Hirdetés

Egy nagy megbecsültségnek örvendő Kapca – Szeged kedvence, a Kapca Kávézó és Bisztró

2021. szeptember 11.
Hivatalosan bisztró és kávézó, de annyi minden más is – tudják ezt a szegediek. Találkahely, burgerbirodalom, kávék a Black Sheep pörkölőből, nagybetűs gyümölcslevek Zsombóról, a Lápastó manufaktúrából, a város egyik kedvenc esküvőhelyszíne. A Kapcának a Szerethető éttermek-sorozatunkban van a helye.
Hirdetés

Fotók: Molnár Bence esküvői fotós, Szeged–Balaton

Kapca? Akárhogyan is, elsőre meghökkentő elnevezés. Beugrik a kapcarongy – egykor a csizmák, bocskorok bélelése –, a kapcabetyár kisstílű csirkefogó, kapcáskodni pedig annyit tesz, hogy kötekedünk valakivel. Miért nyerte el mégis ezt a nevet Szeged nyolc évvel ezelőtt megnyitott gasztrotere?

Fotó: Kapca Cafe & Bistro

Ha a Kapcát keressük, a helybéliek hivatkozhatnak az Alsóvárosi Kultúrházra is, hogy még egy kérdőjellel több legyen. Történt ugyanis, hogy a ferencesek által a 1930-as évek óta működtetett kultúrházat a második világháború után államosították. A hivatalos tulajdonos a MÁV lett, és ahogy azt jól tudjuk, ezen szervezetek nem voltak a leggondosabb gazdák. Évtizedes hanyatlás következett, a kultúrház kultúrát már csak nyomokban tartalmazott. A helyben üzemeltetett italozó és az itt átmulatott éjszakák viszont új nevet ragasztottak a Ferences Plébánia egykori közösségi házára, és a szegediek csak Kapcának nevezték a szebb napokat látott helyet.

'99-ben végül visszakapták a ferencesek, akik újra közösségi házat és életet szerveztek itt, 2013-ban pedig megnyílt a Kapca, a névadással mintegy integrálva a ház közelmúltját is, de teljesen megszépítve-felújítva új életet leheltek az intézménybe.

Fotó: Kapca Cafe & Bistro

Tavaly a járvány első hulláma idején így írt Katkó Krisztina, a szegedi Alkimista Kulináris Műhely vezetője az étteremről a Dining Guide-on:

Kapca: Ötpercnyi bénultság után kiszállítás
Villámgyorsan döntött és váltott netpincéres, majd egyéni kiszállítás mellett a burgereiről híres Kapca. Szeged erős vendéglátós testvérpárokban, ami ilyenkor kifejezetten jó a morálnak. Balla Máté üzletvezető és Balla Imre séf azt mondják, úgy ötpercnyi bénultság után bezártak, majd azonnal a kiszállítást kezdték szervezni. Fel sem merült, hogy a kollégáktól megváljanak, mert végre van egy csapatunk, akiket szeretnénk megtartani, mire kinyitunk.
A Kapcának volt mihez nyúlnia: Balla Imre séf kovászos kenyérsütéssel is foglalkozik, a régióban a Kapca forgalmazza az Artizán pékség lisztjét, s vicces, de beindult a csapolt sör elvitele is. A konyha kiszállít és delikát termékeket gyárt, a legnagyobb gondot a rendezvények, a közelgő esküvők jelentik számukra.


Ha egyet kívánhatunk, soha többé ne azon kelljen törni a fejeket, hogyan lehet mobilizálni a csapolt sör fogyasztást, de tény, hogy a Kapca mintapéldája volt a pandémia ideje alatti helytállásnak és a munkatársak megtartásának.

Saját, szellemes megfogalmazásuk szerint a törekvésük, miszerint az alapanyagokat helyben szerezzék be, "a hitelességünket növeli, és csökkenti az ökológiai lábnyomunkat is". És valóban.

Nem kizárólagosan, de már szabad szemmel is jól látható mennyiségben használják a kisebb-nagyobb hatósugarú körben értelmezett, környékbeli alapanyagokat, az itallapon a kommersz tételek mellett pedig ott a Balatonic, a már említett Lápastó gyümölcslevek, sajtot Mónosbélről, a Bükki Sajtmanufaktúrából szereznek be, a kovászos kenyér és saját pékáruk a ház büszkeségei, sőt a pincében gombát is termesztenek.

Fotó: Kapca Cafe & Bistro

 

Fotó: Kapca Cafe & Bistro

Fotó: Kapca Cafe & Bistro

A teljes farm-to-table koncepció továbbra is kísérlet a majdnem lehetetlenre, hiszen magyar vendéglős legyen a talpán, aki kávét, kakaót és egzotikus fűszereket termeszt, világraszóló kéksajtunk sincsen, és köztudottan a hazai marhafajták sem a burgerhúsok legnemesebbjei. A helyben termő, elérhető finomságok felkutatása azonban fontos és sürgető kérdés – amihez a vendégeknek kell(ene) hozzáadniuk a maguk részét, a tudatos választásokkal.

Fotó: Kapca Cafe & Bistro

Fotó: Kapca Cafe & Bistro

A Kapca Szeged egyik kiváló választása, ha közérthető ételekre vágyunk, kiemelkedően igényes elkészítésben. Burgereikről híresültek el, nem véletlenül. A Lipi/Papa/Pepper ismerősen cseng a szegedi fülekben, a kéksajttal turbózott lilahagymalekváros Lila Köd burger pedig olyan ízbomba, hogy a neve már az első falatoknál értelmet nyer.

@Facebook Kapca Kávézó-Bisztró

Persze nem csak burger a világ, nemzetközi komfortételek sora, hazai fronton pedig bivalygulyás, csirkepaprikás és még tökfőzelék is várja az otthonosabb ízekre éhezőket. Balla Imre séf konyháját ugyanakkor vega-vegán Mekkának ugyanakkor nem neveznénk, az egyetlen csicseriborsó egytálételnél is érdemes külön jeleznünk, hogy ne a kacsazsírban sült krumplival szervírozzák.

Mint tudjuk, a hangulat és az élmény megfizethetetlen, de igazán baráti árakon is kínálják mindezt – sok érv szól a sokat látott Kapca mellett.

Közönségkedvenc ételek: házi kacsatepertőkrém lilahagymával és házi kovászos kenyérrel, bivalygulyás, hamburgerek

Árak: levesek 1090-1190 Ft, főételek 3090-3290 Ft, hamburgerek 1890-3590 Ft, desszertek 790 Ft

Kapca Kávézó és Bisztró

Cím: Szeged, Rákóczi u. 1.
Nyitvatartás: K-Szo 11:00-20:00 (H és V zárva)
Az étterem weboldala, Facebook-oldala, Instagramja

Hirdetés
Tovább olvasok
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram