És mindezek összekeveredett szagára, szocreál hangulatára, a bordó-fehér járólapok kockáinak véletlenszerű mintáira és a műbőr ülések tapadós nyirkosságára a meleg, nyári napokon? Az előre kiadagolt málnaszörpre, a desszerteknél a felnyitható ablakokra: hopp, már el is vétette a puncskockát, aki nem volt résen, és akit továbbnyomtak a háta mögött sorakozók... A fémkordonra, a kasszírnő kusza pillantására és a bokacipős konyhásnénikre? A mócsingokra a bácskai rizses húsban? A nagykéssel négyrét szelt szalvéták beszakadozott széleire? Vajon sorbaállnánk előttük, ha újra megnyílnának? Nehezen elképzelhető.
Pedig igaz.
Valahol Oroszországban tömegek képesek várakozni a Vörös térre néző, elegáns GUM áruház harmadik emeleti étterme előtt a bejutásra. A Sztalovaja 57 a régi önkiszolgáló munkáskantinok világát idézi.
A falakon propagandaplakátok, bent parizerkarú konyhásnénik,
és a helyhez illő ételek. Kijevi csirkemell, majonézes zsúrsaláták, kocsonya. A polcokon, homályos üvegekben házi savanyúság. Hiába az egykor mindenhol használt golyós számológép, az abakusz, majdnem mindenki kártyával fizet.
Mintha Olga és Pável Sjutkin CCCP Szakácskönyv – igaz történetek a szovjet konyháról című könyvét lapoznánk. Tökéletes az illúzió – és még az árak is tükrözik a szocializmusban megszokottakat: a kantin olcsónak számít az egyébként drága Moszkvában. A könyvből viszont azt is megtudhatjuk, mit ettek a párttitkárok (tejesmalac-sült hajdinával vagy Sztroganoff-bélszín), illetve a hatvan recept alapján akár el is készíthetjük az olyan klasszikusokat, mint a pelményi, a borscsleves vagy a madártejes sütemény. Ám ha nincs kedvünk főzni, vagy épp a Vörös tér környékén járunk – zsugorodó világunkban bármi előfordulhat – a Sztalóvaja 57 egy pillanat alatt (plusz az egyébként korhű sorban állás ideje) a múltba repít.
A Nagy Októberi Szocialista Forradalom a nőket is ki kívánta szabadítani a konyhából. Az étkezésnek – mint megannyi más dolognak – közösségi élménnyé kellett válni. Az állami menzák, üzemi étkezdék töltötték be ezt a szerepet. Bár az étkezdékben gyakran szólt a balalajka, és előírás szerint kellett friss virágnak lenni minden asztalon a ronda és jellegtelen vázákban, az ételek botrányosan rosszak voltak, és senki nem lepődött meg, ha a konyhába „véletlenül” benézett egy egér vagy patkány. A régi, nagy nevű séfek és étteremvezetők helyére sokszor kerültek olyanok, akik jobban ismerték Marx Károly műveit, mint a szakmát. Kreml menzája annyira csapnivaló volt, hogy Lenin kétszer is kivizsgáltatta, hogy mi folyik ott. (Máris van egy tippünk, mi történhetett...) Igaz, senki sem ígérte, hogy a forradalom jóízű lesz. Az étel üzemanyaggá vált, a kalóriák számítottak, hogy a szocializmus építéséhez legyen ereje munkásnak-parasztnak egyaránt.
A harmincas évekre javult a helyzet a tisztaság és a minőség terén is. Pontos, országosan egységes szabályok határozták meg, hogy a levesbe adagonként mennyi hús kerülhet. Az is számított, kinek készül: az irodisták többet kaptak, mint a diákok. Minőségi és változatos alapanyagokhoz ritkán lehetett hozzájutni. A háború után, a hatvanas-hevenes évektől kezdve nagy szerencse volt, ha valaki üzemi étkezdében dolgozhatott.
https://www.instagram.com/p/BtNhcDfHukq/
A dolgozók hazavitték a maradékot – és sokszor ügyeskedtek addig, míg a raktárakat is megdézsmálták. Eljött az üres kalóriák és csirízes ételek korszaka – amit elloptak, liszttel és krumplival pótolták. Annak ellenére, hogy ha lebuktak, kemény büntetésre, akár börtönre is számíthattak. Így hasznos és áldásos volt bevonni és érdekeltté tenni mindenkit szép lassan, hogy a korrumpálódással csökkenjen a besúgói kedv.
Gorbacsov idején aztán kiürültek a boltok.
Almán és savanyú káposztán kívül a piacon csak világoskékre festett szirmú szegfűket és illegális krumplivodkát lehetett kapni.
Amikor olyan csemegék érkeztek a boltba, mint a cukrozott sűrített tej, az emberek ugyanúgy sorbaálltak, mint ma a Sztalóvaja 57 előtt. Ma már a GUM élelmiszerüzletében a szusitól a Beluga kaviárig minden kapható.
A Sztalóvaja 57-ben 2000 forintnak megfelelő rubelért már meg lehet ebédelni vagy vacsorázni, ami Moszkvában olcsónak mondható. Ám a múltidézés ezen formája nem egyedülálló Moszkvában. A Varenyicsnaja nevű lánc derelyéhez hasonló, töltött-főtt tésztái és a Cseburecsnaja CCCP-ben készülő cseburek (töltött-zsiradékban kisütött lángosféle) is a régi időkbe kalauzolnak.
https://www.instagram.com/p/BsYdSNYnFgU/
Régen minden jobb volt? Vagy mi tartja az embereket ebben a furcsa, régi világban? Mi a Sztalóvaja 57 népszerűségének titka? Egy kicsit olyan lehet ez, mint horrorfilmet nézni. Senki sem szeretne benne szerepelni, de a fotel kényelmében és annak tudatában, hogy bármikor kiszállhat az ember, még kellemes is lehet a borzongás.
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.