Hirdetés
Hirdetés

Tízezer vendéglátós demonstrált földre terített abroszokkal Olaszországban

SZERZŐ: DiningGuide
2020. október 29.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök vasárnapi bejelentése nyomán egy hónapra ismét országosan korlátozzák a vendéglátóhelyek nyitvatartását, valamint az egy asztalnál leültethető vendégek számát. Ezen intézkedések ellen tüntettek országszerte a szektorban dolgozók.
Hirdetés

Október folyamán Nápolyban, Rómában, Milánóban, Torinóban is erőszakba torkolltak demonstrációk, amelyek a Covid 19-járvány indokolta új korlátozások ellen tiltakozók szerveztek. A több olasz nagyvárosban zajló tüntetéseken radikális erők is megmozdultak, az olasz belügyminisztériumnak nemzetbiztonsági riasztást kellett kiadniuk.

„Inkább járványban meghalni, mint éhen halni" – skandálta a tömeg.

Ezeket követően az október 25-én, vasárnap közzétett miniszterelnöki bejelentésről mi is hírt adtunk. A vendéglátást is nagyban érintő újabb korlátozásokra reagálva tegnap szervezett demonstrációk keretében vonultak utcára a vendéglátásban dolgozók.

A Federazione Italiana Pubblici Esercizi (Fipe), a kereskedőket és vendéglátósokat tömörítő szövetség tagjai összesen 24 olasz városban csatlakoztak a megmozduláshoz a helyi főtereken, összesen körülbelül tízezer résztvevővel.

Lino Enrico Stoppani, a Fipe elnöke elmondta, hogy több mint 300 ezer cégről van szó, melynek többsége családi vállalkozás, és a járvány megérkezése előtt napi 11 millió vendéget szolgáltak ki. Kifejtette, hogy a tavasztól egymást követő korlátozások miatt év végéig megtörténhet, hogy 50 ezer vendéglátóhely zárhat be végleg.

Az utcákon, tereken földre terített abroszokkal, étkészletekkel tüntettek békésen az újabb szigorítások ellen. A tányérokat, poharakat jelképesen lefelé fordították, utalva ellehetetlenített helyzetükre és az idén a feje tetejére állt világunkra. Számos résztvevő munka-egyenruhában demonstrált az utcákon.

„Rendbontás nélkül, de elszántan tiltakozunk az ellen, hogy a földre kényszerítsenek bennünket!" – nyilatkozta Stoppani.

Az újabb korlátozások miatt a kormáy 5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatáshoz különített el forrást a vendéglátás ágazat részére, amit így értékelt a szövetség elnöke:

Hirdetés

„Elismerjük a kormány erőfeszítéseit. Ezek fontos intézkedések az olyan összeomló szektorok számára, mint a miénk. Mégsem ez a megfelelő eljárás, és nem is arányos azokkal a károkkal, nehézségekkel szemben, amelyeket elszenvedünk. A kártalanítás kötelesség, nem pedig kompenzációs feladat. Semmi sem kompenzálhatja a munkavállalás jogának megtagadását.”

 

View this post on Instagram

 

Ristoratori di Cagliari in piazza #siamoaterra #osteriaparadiso #vogliamofareimpresa #fipe #confcommercio

A post shared by Olga Bogach (@bolia80) on

Elfogadhatatlannak nevezte továbbá, hogy a kormány a vendéglátóhelyeket „fertőzésveszélyesnek” kiáltotta ki, miközben az utóbbi hónapokban az éttermek, bárok, presszók tulajdonosai önerőből, több ezer euróval finanszírozták a vendégek minél biztonságosabb fogadását.

A római Pantheonnál szakácssapkában tiltakozó vendéglősök az MTI munkatársainak úgy nyilatkoztak, hogy

tavasszal már megszenvedték a lezárást, a nyáron talpra álltak, majd mindent megtettek az üzlethelységek rendszeres fertőtlenítése, valamint a biztonsági távolság betartása érdekében.

Az éttermeink fele napközben egyébként sem szokott kinyitni, most pedig már egyáltalán nem is tud. A kormány velünk kezdte a gazdaság leállítását – jelentették ki. Ezzel egy időben a taxisok járműveikkel elfoglalták a tereket, tiltakozásokat tartottak a lezárt edzőtermek és uszodák képviselői, és demonstrációkra készülnek a kulturális ágazat dolgozói is.

 

View this post on Instagram

 

#vogliamofareimpresa

A post shared by Pamela (@pamelaquercioli) on

Giuseppe Conte miniszterelnök parlamenti felszólalásában kijelentette: tudatában van a szigorú intézkedések gazdasági és társadalmi hatásának, de azok szükségesek a járványgörbe ellenőrzés alatt tartása érdekében, máskülönben a helyzet kezelhetetlenné válik.

Az éttermek bezárása mindenesetre elérte hatását, mivel az olaszok esténként már alig mozdulnak ki otthonról. Annál is inkább, mivel az esti órákban szélsőséges csoportok engedély nélküli megmozdulásaitól is tartanak. Rómában a kedd esti utcai összecsapások miatt tizenhat tüntető ellen indult hatósági eljárás, mindannyian az Új Erő szélsőjobboldali mozgalom tagjai, valamint szélsőséges futballszurkolók.

Forrásaink: MTI és Finedininglovers.it

Kapcsolódó írásunk:

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram