Hirdetés

Szerethető étterem pillanatok alatt: A Stand25 berobbant Budára

SZERZŐ: DiningGuide
2020. január 10.
Költőien úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Stand25 egy olyan közérthető-szerethető bisztró, amely csillagfényben ragyog. Ugyan vérbeli Bib Gourmand-étterem, de a Michelin-csillagos Standot is működtető vezetői, valamint az ország legnagyobb szakmai sikerét és óriási közismertséget elért séfje, Széll Tamás (és Szulló Szabina) személye kiemeli a hazai bisztrók sorából. Kategóriájában mégis megfizethető, és a megnyitása óta többhetes várólistára kell számítanunk. A Stand25 merészet lépett a Budára költözéssel, de a váltás csak megtöbbszörözte az érdeklődést irányukba.
Hirdetés

A novemberi nyitás után megírtuk, hogy jöttünk, kóstoltunk, visszamennénk… Ez így is történt, és közben azt is megfigyelhettük, mennyire bírja a tempót a hely az óriási érdeklődésnek, plusz az egyébként is mindenhol erős év végi nyüzsgésnek köszönhetően. Az elcsípett beszélgetésekből kiderült, hogy olyanok számára is szerethető a Stand25, akik nagy ívben elkerülik a fine dining éttermeket. Úgy tűnik, van, amikor működik a konyhapszichológia.

Fotó: Stand25

A bisztró csapata már a Hold utcában is tökéletesen átlátta, mire van igénye a vendégeknek: hogy adott esetben egy Michelin-csillagos séfnél is azokat az ételeket ehessük, amiket a hétköznapokban szeretünk, nem túlgondolva, megfizethető áron, mégis sokkal tökéletesebb verzióban, mint ahogyan otthon elkészítenénk. És bár a vásárcsarnok is passzoló keret volt a koncepció köré, de ez a konyha nem a piaciságról szólt, hanem a Stand25-ről. Arról, hogy minden fogás az, aminek látszik, de hibátlan alapanyagból készül, és van benne egy kis finesz, amire rácsodálkozhatunk. Ettől válik igazán átlag felettivé egy rakott burgonya vagy gulyás. 

Az mindegy, mi kapható épp a zöldséges standján,

nekik ennél a romantikus, bevásárlok a piacon attitűdnél sokkal konkrétabb elképzeléseik vannak

az alapanyagok beszerzéséről, mondjuk úgy, hogy ragaszkodnak a következetesen jó minőséghez. A Szulló Szabina-Széll Tamás séfpáros, de elsősorban Tamás hírneve pedig az elmúlt években áttörte azt az üvegplafont, ami alatt pár ezer étterembejáró, gasztrocikkeket olvasó, séfeket ismerő hazai vendég, szakmabeli és újságíró szórakoztatja egymást. A reklámok és szakácskönyvek is segítettek abban, hogy tényleg országosan ismertté váljon az eddigi legnagyobb gasztronómiai sikereket elért magyar szakember, és az itthoni foodie-k, plusz a turisták mellett egy olyan közönség is kíváncsi lett a főztjére, akiknek az életében nem központi téma az amuse bouche, de egy bisztróban szívesen megnézik, milyen csirkepörköltet készít ez a híres séf…

Fotó: Stand25

Ami azt illeti, nagyon jót, a nokedliről nem is beszélve! És nem kellett tizenkilencre lapot húzni egy tágasabb, sokkal kényelmesebb, végre esténként is nyitvatartó hely beindításához, hiszen folyamatosan megvolt az igény erre már a Hold Utcai Piacon is. Inkább az merülhetett fel kérdésnek, meg tud-e birkózni a csapat a kétszer akkora vendégszámmal.

Többször jártunk náluk az elmúlt időszakban, és persze, hogy az általánosan is erős forgalmú december a folyamatos teltházról szólt a Stand25-ben (sőt, most, januárban is egyhónapos várakozási időt mutatott a foglalási rendszerük!). Ennek ellenére nem éreztünk semmilyen feszültséget, netalán káoszt, udvarias és türelmes volt a kiszolgálás akkor is, ha tétovázó vendégek akadályozták a gördülékeny rendelésfelvételt. Ha várni kellett az asztalra, profin megoldódott a helyzet, és a legkisebb probléma esetén is előkerül Csahók Ibolya, aki társtulajdonosként éppúgy együtt él a hellyel, mint a séfek. Figyelmes, kedvesen határozott stílusában azonnal rendbeteszi a dolgokat a szervizt illetően. Nem is beszélve arról, hogy szuperfegyelmezetten ment a munka a látványkonyhában, pedig ha valahol lehet stressz ilyenkor, az nyilván ez a terep. Ráadásul, ahogy a piacon, úgy ebben a nagy belmagasságú, világos üzletben is érződik egy francia sárm, pedig a magyar konyháról szól itt minden, és abszolút önazonos a hely, de mégis, ez a bisztró ugyanilyen vonzó lenne Lyonban is. 

Fotó: Stand25

Szóval minden körülmények között élmény megérkezni csupán ide, az Attila út sarkára, nemcsak azoknak, akik pontosan tudják, miért jönnek, hanem azoknak is, akik kevésbé járatosak a topéttermek közegében. Ráadásul a Stand25

úgy tartozik az élbolyba, hogy erre nem feszül rá a külsőségekben, sokak számára ettől is szerethető.

Nem kell izgulni a dress code miatt, nincs agyontervezve a dizájn, közben mégis stílusos, a képregényfal itt is szórakoztató látvány, ahogy a „konyhaablak” feletti neoncső is, viszont a legfontosabb mégis az, mit fogunk enni.

A nagyobb konyhakapacitás miatt bővült az étlap, a Hold utcából ismerős ízek mellé jó pár új fogás is felkerült, további újítás pedig a táblás ajánlat. Ettől még ugyanúgy kirendeljük sokadszorra is a rakott krumplit, mert megunhatatlan, de a beregi csirke szintén figyelemreméltó, pörköltet és töltött bébit is kérhetünk belőle.

Fotó: Dining Guide

Nem adnánk tippet, melyik legyen inkább, mert mindkettő remek. És igaz ez iszámos ételre a halászlétől a véreshurkán át a sertésoldalassal párosított töltött káposztáig, a már a piacon is kínált, "élő klasszikusnak" számító somlóitól a tejfölös túrógombócon át jó éttermekben évtizedeken át tabuként kezelt lekváros palacsintáig.

Fotó: Stand25

A szerethető éttermek egyik sajátossága, hogy olyan nagy fokú bizalmat szavazunk a konyhának, hogy szeretnénk időről időre visszatérni, és akkurátusan végigkóstolni mindent. Az ebédmenü ára maradt annyi, amennyibe a Hold utcában került, az à la carte étlapon némileg emelkedtek az árak, de még így is abba a kategóriába tartozik a hely, ami egyrészt a Bib Gourmand-direktívának is megfelel, másrészt a belvárosi és belbudai éttermek többségével azonos, olyanokkal, ahol ellenben nincsen Michelin-csillagos séfpáros és Bib Gourmand-minősítés.

A déli menü ár-érték arányban nagyon megéri, este pedig megkönnyebbülhetünk, hogy nem muszáj kötött menüben négy fogást vacsorázni, à la carte étlapról is választhatunk.

Fotó: Dining Guide

Az étterem első részében ülve bármennyire voyeur viselkedésnek érezzük a folyamatos leskelődést a látványkonyha irányába, jó nézni a nyugodt, összehangolt munkát a rendelésünkre várva. Kényelmesen telik itt az idő, és ugyan a Belvárosi Piacon is szerethető volt a Stand25, de a Krisztinavárosban még inkább otthonra talált, hogy sokaknak az új törzshelye legyen.

Közönségkedvenc ételek: gulyás, rakott burgonya, Beregi csirkepörkölt nokedlivel és uborkasalátával, somlói, palacsinta

Árak: ebédmenü: 2 fogás 4500 Ft, 3 fogás 5400 Ft; vacsoramenü: 4 fogás 14.900 Ft; előételek-levesek 2250-5500 Ft, főételek körettel 2900-14.900 Ft, desszertek 1950-2750 Ft

Stand25

Cím: Budapest I. kerület, Attila út 10.
Nyitvartás: ebéd H-Szo 12:00-16:00; vacsora H-Szo 18:00-00:00; vasárnap zárva (az étterem 2020. febr. 2-tól 12-ig zárva tart)
Az étterem weboldala
Az étterem Facebook-oldala

Olvassa el a Stand és a Stand25 egyik séfjével, Szulló Szabinával készült interjúnkat is!

Tovább olvasok
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram