Szemünk előtt hever az egész világ: 5 panoráma, ami sosem tudnánk elfelejteni

SZERZŐ: diningguide
2021. május 30.
a Lounge rovat
támogatója a
Egyáltalán nem véletlen, hogy az egyszerűbb apartmanoktól a legelegánsabb szállodákig, a szobák sokszor nem csak felszereltség és méret alapján vannak beárazva, hanem fontos paraméter a kilátás is. Tengerre néző lakosztály, a város fő látványosságát kémlelő szoba, ágy, amiben felkelve közvetlenül a havas hegycsúcsokat látjuk. Fontos rendezőelv a kilátás, ezért most 5 olyan hotelt mutatunk, aminek nehéz lenne felülmúlni a panorámáját.
Hirdetés
Shangri-La Hotel, Párizs, Franciaország

Az épület maga 120 éves múltjával a párizsi Shangri-la igazi ékkő, amin sosem hagyott nyomot az idő, mi több, folyamatos fejlődéssel maradt a romantikus főváros egyik legimpozánsabb szállodája. Érdekessége, hogy ugyan a hongkongi szállodalánchoz tartozik most, eredeti funkciója is hotel volt, építtetője Roland Bonaparte, Napóleon unokaöccse volt. Fekvésének köszönhetően a szobák fele balkonnal is rendelkezik: ezekről a balkonokról pedig zavartalan és már-már zavarba ejtő a kilátás az Eiffel-toronyra.

A főúri luxusintézmény muranói csillárjai, királyi lépcsősorai a múltba kalauzolnak, miközben szolgáltatásai a legmodernebbek. Összesen négy étterem üzemel az épületben, melyek legtöbbje ázsiai fúziós vonalat erősít.

Amangiri — Canyon Point, Utah, Egyesült Államok

Az Amangiri annyit jelent: "nyugodt hegység". A Utah-ban található luxus resort a végtelen sivatagban, erózió által formált hegyek között simul a tájba. Lakosztályai kialakítása semmihez sem foghatóan kelti azt az illúziót az utazóban, hogy egészen egyedül éli meg a luxust a természetben. Csak úgy kaphatta meg az Aman-lánc az építési engedélyt és az Amerikai Egyesült Államok éppen aktuális elnökének (az építés idejében Barack Obama - a szerk.) a beleegyezését, ha a komplexum a legkevéssé zavarja meg a tájvédelmi körzetet. Építészeti díjakból nincs hiány, így feltételezzük, hogy sikerült elérni a "láthatatlan" hatást.

10 000 négyzetméteres spa részleget kapott, de a legtöbb lakosztályhoz tartozik saját merülőmedence is, ami jól jön a forró nappalokon, és kandalló, a hűvös éjszakákhoz. Az Amangiri fürdőszobáiból, még a fürdőkádból is tökéletesen megfigyelhető a változatos táj, a fényszennyezéstől-mentes csillagos égbolt.

The Gritti Palace, Velence, Olaszország

A 15. századi palota a Canal Grande nyomán nyújt olyan Velence-élményt, amivel aligha lehetne versenyezni: szinte karnyújtásnyira helyezkedik el a gyönyörű Santa Maria della Salute templom, mesés a kilátás. A palazzo természetesen fényűző belső kialakítással bír: az olasz reneszánsz éra jelenik meg a szállodában, rengeteg márvánnyal, arannyal, díszes ajtókkal, pazar csillárokkal. Érdekesség, hogy Ernest Hemingway egykori lakosztályát is ki lehet bérelni, (ez a mai elnöki suite) benne az író kedvenc karosszékével.

A Club del Doge étterem a város egyik legszebbje, terasza közvetlen kapcsolatban van a csatornával, vacsora közben kilátással a gondolákra, a változatos naplementékre. A Gritti palota tetején medence várja a vendégeket.

Jade Mountain Resort, St. Lucia, Kis-Antillák

A Karib-térség egyik legjobb fekvésű luxushotele A Jade Mountain Resort, ami tipikus nászutas hely. Ezt privát, teljesen szeparált lakosztályainak és elképesztő kilátásának is köszönheti. A szállóvendégek csak azért "panaszkodnak", mert nyaralásuk során több időt töltöttek a szobáikban és teraszaikon, mint bármely más pihenésük alatt, ugyanis ezt a kilátást nehéz hátrahagyni. Ráadásul a nap minden szakában van lehetőség a lakosztályokban intézni az étkezéseket is.

A szállodához egy bio farm, illetve egy csokoládé manufaktúra is tartozik: a csokoládét a spa kezeléseken is felhasználják. Konyhájuk a Karib-tenger legjobb ízeit vonultatja fel.

The Edition, New York, Egyesült Államok

Szofisztikált és nagyvilági, mégis szakít az elérhetetlenül elegáns miliővel. A The Edition olyan, akár egy privát klub, Manhattan kellős közepén, remek fekvéssel, és ennek köszönhetően bámulatos kilátással a város egyik legfontosabb épületére: az Empire State Building-re. Egy 41-emeletes óratoronyban találjuk a szállodát. Izgalmas kontraszt a szálloda díszes homlokzata és teteje a benti letisztult, minimalista dizájnnal.

A szálloda étterme, a Michelin-csillagos The Clocktower, melyhez kapcsolódik a The Bar, de a meghitt hangulatú Lobby Bar is igazi belvárosi kedvenc, hiszen egyáltalán nem csak a szállóvendégek látogatják.

 

Tovább olvasok
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram