Tárt karokkal, tele szívvel - Vendégvárás a Tiki Beach Bisztróban

SZERZŐ: Király Márton
2022. augusztus 12.
Napfény, vízpart, biciklik, gyerekek, trópusi hangulat a Balatonná - a Tiki Beach Bisztró 2017-óta várja visszajáró és újonnan érkező vendégeit Zamárdiban. A bisztró teraszáig Indián és Thaiföldön keresztül vezetett az út, a kezdetekről, a folytatásról és az Év Strandételéről Orbán-Juhász Zsuzsi tulajdonossal beszélgettünk.

Mi hozott titeket Zamárdiba, hogyan indult a Tiki története?

Zsuzsi: A férjemmel a nászutunkra Zamárdiba jöttünk még jó tizenegy évvel ezelőtt, és azóta is minden évben visszajárunk.  Zamárdi „szívünk csücske hely” volt számunkra mindig is, nekünk, ha Balaton, akkor Zamárdi. Évekig ide jártunk vissza. Egyik nyáron, amikor a gyerekeink kicsik voltak, lejöttünk ide a szabadstrandra, ücsörögtünk egy fa alatt, és láttuk, hogy kiadó ez a hely. Ez rögtön fel is keltette az érdeklődésünket, hogy de jó lenne itt valamit csinálni, kicsit mást, mint amit a szomszédok. Ez az épület előtte egy pizzasütő volt, működött pár évig, aztán a tulajdonosok abbahagyták, kiadták, és senki nem tudta beindítani. Mindig egy-egy évig volt csak itt valami, és amikor mi kitaláltuk, hogy ezt kivesszük, ötleteltünk. Kitaláltuk, hogy itt bisztrót kell csinálni, a férjem pedig mondta, hogy a teraszon. Sokkal jobban állna ennek a helynek, a bisztrónak egy tágas terasz. Mi nagyon szerettünk régen, sőt igazából most is Ázsiába járni, Indiába, Thaiföldre, és ez a fajta vendéglátás és tengerparti hangulat minket nagyon megfogott és nagyon tetszett, valami hasonlót szerettünk volna ide is. 

Tiki Beach

Miután megvolt a vízió és a hely, kezdődhetett a megvalósítás. Hogyan készültetek a megnyitásra?

Zsuzsi: Amikor az épületet megtaláltuk, és beszéltünk a tulajdonossal, elhatároztuk, hogy csináljuk, akkor már nyár közepe volt, akkor elkezdtünk készülni. Tudtuk, hogy bisztró konyhát fogunk vinni, tudtuk a teraszt is és elkezdtünk vásárolgatni. Székeket és asztalokat vettünk, és otthon festettük őket, így készültünk a jövő nyárra. Mindketten kreatívak vagyunk, a férjem az építőiparban foglalkozik lakásfelújításokkal, én a ruhaiparból jöttem, hozzánk az alkotás nagyon közel áll, és szépen lassan így alakult ki az első évre a Tiki.

A Tiki Beach Bisztró 2017 júniusában nyitotta meg termeit, pontosabban teraszát a nagyközönség előtt. Milyen volt a fogadtatás?

Zsuzsi: Egy nagyon kemény nyár várt ránk. Nem értették elsőre az emberek, hogy mit keresünk a strandon ezzel a konyhával, sokan bejöttek, hogy hekket és lángost szeretnének, ami tőlünk pár lépésnyire is, és korábban ezen a helyen is kapható volt. Aztán az első évben, a nyár végére kezdtek megérkezni azok az emberek, akiknek mi kitaláltuk magunkat. 

Kik járnak hozzátok, kikből áll a Tiki vendégköre?

Zsuzsi: Mi a hozzánk hasonló igényekkel rendelkező embereknek találtuk ki a helyet, olyanoknak, akik szeretnek minőségi ételt enni, szeretnek jó, laza helyre beülni a Balaton partján, élvezni egy koktélos-beaches hangulatot, és mindezt a gyerekeikkel. A Tikinek az egyik legnagyobb ütőkártyája, hogy gyerekbarát hely vagyunk. Gyereksarkunk van, készítünk külön menüt a gyerekeknek, és nagyon fontos, hogy átadjuk azt az élményt, hogy egy család gyerekekkel le tudjon ülni nálunk, meg tudjon inni egy pohár bort úgy, hogy nem kell az étteremben feszélyezve érezniük magukat. És ugyanez vonatkozik a kutyákra is! Terasz vagyunk, egy óriási mező tartozik hozzánk, sok kutyás vendég is jön. Egy nyüzsgő-pezsgő élet alakult ki szépen lassan a Tikiben. Néha nagy zűrzavarral és felfordulással jár, de mi ezt így szeretjük.

Családbarát, állatbarát terasz, jó hangulat, kreatív káosz, lazaság, zene. Játszanak a réten a gyerekek, jönnek-mennek a kutyák, biciklis társaságok érkeznek, vagy éppen indulnak útra ebédjük után. Úgy tűnik, a Tiki életérzés immár hatodik éve a nyárral együtt érkezik a Balaton partjára.

Zsuzsi: Eredetileg júniustól augusztus végéig tartottunk, nyitva, de aztán hamar megtapasztaltuk, hogy mivel, ahogy említettem is Zamárdi egy családok által látogatott hely, június elején nem érkeznek még meg hétköznap az emberek, ahogyan egyébként mi sem… A gyerekeink óvodában, iskolában vannak még, úgyhogy júniusban először csak péntek-szombat-vasárnap vagyunk nyitva, és amikor elkezdődik a nyári szünet, onnantól egész héten nyitva vagyunk. Illetve a múlt évben kipróbáltuk, hogy kitoljuk szeptemberre is a hétvégi nyitva tartást. Hogyha jó idő van, ez nagyon jól szokott elsülni, hiszen szeptemberre sok hely bezár Zamárdiban, de az emberek már tudják, hogy mi itt vagyunk, süt a nap, nagyon jó kis hétvégék szoktak így összejönni. Egyébként déltől este tízig vagyunk nyitva, kivéve a hétvégét, hiszen mi a nyitvatartást se vesszük túl szigorúan, egyszerűen ilyenkor addig vagyunk nyitva, amíg vendég van.

Ilyenkor a konyha is sokáig van nyitva, hiszen tudjuk, hogy milyen az, amikor valaki este megérkezik a dugóból a Balatonra, szeretne beülni valahová, enne valamit, de minden bezárt már.

Hogyan lehet összeegyeztetni ezt a laza hangulatot a versenygyőztes ételeket adó konyha magas színvonalával?

Zsuzsi: Nálunk a kezdetektől része volt a koncepciónak, hogy a háttérnek, a konyhának és a pultnak nagyon jónak kell lennie. Első séfünk, Szakonyi Dávid nagyon magasra is tette ezt a lécet, ezt aztán az őt követők is folytatták, a konyhára nagyon-nagyon odafigyeltünk, viszont kint a vendégtérben inkább vendégvárás, mint vendéglátás jellemző ránk. Mi nem a vendéglátásból jövünk, nem tudjuk a vendéglátás szigorú, szakmai oldaláról megfogni a dolgokat, mert azt nem ismerjük, nem jártunk soha ilyen iskolába, nem ezt tanultuk. Viszont tudom azt, hogy anyukám hogyan várja odahaza a vendégeket. Tárt karokkal, tele szívvel, gyere, ülj le és érezd jól magad nálunk. Ez egy hangulat, és szerintem ez a Tiki Beach titka, hogy ezt a hangulatot sikerült megteremtenünk. 

A Tiki Beach sikerét mutatja, hogy 2022-ben az Év Strandétele verseny bisztró kategóriájában első helyezést kapott a hely által készített malacfül saláta. De ez nem az első ilyen siker a bisztró történetében.

Zsuzsi: Amikor minket először meghívtak erre a versenyre, akkor beneveztünk egy agyvelős pirítóssal, ez 2018-ban volt, és akkor kaptunk egy Év Felfedezettje díjat. A következő évben már tudatosan készültünk is a versenyre, akkor több étellel is be lehetett nevezni, kovászosuborka-levessel és tarhonyapudinggal indultunk. Abban az évben gyakorlatilag e között a két étel között dőlt el a verseny. Mind a két étel nagyon tetszett a zsűrinek és végül a kovászosuborka-leves lett 2019-ben az Év Strandétele. Azóta minden évben be is nevezünk, és idén a malacfül salátával újra meg tudtuk nyerni, erre nagyon büszkék is vagyunk! Ráadásul különdíjas lett a vegán túrógombócunk is!

A partmenti hangulat Ázsiából származik, a Tiki kultúra hawaii-polinéz-karibi-maori elemeket tartalmazó amerikai életérzés, az étlapon szereplő fogásokban pedig rendre van egy kis magyaros csavar. Hogyan jött létre ez a fúzió?

Zsuzsi: A Tiki elsősorban szemlélet, ami a vendégvárásunkban, a hangulatban jelenik meg. Amikor összeállítjuk az étlapot, akkor viszont van öt olyan fontos kritérium, aminek meg kell felelnie, de onnantól fogva a séf fantáziájára van bízva, hogy mit kezd vele. Nagyon fontos, mindenképpen kell, hogy legyen vega, vegán ételünk, olyan is, ami mindenmentes, hiszen az allergiásokat sem szeretnénk kihagyni. Fontos, hogy legyen hal, legyen csirke is és valamilyen erős, vörös húsos étel. Ezután a séfek jönnek, ötletelünk, összeülünk. Szeretjük az olyan ételeket, amik kicsit kibillentik a vendégeinket a komfortzónájukból. Ha velős pirítós, akkor mi agyvelős pirítóst csinálunk, ha tyúkhúslevest, akkor abban benne lesz a csirkének a lába is. Ezek meglepő dolgok, oda lehet adni a vendégnek, hogy ezt tessék megkóstolni, ez agyvelő, van ilyen része is a malacnak, és ez is jó, ez is finom, van a csirkének lába is, ezt is bele lehet főzni a levesbe, nem csak csirkemell létezik!

Ebben az évben nagyon jó volt Kumi Gergő séfünkkel dolgozni, ő korábban sokat ücsörgött nálunk, vendégünk volt, és idén a malacfül saláta volt az első étel, amit nálunk készített, és ezzel egyből ráérzett a stílusunkra. 

Zsuzsi és férje immár hatodik éve nem csak tulajdonosai a helynek, de tevékenyen részt is vesznek a Tiki Beach bisztró mindennapjaiban. 

Zsuzsi: Ez egy folyamatos munka, ilyenkor gyakorlatilag itt élünk, a gyerekeink is, a barátaink is itt vannak. És ez kicsit már tényleg olyan, mint Indiában, vagy Kubában, hogy amikor belépsz egy étterembe, akkor érezni, hogy valakinek az otthonába érkezel. Ilyenkor nekünk a Tiki az otthonunk. Nagyon sokan szeretnék egyébként a téli Tikit is, de ezt a hangulatot és személyességet télen, Pesten nem tudjuk képviselni. Télen hazamegyünk, pihenünk, hogy a következő nyáron újra itt lehessünk, együtt a vendégekkel. 

Tovább olvasok:

Hirdetés
Tovább olvasok
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram