Most, hogy célirányosan az M. étterembe tartottunk, rájöttünk, hogy százszor haladhattunk már el előtte, anélkül, hogy valaha észrevettük volna. Tudtunk, hallottunk, olvastunk róla, kollégák is ajánlották már, szerepel a Dining Guide TOP100 Étteremkalauzban, de nekünk eddig mindig kimaradt. Ez az M. étterem tehát nem a székesfehérvári M-Étterem. A Kertész utca végén keressük, abban az utcában, ahol olyan intézmények üzemelnek, mint a Strudel Hugó (rétesek, annyi töltelékkel, mint a nagyinál!), a Laurel Budapest (Hamvas Béla és borok fent, fine dining és további borok lent), a kultikus Schrödinger Macskája Pub, a Kandalló (komoly burgerek és kraftsörök), az utca végén pedig a BITE Bakery kínálja a város egyik legdrágább, de kétségtelenül emlékezetes fahéjas tekercsét és perec-szendvicseit.
Bent vagyunk tehát a sokat átkozott-szeretett bulinegyedben, ahol most egymást váltják a megnyitott, de pangó helyek, bent ráérősen törölgető vagy ugrásra kész személyzettel. A bezárt helyek poros ablaküvegein ujjal rajzol firkák, sok üzlethelyiség kirámolva, máshol a székek az asztalokra pakolva várják a szebb napokat.
Majd következik egy-egy nyitvatartó hely, kellemes telítettséggel, a kocsmák közönsége például láthatóan hűségesnek mondható. A Király utcai oldschool kifőzde, a Frici Papa (OLCSÓN JÓT! felirattal) hát olyan, amilyen, dől ki az utcára a használt olaj szag, de kétségtelenül sokan választották csütörtök este. Tibi atya Király utcai kocsmájának bezárását üdvözlik a minőségi hazai bor- és sörkészítők, egyszóval szemmel láthatóak a Covid (I. felvonás) után beindult folyamatok Budapest belvárosának vendéglátásában.
Az M. étteremről régen is az a hír járta, hogy esténként szépen, csendben megtelt. Vacsoraétterem az M., és egy olyan erőlködés nélküliség jellemző, amitől egyszerre vonzó és természetes, annyira, hogy néha megfeledkezik róla az ember, hogy egy étteremben ül. A felszolgálólány sem tűnt felszolgálólánynak, inkább csak egy lánynak, aki kihozza az ételt, mindenféle mimális pincérmanír nélkül. Kicsit olyan, mintha vendégségbe jött volna az ember. Kivétel nélkül az összes fogásnál megkérdezte kedvesen, hogy ízlik, és amikor kíváncsiskodtunk volna (ez egy családi vállakozás? miből készült a...?) mindig egy kedves szóval, legfeljebb tőmondatban válaszolt, és ment a dolgára.
Nem volt nagy sztorizás, de még csak kicsi sem. Nem adta elő nekünk a történetüket, nem tett nagy állításokat az ételekről, ahogyan azt megszokhattuk az utóbbi évek során. Nem hangzottak el annyit hallott bűvszavak, mint "házi", "saját készítésű", "kovászos", "bio", "magyar szarvasmarha", "farm-to-table", jóllehet az üdvözlőfalatnak kihozott kenyér láthatóan házi volt, de nem kovászos. Amikor erre rákérdeztünk, nemes egyszerűséggel azt mondta a lány, hogy "mi sütöttük", majd megfordult, és tovább ment. Semmi kenyérsütésmítosz, Franciaországban elvégzett péktanfolyam, bioliszt, kelesztési kérdések és további (valójában teljesen felesleges) készítési információk.
Érdekes volt az is, hogy bár végig gondos és figyelmes volt a lány (talán a tulajdonos lánya lehetett?), teljes jelenléttel vitte a kis pályát, mégsem ajánlgatott különösebben semmit (kávét, üdítőt, desszertet). Láthatóan egyáltalán nem akart többet eladni nekünk, mint amit szerettünk volna enni, a mosolyát viszont láthatóan nem továbbképzésen sajátította el, hanem őszinte benyomást keltett. És milyen az emberi lélek természete... így, hogy nem jöttek a kötelező kűrok a felszolgálás során, három előétel és három desszert is elfogyott, pedig kevesebbet terveztünk kikérni.
A M. egyszerűen furcsa. Egy abszolút kívülálló. Mégis az az érzése az embernek, hogy pontosan valami ilyesmit jelent az igazi, házias vendéglátás. Persze, nem az „egyél még, kisunokám"-típusú tukmálós vidéki vendéglátás, amikor 5000 kalória elfogyasztása után csalódottan veszik tudomásul, hogy nem kérünk a szalagos fánkból. De még csak nem is a klasszikus vendéglős, Krúdy-nosztalgiás hangulatot hozza az M. Mindezt ráadásul a bulinegyed közepén teszik, ahol még különösebb az egész jelenség.
A honlapjuk és ez a Facebook kiírásuk is egyébként pontosan olyan, mint ők. Egy Facebook-posztjuk: „Tél volt, mikor a sóletet elkezdtük. Volt minden este. Gondoltuk, majd jön a meleg, akkor már senki se kér. Tévedtünk. Azóta is a műsorunkon. Most a kuszkusszal próbálkozunk. Lesz vega és lesz húsos (bárány vagy csirke - ilyesmi). Kíváncsian várjuk, lesz-e sikere."
Csak így egyszerűen. Nincsenek burjánzó jelzők, nem sulykolják, hogy a város legjobbja, nincs szó elitbárányról. Régebben azt hallottuk, hogy minden nap frissen hozzák a piacról a zöldséget, gyümölcsöt. Ezt sem kötötték az orrunkra, de tény, hogy javarészt idényterményekből készültek az ételek, a desszerteken egyértelműen friss volt a gyümölcs, és egy-két ételt nem tudtak már kínálni az étlapról – aminek mindig jobban örülök, mintha 120 étel mindig kapható, az év 12 hónapjában.
Sült kecskesajt, füstölt lazac romoulade-mártással, libamáj-variációk
A kétszintes kis étterem alsó szintje teljesen megtelt este nyolc órára, „A Lánynak" egy szabad pillanata nem volt, ahogy a konyhai személyzetnek sem, akiknek a munkája látható a vendégtérből is. A hely nem modern, kicsit olyan, mint egy régi francia kisvendéglő, és a konyha is a francia kulinária előtt tiszteleg, de nem túlhangsúlyozva ezt sem. Egészen különös a beltér is, ugyanis nem csak az asztalokat borítja az újabb vendégek érkezésekor natúr barna papír, hanem papír fedi a falakat is, amiket vonalrajzok díszítenek, sőt a rajzok "berendezik" a teret. (Inkább mutatjuk: mint elmagyarázzuk).
Az asztalt borító papírokra bátran lehet rajzolni is, és egyébként is olyannak tűnik a hely, ahol nagyjából mindent szabad, amivel nem zavarunk. Itt biztosan nem fognak ránk szólni. Különös a (valószínűsíthetően) tulajdonos jelenléte is, aki a konyha előtt ül egy asztalnál egy fröccsel, egyáltalán nem mozdul, viszont az egész kis létesítményt szemmel tartja. Nem fogadja háziúri mézes-mázoskodással a vendégeket, fel sem áll az asztalától, statikus eleme a helynek, és a fröccse is csak állt, alig fogyott. Mégis tartja a szemkontaktust, és van benne valami kedves csibészség. A vacsora alatt jelentős robajjal becsattogott hozzá egy úr, aki fennhangon előadott valami kacifántos sztorit, nagyokat nevetett a saját mondandóján a furcsa vendég, majd közölte, hogy jön majd még, és kicsattogott, de ezen a figurán itt valahogy meg sem lepődik az ember.
Szándékosan fogunk keveset írni az ételekről, előrebocsátva, hogy érdemes eljönni, és megkóstolni. Roppant dinamikus az étlap, egy ánégyesen elfér. 8-féle leves és előétel, 8-féle főétel, 3 desszert, egy sajttál. Ínyenckonyhát visznek a fine dining kifinomultsága és kötelező körei nélkül. Jó minőségről árulkodik az előételként kínált sült kecskesajt friss, nagyszemű málnával, és sajnáljuk, hogy elfogyott a görögdinnyés gazpacho. Minden ételben volt ötlet, jó ízek, szerethetőség – és minden ételbe egy picit bele is tudtunk volna kötni, de mivel nem kötözködni, hanem vacsorázni jöttünk, élveztük a gyönyörű kerámiákon tálalt, ízes, helyben készült fogásokat.
Vörösboros szarvasragu
Szimpatikus volt (az is), hogy nem boeuf bourguignon-átiratként kínálták a vörösboros szarvasragut, jóllehet a legtöbb hozzávaló egyezett a nagy francia marhaétel-klasszikuséval. Komoly találatnak bizonyult az étlapon a rostélyos mogyorós-pesztós újkrumplival és füstös padlizsánkrémmel. Itt is ismételnénk, hogy nem a fine dining kifinomultságával megkomponált ételek ezek, hanem egyfajta házias gourmet vonal. Az élénk zöldpesztó olyan friss volt és szemmel is láthatóan kézzel készült, hogy az orrunkba csaptak a bazsalikomzöld és a zsenge fokhagyma élénk aromái. A citromos lime torta kesudióval és az érezhetően jó minőségű csokoládéból készült, házi karamellfagylalttal kínált csokoládéfondant is házias jellegű volt, egyértelműen jól kipróbált receptek alapján készülhettek, nem akkor kísérleteztek vele először.
Az itallap háromoldalas az egyoldalas étlappal szemben, igényes és sallangmentes ez a sor is, vallomással a Szent-György-hegy felé: olaszrizling a Szászi Pincéből, hárslevelű Nyáriéktól, pinot noir Benczééktől. Etyekről a Haraszthy sir irsaija, a furmint és az aszú Béreséktől, siller és cabernet sauvignon Szekszárdról érkezik.
Tudtuk az M.-ről, hogy kulthely, és már értjük is, hogy miért. Értjük, anélkül, hogy megfejtettük volna. Igazából azt sem tudjuk, miért éppen M.
Újra és újra Tim Burton varázslatos mozija, a BigFish jut eszembe, ami egyszerre furcsa és kicsit idegen, mégis nagyon szívhez szóló. A létező legtermészetesebben jelenik meg a filmben óriás, boszorkány és cirkuszlakók. Valahogy mindenkiről kiderül, hogy jószándékú, és egy idő után már nem is csodálkozunk rajtuk. Ilyen az M. is a bulinegyed menő borbárjai, izgalmasabb streetfoodosai, tucatbisztrói, olcsó pizzaszeletesei és lehangoló italkimérései között.
Árak: levesek-előételek 1000-2100, főételek 2200-5400, desszertek 1000 Ft
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.