A brit tévés személyiség sosem állította magáról, hogy profi lenne, sőt szinte az álszerénység határát súrolva, pont az ellenkezőjét szokta állítani magáról. Gyakran hangoztatja, hogy nem akar versenyezni a valódi szakácsokkal, és neki a bonyolult konyhai eljárásokhoz vagy a profi szeletelési technikák elsajátításához semmi türelme.
A torkos konyhatündér
Nigella, a torkos konyhatündér láttán sokunk nem gondolná, hogy eredetileg bölcsészkart végzett, és egészen más pályára készült. Pedig való igaz, Margaret Thatcher miniszterének lányaként Oxfordban végzett, irodalmi lapokban publikált, és regényírói terveket dédelgetett. Konyhai filozófiáját is egy irodalmi hasonlattal szemlélteti:
„Főzés közben, amikor igazán a pillanatban vagyunk, minden felidéződik bennünk, amit életünkben addig ettünk és főztünk. Pont úgy, ahogyan olvasás közben is óhatatlanul ott kavarognak bennünk a korábban olvasott könyvek emlékei.”
Szakácskönyvei azért is élvezetes olvasmányok, mert írói vénájának köszönhetően erőlködés nélkül tud bensőséges hangnemet megütni az olvasókkal, mintha csak könnyedén eltársalogna velük. Sorait olvasva nem csupán az ételeket akarjuk azonnal megkóstolni, hanem
ránk is ragad valamennyi abból a szégyen nélküli örömből, ahogyan Nigella az evésről beszél.
Lawson elsősorban ennek a könnyed, intim hangvételnek köszönhette, hogy a könyvkiadók és a tévés producerek is fantáziát láttak benne. Talán ez a közvetlenség és Nigella nyilvánvalóan sokak számára vonzó megjelenése, buja kóstolgatásai az oka, hogy a műsorai sokszor megkapják a „gasztropornó” jelzőt. Ez azonban inkább tűnik hatásvadász címkézésnek, mint találó jelzőnek arra, ahogyan főz. Igazából soha nem volt közönséges, nem produkálja magát, és a hangsúly mindig az ételeken van a műsoraiban.
A számok megingathatatlan népszerűségről tanúskodnak, a Nigella-epizódok mind a mai napig milliókat ültetnek a képernyők elé. A legendás karácsonyi részek például olyannyira az ünnepek kötelező műsorelemei itthon is, mint a Bud Spencer és Reszkessetek, betörők! filmek.
Az avokádós pirítós jogán
Csaknem két évtizedes pályafutása alatt persze rengeteg kritika érte. Legfőképp a túlságosan egyszerű recepteket hánytorgatták fel neki, hiszen Nigellának nem derogál az sem, ha az avokádós pirítós vagy a sajtos melegszendvics elkészítését mutatja be. Ő maga ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy ezek az egyszerűbb ételek sokkal inkább az ötletekről, mint magukról a receptekről szólnak.
Az egyszerűséget egyébként sem hátránynak, mint inkább erénynek tekinti:
„Inkább kritizáljanak azért, mert túl egyszerű, amit csinálok, mintha túl bonyolult ételekkel adnék rá okott. Nem mintha ez a veszély fenyegetne, a komplikált receptekbe ugyanis van, hogy nekem is beletörik a bicskám.”
És mit gondol Nigella a sikerének titkáról?
„Nem akarok üres frázisokat puffogtatni, de számomra a hitelesség alap. Az emberek tudják, hogy megbízhatnak bennem: a receptjeim működnek. Soha nem készítek olyan ételt, amit nem szeretek, és aminek a sikerében ne lennék 100%-ig biztos."
Köszöni szépen, nem kér a „mentességből"
Lawson egyike azon kevés médiaszereplőnek, aki bátran hirdeti az „azt együnk, amihez kedvünk van” filozófiáját.
Egy nő, aki kimondja, hogy mennyire imád nassolni vagy épp a zsírt lenyalni az ujjáról, ráadásul a karrierje legnagyobb részében nem is volt éppenséggel nádszálkarcsú – ebben is folyamatosan szembement az elvárásokkal, ami a "képernyőképesség" fogalmát illeti.
Nigella valóban üde színfoltnak számít manapság a véleményével: „Aggasztó, ahogyan egyes alapanyagokat démonizálnak. Ilyenkor felmerül bennem a kérdés: ezek az emberek szeretnek egyáltalán enni? Engem ez a tömeg- és a magaskultúra erőltetett szembeállítására emlékeztet. Miért ne szerethetnénk sokféle dolgot egyszerre?”