Részünkről sajnáljuk, hogy a Bicsár Attilával kitalált farmfood koncepció nem bizonyult életképesnek a Traktorral, most viszont új fejezetet indított a belvárosi étterem.
Ha azt mondjuk, hogy Fishmonger vagy Budaörsi Halpiac, biztosak lehetünk benne, hogy olyan frissességű és minőségű tengeri halak és tenger gyümölcsei kerülnek az asztalra, ami a mi égtájunkon nagy szó. Áman Attila az Andrássy úti Bigfish 2013-as indulása óta a konyha vezetője, most pedig a két étterem executive-chefjévé lépett elő.
Bicsár Attila távozása tehát koncepcióváltást is jelent, a fókuszt pedig áthelyezték a tulajdonosi kör számára igazán otthonos terepre: a tengeri finomságokra. A Budaörsi Halpiaccal való kapcsolódás valójában az európai térség jelentős halpiacaival való kapcsolatot is jelenti: a Fishmonger számos jelentős hazai éttermet is ellát friss halszállítmánnyal. A tengerihalas választékot édesvíziek is kiegészítik, és ahogyan már több ízben javasoltuk, ezeken a helyeken érdemes tenni egy próbát a halételekkel azoknak is, akik egyébként nem szívesen esznek halat, a jól ismert okokból.

A Bigfish Bisztró után egy igazi, nagyméretű étterem a Bigfish Lánchíd Restaurant & Bar, tudhatjuk ezt már a Traktor idejéből is. Abban különbözik az Andrássy útitól, hogy bár itt is szerepet kap a gazdagon megpakolt frisshalas pult, a rendelést felszolgálók veszik fel.
Könnyed ételek és köretek, extraként osztriga, pezsgő, koktélok – lássuk!
Bigfish Lánchíd
Cím: V. kerület Budapest, Zrínyi utca 2.
Weboldal
Olvassa el interjúnkat a Bigfish tulajdonosával, Palotás Péterrel!

A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.