Hirdetés
Hirdetés

Szulló Szabina legígéretesebb tanítványa youtuber szerepben is remekel

SZERZŐ: DG
2021. április 10.
Szegezdy Rebeka Eat More Art alcímű Youtube-csatornája egy olyan felület, amiről nehéz elkattintani. Alap szeletelési technikáktól a narancsos garnéla tiraditoig haladunk, közvetlen stílusban, de nem túljófejkedve, elnagyolva, hanem tényleg edukatív jelleggel. Hiányzott már egy ilyen főzős vlog, ezért felkerestük Rebekát, hogy meséljen kicsit az eddigi karrierjéről, de mestere, Szulló Szabina is mondott pár szót a 25 éves tehetségről.
Hirdetés

"Karakán, benne van a precizitás mellett a lázadás is és nagyon hiszek benne! Rebeka a Stand kezdő csapatának tagja volt, a 2016-os lyoni Bocuse d'Or felkészülés alatt is velünk dolgozott már, de az első, piacos Stand25 nyitásában is részt vett, ráadásul úgy, hogy mellette a Four Seasons-ben reggeliztetett. Tehetséges és elhivatott, ezért amikor csak tudtuk, mi is vittük külföldre, hogy lásson és tapasztaljon. Büszke vagyok rá, hogy a mostani nehéz helyzetben is kihozta magából a maximumot és mindig figyelni fogom Rebi pályáját” — mondta Szulló Szabina, aki ott volt a kezdeteknél, a még most is nagyon fiatal szakács pályájának fontos szakaszainál.

Szulló Szabina

Nem kis megtiszteltetés ez egy nemzetközileg is fontos szakembertől, ahogy nem minden 20-as évei elején lévő szakács mondhatja el magáról persze azt sem, hogy második commis-ként részt vett a világ legjelentősebb szakácsversenyén. Szegezdy Rebeka majdnem három évet dolgozott az ország egyik legprofibb csapatában, nagyon sokat köszönhet a Standnak, és elsősorban Szulló Szabinának. Csúcsétteremből indulni óriási dolog, sok mindenre tanít.

A Stand kezdőcsapata

“Megtanultam, hogy hogy kell kisúrolni egy mosogatót, hogy miként lehet a legügyesebben lefóliázni egy dobozt. Ez most így elsőre furcsán hangozhat, de igenis olyan alapok ezek, ami nélkül kár elindulni, ami nélkül nem álltam volna helyt a zeller pályán például. Szabina és Tamás összes alapos mozdulatát árgus szemekkel figyeltem, mert tudtam, hogy végig fognak kísérni az utamon. Egy olyan topétterem konyhája, mint a Standé, nagyon fegyelmezett és szabályos. Ha valaki arra számít, hogy majd ott fogja bontogatni a szárnyait, az téved. Alapok, precizitás, kemény munka és bizonyítás után érkezhetnek el a nagy kreatív pillanatok. Nekem is volt ilyen, amikor egy zellermártást készítettünk, receptúra alapján és megkérdeztem Tamást, hogy mi lenne, ha tennénk hozzá gombavizet. Szkeptikus volt először… de aztán végül ez az elem már így jelent meg a menüben, mert áldását adta rá. Ez elég király volt” — mesélte Rebeka a Zoom beszélgetésünk során.

Rebeka a 2018-as Sirha rendezvényen

A fiatal és ambiciózus lány a Bocuse d'Or után már el akart indulni Londonba, ám Szabina ekkor ajánlott neki állást a kezdő csapatba, a Stand25-be. Természetes, hogy maradt. De a külföldi kitekintést is kipipálta: egy időre Mallorcán találták meg párjával a számításaikat. Itt klasszikus éttermi és privát séf feladatkörben is kipróbálhatta magát. Sir Richard Branson, a Virgin Group luxusvilláiban főzött komplett menüket a felső tízezernek.

2017, Bocuse d'Or, Vomberg Frigyessel

“Mikor bekerültem először egy spanyol konyhára, akkor egészen más mentalitással, munkaszervezéssel találkoztam. Azt kell, hogy mondjam, hogy fejetlenség volt. Szabina mellett megszoktam az elképesztő logisztikát, a pedantériát, hogy hogyan is érkezik a terhelés. Ez odakint homlokegyenest más. Nagyon jófejek az emberek, lazaság van, ezen a szigeten pláne. A privát séf feladat azért mélyvíz volt, mert egyedül voltam a vendégekre, napi két étkezéssel. Edzettként mentem, és végül még edzettebben jöttem haza, örülök, hogy megtapasztaltam ezt. Minden fiatalnak ajánlom egyébként ezt a feladatot, mert sok benne a fejlődési lehetőség, a határok feszegetése.”

A vírushelyzet Rebekáékat is hazaszólította, a sok felszabadult idővel pedig a legkreatívabban bánik. Most másfél hónapja már részt vesz egy ételkiszállítási szolgáltató életében, mint kreatív séf, és elkezdődtek a felvételek is. Ugyanis Eat More Art alcímen futó Youtube csatornáján már több mint 20 útmutatást és receptet találunk.

Hirdetés

Boldoggá tesz minket is, hogy végre nem egy külföldi példáról írunk, hanem itt van egy lendületes és sok tudásról, remek stílusérzékről tanúskodó csatorna. Ahol nincs elnagyolás, és pontatlan recept, ahol a főszereplő rutinos, de mégsem úgy beszél a nézővel, mint szomszédasszony a babakocsiban ülő bébivel. Rebi határozott és jó tanár. Nemcsak receptekől szól, hanem alapanyagokról, technikákról, olyan esszenciális információkat oszt meg, amiknek nem biztos, hogy mindenki birtokában van, akár sűrűn mozog a konyhában, akár nem.

“Szeretnék hiteles lenni, és nagyon sok ötletem van, hogy miket fogok még megmutatni. Szerencsére már van néhány együttműködésem is, így a jó minőségű alapanyagok is rendelkezésemre állnak. Persze, ezt az egészet ne úgy képzeljük el, hogy halmokban állnak a szponzorhúsok és egy stábbal forgatunk. A kamerát például anyukám kezeli. Élvezem és szerencsére jók a visszajelzések, akár a szakmából is.”

A kardamomos tejberizs, dulce de leche és pirított tejpor, illetve a lazac en papillote, cékla, torma, parmezános bab is mind izgalmas fogások. Mi is követőkké váltunk, és figyeljük Rebekát!

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram