Szemlesütés helyett kenyérsütés – Sikersztori a lakótelep széléről: Bake my Day

Sokan azt hiszik, a megváltozott munkaképesség a kerekes székeseket jelenti. A valóságban ez sokkal összetettebb: a probláma lehet testi vagy szellemi eredetű hátrány, ami legalább fél éve, tartósan fennáll, és korlátozza a munkaképesség valamilyen dimenzióját. Van, hogy egyből szembetűnik, de az is lehet, hogy első látásra nem vehető észre. Meglepő adat, hogy Magyarországon a 19-64 éves, aktív korúak 11 százaléka küzd ilyen típusú nehézséggel, de közülük csak minden negyedik-ötödik megváltozott munkaképességű dolgozik. A nagyobb gond az, hogy láthatatlanok. Bár voltak, akiket az utóbbi években filmszerep tett híressé, a többség nem csak láthatatlan: ha mégis a látóterünkbe kerül, magunk sem tudjuk, hogy merre nézzünk, lesüssük a szemünket, vagy próbáljunk meg természetesnek látszani.

Szívesen segítünk, de hogy ők varrják a legmenőbb ruhánkat, készítsék a kávénkat vagy szállítsák ki, amit a neten rendeltünk, az csak akkor lesz természetes, ha nem lesz „ők”. Csak mi. Ezen dolgozik egy pékség. Vagyis nem dolgozik ezen. Egyszerűen csak remek kovászos kenyereket és jó péksütiket sütnek, finom náluk a kávé, gyors a wifi és frissek a szendvicsek. Mondhatnánk, hogy aki ma talpon szeretne maradni, ez az említésre sem méltó minimum. Bár a termékeikre a legbüszkébbek, mostanában más miatt is népszerű lett a Bake My Day péksége.

Szabó Péter tulajdonossal és Takács Zoltán üzemvezetővel beszélgettünk arról, miért érdemes minden reggel felkelni.

Szabó Péter és Takács Zoltán / Kép: Tundecor Photography

Minek köszönhetitek a népszerűségeteket?

Szabó Péter: Bízom benne, hogy a termékeinknek. Nem tartottuk fontosnak, hogy elmeséljük: megváltozott munkaképességűekkel dolgozunk. Úgy voltunk vele, hogy igyekszünk jót csinálni, adja el magát a kenyér, a péksütemény. Tettük a dolgunk, aztán megjelent rólunk egy cikk, amiből kiderült, hogy másképp működünk, mint a többiek. Ez mintha megsokszorozta volna a rokonszenvet.

Takács Zoltán: Egyáltalán nem hirdettük, hogy a mi dolgozóink mások. Két évre volt szükségünk, míg megtaláltuk azokat az embereket, akikkel jó egy csapatban dolgozni, mert szeretik, amit csinálnak. Ez a legfontosabb, és biztos vagyok abban, hogy valamilyen módon ez a termékeinkben vagy az itt tapasztalt hangulaton is érezhető.

Kép: Tundecor Photography

Mit jelent az, hogy megváltozott munkaképességű a kollégáitok zöme? Ezt hogy kell elképzelni?

Sz.P.: Ez egy munkajogi kifejezés, az enyhe egészségkárosodástól a súlyos fogyatékig, a testi-szervi korlátoktól a csökkent szellemi teljesítményig nagyon széles a skála. Bárkinek mi sem tudunk munkát adni, péknek lenni fizikai igénybevételt is jelent. Van, akinek szervi gondja akad, van, akinek a számolás nem megy. Marcsinak, a látássérült munkatársunknak nagy kihívás a mérleget leolvasni, amikor a hozzávalókat adagolja, de ilyenkor valaki azonnal segít neki, nálunk ez természetes. Tudjuk egymásról, hogy kinek mi okozhat nehézséget, és természetes, hogy csapatként segítjük egymás munkáját. Ezt mondani sem kell. Nem kényszerítünk senkit, hogy a képességeit meghaladó feladatokat végezzen, mert csak frusztrálnánk vele.

Ezt hogy kell érteni?

T.Z.: Aki rajong a sütikért, az a péksütikkel foglalkozik. Más a kenyeret szereti, ehhez kapcsolódó, testhezálló feladatot kap. Így sikerül a motiváltságot szinten tartani, és mindenki azt csinálhatja, amit valójában szeret. Próbáluk úgy kialakítani a mindennapjainkat, a munka szervezését, hogy mindenki megtalálja az örömét benne. Nálunk nincsenek olyan munkatársak, akik azért jönnek be, hogy letudják a munkaidejüket. Figyelem, hogy miben jók, és olyan területre osztom be őket, ahol nem azt fogják érezni, hogy a munkájuk monoton, hanem örömmel jönnek be dolgozni.

Sz.P.: Bár kis pékség vagyunk, a feladatokat a munkatársaink soha nem egyedül végzik. Egy műszakban hárman-négyen dolgoznak, így egymásra is tudnak figyelni. Tisztában vagyunk vele, kinek mi az erőssége és a gyengesége is. Mindkettőt figyelembe vesszük, az erősségekből építkezünk, a gyengeségeket megpróbáljuk áthidalni, és pozitív előjelűvé tenni.

Van olyan munkahely, ahol elhangzik, hogy „ez egy munkahely, nem szociális intézmény.” Kizárja a kettő egymást?  

Sz.P.: Mi sem szociális intézmény vagyunk. Pékséget működtetünk, szeretünk jó dolgokat csinálni, mellesleg én eléggé maximalista vagyok, észreveszek minden hibát, és az „elég jó” nekem általában nem elég: attól többre törekszem. A pékségben mindezt megváltozott munkaképességűekkel érjük el, mindössze erről van szó.

T.Z.: Valóban, néhány dologra jobban odafigyelünk, több vagy jobb szervezést igényel, de ez nem egy woodstocki fesztivál, ahol azért lézengenek a dolgozók, hogy elmondhassuk, foglalkoztatjuk őket. Nem ez a cél. A cél jó kenyeret, kiváló péksüteményt sütni.

Mi a kihívásos ebben az átlagosan működő pékségekhez képest?

T.Z.: Nagy különbség nincs a munkaszervezésben, mindössze alaposabb oktatás, betanítás, nagyobb odafigyelés szükséges. Mindez a befektetés megtérül, mert a nálunk dolgozók nagyon lojálisak és komoly alázattal állnak a munkához, ami nagy előny.

Sz.P.: Nekünk is meg kellett tanulni ezt a fajta hozzáállást, hogy mindenkiből a legjobbat hozhassuk ki.

Az üzleti szférában dolgozunk, csak az számít, mint a versenytársainknál, hogy mennyire jó a kenyér, amit sütünk.

Ti hogy tudjátok össszeegyeztetni a versenyt és az érzékenységet?

T.Z.: Mind a ketten a családból hoztuk az érzékenységet. Nálunk van személyes érintettség is, a húgomnak mind a két gyermeke fogyatékkal él, így a gyakorlatban tapasztalom a családon belül, ez milyen feladatokat jelent.

Sz.P.: Nálunk a családban többen dolgoztak szociális területen, van ennek nálunk hagyománya. A nagymamám egy szocális intézményt vezetett, édesanyám is ebben a szektorban szakember. Mi vállalkozók vagyunk, nem pszichológusok, de segíti a munkánkat mentor, akivel a speciális feladatokat meg lehet beszélni.

Mi volt előbb? A pékség gondolata, vagy az az elképzelés, hogy szociális területen munkálkodjatok?

Sz.P.: Én szociális területről érkeztem. Kezdetben egy nagy cégnél dolgoztam, onnan jött az ötlet, hogy kipróbálom magam szociális vállalkozóként. Először épülettakarítást vállaltunk megváltozott munkaképességűekkel. Nyolcan voltunk kezdetben, egy kis autóval jöttünk-mentünk, és mivel ezen a területen elég éles a harc, jól kellett teljesítenünk. Bővült a cég, ekkor jött a pékség ötlete. Fontosnak tartom, hogy egy ilyen vállalkozásban több üzletág is működhessen.

T.Z.: 25 éve pékeskedem, dolgoztam nagyüzemi körülmények között és a ma divatos kézműves pékségekben is. Itt szeretném megjegyezni, hogy nálunk nincs adalék, és kovásszal dolgozunk. Ez a nehezebb út, amire egy nagyüzem képtelen lenne. Ha onnan áthívnánk hozzánk tíz ép péket, hogy csinálja meg azt, amit a mi dolgozóink, kilenc azonnal bedobná a törölközőt.

Egyértelmű volt a kovászos irány? Nem nehezebb és lassabb dolog ez? A kenyér jó üzlet, simán el lehetne adni a jól kinéző, adalékos termékeket is. Miért választottátok a nehezebb utat?

T.Z.: A kovászos technika sokkal nagyobb türelmet, alázatot és odafigyelést kíván, mint az ipari termelés, ahol 3 óra alatt készül el egy csili-vili, de nem túl jó kenyér. Nálunk 18 óra kell ehhez, a kenyér viszont jó is lesz. Onnantól, hogy megkóstoltam a kovászos kenyeret, nem volt kérdés, hogy ezt kell csinálnunk. Nagyon jól tudjuk, hogy ez lassabb és nehezebb, de fontosnak tartjuk, hogy jót süssünk. Hogy hozzájáruljunk a vásárlóink egészségéhez, jobb életminőségéhez. A mai napig tanulok, képzem magam, külföldi és itthoni kurzusokra járok, az ott szerzett tapasztalatokat pedig igyekszem megosztani.

Sz.P.: Nekem egyáltalán nem szimpatikus a gépsorokon történő tömeggyártás. Nem beszélve arról, hogy az ottani légkört össze sem lehet hasonlítani a miénkkel. Olyan kapacitást terveztünk, hogy beleférjen az időnkbe a munkatársainkkal való foglalkozás és a hosszabb elkészülési idő. A kovászunkat Olaszországból hoztuk, tettünk Zolival egy tanulmányutat, és egy ligúriai kovászos pékségben fizetségképp kaptunk az anyakovászukból, ami akkor már 49 éve dolgozott nekik. Azóta is ezt nevelgetjük, bár ahogy a kovász természetét ismerjük, jól átalakulhatott. Bízunk benne, hogy még nagyon sokáig fogunk vele dolgozni.

Hányfajta kenyeret készítetek, és hol lehet hozzájutni?

T.Z.: Kezdetben 4-5 fajta volt, mára tizenkét különböző kovászos recepttel dolgozunk, amiből kettő általában szezonális. A termékfejlesztésbe és tesztelésbe bevonjuk a munktársainkat is, nagy örömmel vesszük, ha újdonsággal állnak elő. Az üzem és a bolt egy helyen van, jó látni, amikor a pékek ki-kikukkantanak az üzletbe, maguk ellenőrzik, hogy mi van fogyófélben, és őnállóan dagasztják be a következő adagot, nem kell külön mondani nekik. A pékség és a kávézó Örmezőn, a lakótelep szélén található, így eleinte csak a környéken élők jöttek hozzánk, de már kialakult a törzsvásárlók köre is.

Sz.P.: Sőt, volt, aki kifejezetten miattunk utazott ide a Balatontól. Hétvégén a Bikás piacon árulunk, de készítünk megrendelésre rengeteg hamburgerzsömlét is a partnereinknek. Kenyérből még lenne kapacitásunk vendéglátósokat kiszolgálni.

A piacon találkoztatok Hermina nénivel, akinek nem várt fordulatot vett az élete aztán?

T.Z.: Igen, ez a kedves, idős hölgy törzsvásárlónk volt, általában pacsni került szombatonként a Bikás piacon a kosarába. Aztán megbetegedett, így a barátnői jöttek helyette. Péter nővére sokszor besegít a piacon, egyszer eszébe jutott, hogy meglátogassa. Vitt neki a kedvenc pacsnijából, és beszélgetés közben kiderült, hogy Herimina néni nagyon szeretne idősek otthonába költözni, de nem találta meg ennek a módját. Tudtunk ebben segíteni neki, azóta jó, gondoskodó helyen van, és nagyszerűen érzi magát.

Takács Zoltán / Kép: Tundecor Photography

Tudatos döntés volt a részetekről, hogy nem kommunikáljátok a Bake My Day szociális vonatkozásait?

Sz.P.: igazság szerint eszünkbe sem jutott. Egyik üzletágban sem tartottam ezt fontosnak, a takarítócégnél és itt sem. Amit két többségi végez el, azt lehet, hogy mi négyen fogjuk megcsinálni, de ugyanolyan jó minőségben. Sőt! A mi munkánkban benne lesz az a bizonyos plusz is. A végeredményt tekintve nem lehet különbség, nem hivatkozhatunk arra, hogy nálunk mások a háttérkörülmények. A pékség 3 éve működik, megállt a lábán eddig is anélkül, hogy megesett volna rajtunk bárki szíve. Nem együttérzésből vásárolják a termékeinket, hanem azért, mert ízlik a vásárlóinknak. Magukért beszélnek. A feladatok elvégzésében nincs különbség, talán nálunk jobban kell ügyelni a megfelelő vezetésre, a munka helyes szervezésére, és ha ez rendben van, minden megy a maga útján.

Kép: Tundecor Photography

Hogyan működnek nálunk a társadalmi vállalkozások?

T.Z.: Bizonyos társadalmi vállalkozások a fogyatékra és az együttérzésre helyezik a hangsúlyt, hogy az embereknek nyíljon meg a szívük. Nálunk a termék van elől, és az, hogy a dolgozóink értéket teremtsenek. Nem lehet megspórolni a másfajta kommunikációt, a többletlétszámot, a nagyobb odafigyelést, de mindketten minőségorientáltak vagyunk, így nem férne bele, hogy gagyi terméket készítsünk. Ezt nagyon fontosnak tartom, már nálunk is kezdenek megjelenni a hasonló szemlélettel bíró vállalkozások, de nem mondhatom, hogy Dunát lehet velük rekeszteni.

Mit tudnátok tanácsolni azoknak a cégeknek, akik többségi dolgozókat foglalkoztatnak, de szeretnének megváltozott munkaképességűekkel is dolgozni?

T.Z.: Bizonyos dolgozói létszám fölött előírja a törvény a megváltozott munkaképességű munkatárs foglalkoztatását. Ebben nem túl jók az eddigi tapasztalataim. A munkaadók van, hogy lelkesek és humánusnak mutatkoznak eleinte, de ha ugyanazt várják el egy ilyen munkatárstól, mint a többségiektől, annak nem lesz jó vége. Ha kötelezőnek érzik, ha nem értik a lényegét, ha nem látják meg benne azt, mit adhat nekik, akkor nehézséget okozhat. Csak akkor működhet jól, ha megtanulnak másképp viszonyulni, és a csapatukat is kellően felkészítik a megváltozott munkaképességű munkatárs érkezésére. Azoknál a cégeknél, ahol nagy pörgés van, 10-12 órás munkanapot várnak el alapból a dolgozóiktól és állandó a hajtás, nehéz beilleszkednie még a többségi munkatársaknak is.

Tavasszal új üzlet nyitására készültök a Böszörményi úton. Miben lesz más az új pékség?

Sz.P.: Nyitott, csupa üveg konyhát tervezünk, ahol belelátnak a vásárlók a munka minden egyes elemébe. Nagyon szeretnénk, ha tudnák, hogyan készülnek a termékeink. Hasonló kávézós-beszélgetős hely lesz, de Buda szívében, nagyobb alapterületen, mint a mostani.

Mi az a plusz, amit ez a hely ad az itt dolgozóknak és a vásárlóknak?

Sz.P.: A kollégáknak biztonságot és önbecsülést. A keresetük megegyezik a versenyszférában megszokottal. A vásárlóknak jó minőségű kenyeret, péksütit. Nekem személy szerint büszkeséget, mert nagyon jól esik a sikert megélni, a jó visszajelzéseknek örülni, és az is jó érzés, hogy ilyen remek csapatunk van.

T.Z.: Fontos, hogy azokat a tapasztalatokat, amit eddig összegyűjtöttem, olyan embereknek adhatom át, akiket ez érdekel és előre visz. Elfogadják, amit mondok és látom a csillogást a szemükben. Egymás nélkül szürke kisegerek lennénk.