A látványkonyhát ma már szinte mindenki kötelezőnek érzi, itt sem maradhat el. De pont ezért látszik, hogy csak ázsiai arcok mozognak odabenn. (Ott jártunkkor az egyik szakácsnő például igazi vietnami faarccal sütött – rázogatta a wokot – majd tálalt, miközben egy fülhallgatót vettünk észre a fülében. Senkire nem nézett, csak az ételre és a zenére figyelt, ami szerintünk vietnami death metal lehetett, ha a tekintetéből indulok ki.)
A Sáo vietnami-kínai ételeket kínál, bár a kétoldalas étlapon nincsen feltüntetve, hogy melyik honnan származik. Sőt, néhány nyilvánvaló fogáson kívül (például tavaszi tekercs), azt sem igazán lehet tudni, mi micsoda, hiszen az ételek ázsiai nevei vagy átiratai szerepelnek, vagy éppen az angol nevük. (Így érthető, hogy a pincér fiú miért ismételte el többször is, hogy szóljunk, ha kérdésünk van.)
Több alkoholmentes ital közül lehet választani. Az uborkás csapvíz kitűnő ötlet, és ha valakinek megér 350 forintot, akkor hajrá. Egy úgynevezett coolert próbálunk ki, amely cukrozott sűrített tej, vietnami kávé zselékocka, jég és víz keveréke. Nem leszünk igazságtalanok, elismerjük, hogy akinek nincs problémája a tömény édes ízzel, még akár frissítőnek is hat. Az ízkombináció találó, a kivitel elegáns és érdekes, mint a bubble tea. Ugyanakkor tökéletes példája annak, hogy miért nem sikerült soha megbarátkoznunk az ázsiai „desszertekkel”, desszert snackekkel: édes, nyúlós, mesterséges. De ez a mi problémánk, legközelebb jöhet az uborkás víz.
fotó: Nagy Balázs
Nem először futunk bele budapesti vietnami étteremben, hogy ez sincs, az sincs, amaz sincs. A közepesen hosszú étlap elemei sokszor egymásra épülnek, de bizonyos variációk, például vega „dumpling”, és egyes ételek már este hétkor „elfogytak”. Ez egy sor kérdést vet fel a konyha működésével kapcsolatban, de inkább csak kényelmetlen, hogy nem előre szólnak, és akkor kell módosítani a rendelésen, mikor már jó alaposan átgondoltuk, mit szeretnék fogyasztani. Végül kiválogatjuk a pincérrel, hogy mi maradt.
Mivel a vega dumpling elfogyott, a húsosat választjuk. Hosszúkás tálon öt darab búzatésztába töltött sertéshúsos, zöldséges, rizsboros töltelékű batyu/táska érkezik. Mert jelen esetben a dumpling az angol neve a hagyományos kínai jiaozinak. (Ha már az angol nevét használják a magyar étlapon, akkor helyesebb lenne potsticker dumplingnak nevezni, amely utal az elkészítés módjára -sült-párolt -, hiszen amúgy a dumplingnak meglehetősen sok fajtája van a kínai dim sum-kultúrában.) Az étel hozza az előírtat: ropog, mégis puha, szaftos, illatos a töltelék, a fekete ecetes öntet jól ellensúlyozza a töltelék édeskés ízét. Kitűnő.
Személyes kedvencünk, a papaya saláta szintén jó formáját mutatja. Friss, és nem csak a papayától illetve a répától, hanem a rengeteg zöldfűszertől. Még shiso levelet is találunk benne. Pikáns, a leheletnyit édes öntetéből ugyan egy kissé hiányzik a markánsabb halszósz íz, de azért ez legyen a legnagyobb gond. Ha valakinek igénye van rá, némi plusz pénzért garnélát is kap hozzá.
Hanoi utcáinak egyik specialitása a bún cha. Gyakorlatilag egy kupac rizs vermicelli (bún), egy másik kupac zöldség, zöldfűszer (leginkább fejes saláta és mungóbab csíra), egy tál langyos vietnami asztali szósz (ehhez az ételhez több répát és retket tesznek bele, mint általában) és grillezett ötfűszeres sertéscsászár és/vagy nem (vietnami tavaszi tekercs). A Saoban a bún tészta sertéses tavaszi tekercs fedőnéven fut. Enni úgy kell, hogy egy-egy falat tésztát/zöldséget/tavaszi tekercset a langyos szószba mártogatunk és minden falatnál halkan rebegjük: jaj, ez finom. Mert az.A fénypont mégis a vega sült rizs, tökéletesen lett elkészítve. Ropog, ahol kell, puha, ahol kell. Rengeteg zöldséggel turbózták, köztük olyanokkal, mint a pok choi vagy a shiitake gomba.
Összegezve: a Sáo kellemes, designos hely, jó helyszínen. Az ételek többsége kitűnően elkészített hagyományos fogás, nem sokat variáltak rajtuk. Az elhelyezkedés és az árak alapján inkább a turistákra és Gozsdu környékén flangáló hippszterekre gondolhattak, de azért időnként megéri betérni.