Thai gourmet hét a Buddha-Barban

SZERZŐ: DiningGuide
2016. március 15.
A fúziós konyha rajongóinak kedvelt helyén kizárt dolog, hogy éhen maradjunk az ázsiai gasztronómia széles palettáját kínáló étlap mellett, ráadásul ahogy már említettük, az év eleje óta tartó, havonta megrendezésre kerülő tematikus food festivaloknak köszönhetően külön hangsúlyt kapnak a különböző országok ízei, tradicionális ételei.

Az év négy tematikus hetének köszönhetően az érdeklődők már belekóstolhattak India és Kína - Osama Kutaini executive chef által válogatott - finom fogásaiba, március hónapban, 17. és 26. között pedig a világ egyik legismertebb konyhája kerül terítékre, hiszen az étterem most Thaiföldre kalauzol bennünket. A gasztroeseményekből jeles Buddha-Bar Budapest a nagy gonddal összeválogatott 4 fogásos menü mellett – melynek egyes ételeit külön-külön is megkóstolhatjuk – természetesen koktélfronton is hozza a kötelezőt. A fennállásának 20. évfordulóját idén ünneplő lánc minden hónapban sztár séfekkel és a nemzetközi Buddha-Bar más országaiból vendégszerepelni érkező bartenderekkel örvendezteti meg az ínyenceket, s most sem lesz ez másképp. Március 17-től három teljes napon át a pult mögött a Buddha-Bar St. Petersburg Bar Managere, Roman Rizovatov áll majd, hogy bemutassa nekünk különleges Thaiföld ihlette, valamint igazi oroszos koktéljait!


A thai ízek kedvelőinek 10 napos ünnepe olyan különleges meglepetéseket ígér, mint a Marinált marhahúsos saláta yuzuval és savanyú uborkával, Tom Yum leves homárral, Nyelvhal filé feketecsalán szalszával, Bárány bélszín tamarinddal és sárga curryvel, vagy az Ázsiai citromfüves tápióka ropogós kókuszos rizzsel. Akik nem tudnak betelni a menü kínálta finomságokkal, azoknak jó hírünk van, hiszen a korábbi tematikus fesztiválokhoz hasonlóan, ebben a hónapban is a kiválasztott konyha finomságaival gazdagodik a város egyetlen ázsiai büfét és sushi látványkonyhát kínáló vasárnapi büféebédje március 20-án!
Csatlakozz hozzánk te is erre az ínycsiklandó kelet-ázsiai utazásra, mely áprilisban sem áll meg, amikor is Japán gasztronómiájával ismerkedhetünk meg majd közelebbről!
További információ itt olvasható.
 
Hirdetés
Tovább olvasok
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram