arc, lapozzunk vissza a munkásságában, olvassunk nyugodtan a visszajelzésekből, keressünk fázisfotókat az egyes receptekhez, nézzünk velük videókat, amiken "nincs filter". Persze, ahogy egy szakácskönyv esetében sincs rá garancia, hogy mindig az ízlésünknek megfelelően tökéletes étel kerül az asztalra, úgy egy hiteles és szerethető blogger receptjéből is készülhet olyan fogás, ami nem lesz a favoritunk.

Az elismert – sokszor sztárséfek – betonszilárd tippjeire mindig jobban odafigyelünk (mi sem véletlenül vezetjük a Főzz a séffel! sorozatot), örömmel és ámulattal nézzük videóikat, szakácskönyveiket is. Ez is egy stabil forrás lehet.

Viszont vallom, hogy sokkal biztonságosabb a helyzet főzés terén, mint a sütés témájában. Főzés közben azonnal látjuk, ha valami nem stimmel, tudunk javítani: higítani egy mártáson, erősebben redukálni a szószt, sózni, több fűszert használni saját preferenciáink szerint.  Sütésnél viszont nem ennyire egyértelmű és nem korrigálható(k) a baki(k).

Visszakanyarodnék a fentebb említett mákos rettenethez és a szégyenteljes fotómat ugyan nem publikálom, azért nevetni tudok még rajta, a sok tojás és elpocsékolt mák ellenére is. Egyszerűen nem bírok megbékélni vele, hogy gasztronómiában mozgó, ebben a témában író emberként ennyire botcsintálta cukrász legyek! Vagy mindig rosszul választanék? Mindig benézem a recepteket? Hogy lehet ez?

Impulzussütő vagyok. Meglátom, elolvasom, már szinte érzem is az illatát a készülő süteménynek... de sokszor rosszul választok. Ebből lesznek a zaragozai Bundás Krisztust és a magyar internet kedvenc Niki Nausz tortáit megszégyenítő, kukabélelő édességeim, amik miatt annyira röstellem magam, hogy rendre röhögésbe fordul az egészestés kaland. Leszerepelek és kifigurázom magam:

Hirdetés
mégis hogy hihettem el a rendkívül trendszetter lánynak vagy srácnak, hogy valóban a megadott receptúra szerint készítette el a képen szereplő finomságot?

Olyan fél órán át még írni is szeretnék neki, először ingerülten, aztán már nyugodtabban. Csak megkérném, hogy ugyan küldjön már egy képet, ahogy a posztban említett barátai és családja kétpofára, percek alatt tünteti el a szóban forgó süteményt! Fel vagyok dúlva. Azt gondolom, ezt a receptet sosem próbálták ki, sosem készítették el, nem rajtam és az alapanyagaimon múlt.

Lekapom a polcról azokat a tűpontos könyveket, amelyek valós, tökéletes recepteket tartalmaznak. Olyan kiadványokat, amelyekben akár generációkon átívelő receptúrákat írnak le, csalhatatlan arányokkal, valóban olyan módon, hogy azokat milliószor lepróbálták, nem csak hirtelen lejegyezték, hasraütésszerűen, majd lefotózták, és el is felejtették.

Nem szeretnék "régenmindenjobbvolt" szellemiségben dúlni-fúlni, inkább csak megfogadom most, hogy egy-két bloggert, lifestyle gurut örökre el fogok kerülni. Akármilyen szépen mosolyognak rám az elméletileg általuk gyártott porcukorral hintett canelék, clafoutik vagy éppen torták.

Sütni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen... ! És láss csodát, megingathatatlan forrásból szép mázakat, dundi profiterol fánkocskákat is tudok csinálni, utána pedig ünnepelni, hogy bizony mégsem olyan reménytelen ez az édességtéma. Nagy a szórás, de válasszunk körültekintően, és ne dőljünk be a szemfényvesztésnek!

Ne hagyja ki ezt az írásunkat sem:

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram