Hirdetés

A Bűvös Szakács blogon március 16-án megjelent, Standolás című cikkre kívánunk ezúton reagálni. Az írás egy különös műfajt képvisel, egyszerre étteremkritika és a Dining Guide TOP100 Étteremkalauz kritikája, amelyet két szerző jegyez, a hazai gasztronómiában két jól ismert név, Molnár B. Tamás és Vajda Pierre. Nem titkoljuk, hogy döbbenten állunk egy ilyen etikátlan, valótlanságok egész sorát állító cikk előtt.

Hirdetés

Vajda Péter, a médiában ismert nevén Vajda Pierre évekkel ezelőtt rövid időn át vezette a Dining Guide-ot. Ez időszakban a guide olvasottsága és szakmai elfogadottsága folyamatosan gyengült, végül pedig a Dining Guide magatartásával nem összeegyeztethető tevékenységei miatt távoznia kellett a kiadótól.

Molnár B. Tamás, az úgynevezett hazai gasztroforradalom elindítójának csapatai az elmúlt 20 évben folyamatosan harcban állnak, mindennel és mindenkivel szemben a magyar gasztronómia világában. A Bűvös Szakács blog szerkesztője két étteremkalauzt is vezetett, amelyek mindkét esetben kurtán és furcsán, egyik napról a másikra szűntek meg.

Az elmúlt években tehát mindkettőjüknek lehetősége volt étteremkalauzokat sikeresen működtetni, a jelek szerint eredménytelenül. Ezért is veszi ki magát furcsán, hogy éppen ők értekeznek arról, miként is kellene egy ilyen típusú kiadványt szerkeszteni.

Az írópár pontos motivációját nem ismerve, az esetleges irigységüket jóhiszeműen kizárva felsoroljuk (a teljesség igénye nélkül!), hogy mely pontok nem felelnek meg a valóságnak a szombaton megjelent cikkben:

A kiadványunk előszavában is olvasható és a róla szóló sajtóközlemények is egyértelműen világossá teszik, hogy a Dining Guide TOP100 Étteremkalauz egy regionális guide, akár a Falstaff, a Gambero Rosso vagy a L’Espresso. Magyar fogyasztók számára készült, és az éttermeket nem nemzetközi rangsorban, hanem egy országos listán helyezi el. A Bűvös Szakács cikkében a Michelin-csillagokkal való ilyetén összevetés tehát értelmezhetetlen.

Hirdetés

Molnár B. Tamás, az úgynevezett hazai gasztroforradalom elindítójának csapatai az elmúlt 20 évben folyamatosan harcban állnak, mindennel és mindenkivel szemben a magyar gasztronómia világában. A Bűvös Szakács blog szerkesztője két étteremkalauzt is vezetett, amelyek mindkét esetben kurtán és furcsán, egyik napról a másikra szűntek meg.

Az elmúlt években tehát mindkettőjüknek lehetősége volt étteremkalauzokat sikeresen működtetni, a jelek szerint eredménytelenül. Ezért is veszi ki magát furcsán, hogy éppen ők értekeznek arról, miként is kellene egy ilyen típusú kiadványt szerkeszteni.

Az írópár pontos motivációját nem ismerve, az esetleges irigységüket jóhiszeműen kizárva felsoroljuk (a teljesség igénye nélkül!), hogy mely pontok nem felelnek meg a valóságnak a szombaton megjelent cikkben:

A kiadványunk előszavában is olvasható és a róla szóló sajtóközlemények is egyértelműen világossá teszik, hogy a Dining Guide TOP100 Étteremkalauz egy regionális guide, akár a Falstaff, a Gambero Rosso vagy a L’Espresso. Magyar fogyasztók számára készült, és az éttermeket nem nemzetközi rangsorban, hanem egy országos listán helyezi el. A Bűvös Szakács cikkében a Michelin-csillagokkal való ilyetén összevetés tehát értelmezhetetlen.

A 100 pontos étteremértekelés teljesen megszokott és elfogadott, ekkora skálán sokkal érzékletesebben lehet jelölni az éttermek teljesítményei közötti különbségeket. Valamilyen érthetetlen oknál fogva Molnár B. Tamás beidézi a Wine Spectator pontszámozását, amely egy borokat értékelő rendszer. Célravezetőbb és nagyobb tájékozottságra utaló összehasonlítás lett volna például a Falstaff étteremkalauz szintén 100 pontos rendszerével összevetni a Dining Guide-ét.

Nagyon fontos leszögezni továbbá, hogy

az étteremkritika és az étteremajánló kiadvány két külön és nem összekeverendő műfaj.

A Dining Guide TOP100 Étteremkalauz hangsúlyozottan ajánló sorai a Michelin Guide-hoz hasonlóan – és természetesen nem párhuzamot húzva a két intézmény között – kifejezetten nem éttermi teszteket, nem az adott teljesítményt írják le, hanem egy pozitív hangulatú étteremajánlót fogalmaznak meg az olvasók számára.

Ha a szerzőpáros kinyitott volna valaha egy Michelin Guide-ot, láthatta volna, hogy a legendás kalauzban sem étteremtesztek szerepelnek, és nem arról írnak, hogy az étteremlátogatáskor „decensen roppan-e répa”, hanem a komplex éttermi élmény alapján sorolja be a kalauz a vendéglátóhelyeket, amelynek egy – fontos – momentuma a konyha aznapi teljesítménye, de ezen kívül több lényeges tényező adja össze az összpontszámot, avagy magát az éttermi élményt. Az összkép kialakításában épp úgy számít az étterem miliője, a szerviz minősége, akár az adott hely önazonossága.

Vajda Péternek egyébiránt nem csak a Dining Guide-dal vannak komoly fenntartásai. 2015-ben odáig merészkedett, hogy számára a Michelin Guide sem volt elég hiteles. Amikor a Pesti István vezette Tanti étterem megkapta a Michelin-csillagot, úgy érezte, hogy fel kell szólalnia a – magyar gasztronómiát a nemzetközi színtéren is erősítő – elismerés ellen, és a guide megjelenését követő napon megjelentette az alábbi cikkét.

Talán mondanunk sem kell, hogy az ilyen természetű, ízléstelen, megmondó szerepkörben tetszelgő megnyilvánulásoktól az azóta megújult Dining Guide elhatárolódik. Az említett, Pápaság című cikk mindazonáltal mind a mai napig elérhető magazinunk oldalán. A szerzőként megadott Ted Aprajev név Vajda Pétert takarja.

A külföldi tesztelők meghívásának oka könnyen megérthető. A Dining Guide éppen azzal a mentalitással kíván szembemenni, amely sajnálatos módon sok esetben áthatja a hazai médiát is: pártatlannak beállított, valójában érdekek mentén zajló “tesztelésekkel”, megvezetve ezzel az olvasókat, nem objektív képet nyújtva a hazai éttermi kultúráról.

A Dining Guide éppen azért kér fel külföldi szaktekintélyeket a top10-es lista felállításához, hogy ne érhesse az a vád a kalauzt, hogy hazai ismeretségek, érdekek játszanak közre a végső sorrend kialakításában, és az Év Étterme kiválasztásában. Egészen különösnek tartjuk, hogy amire mi időt, energiát, kapcsolatrendszert és nem utolsósorban komoly összegeket áldozunk, jelesül, hogy minél objektívebb összképet nyújtsunk, éppen ez a törekvésünk érthetetlen és kifigurázásra méltó egyesek számára.

Vajda Péter felkészületlenségét – vagy szándékos rosszindulatát – bizonyítja az is, amikor

azt feltételezi vezető magyar éttermek séfjeiről, hogy az olasz gasztronómia számukra a pizza és a spagetti ismeretében kifullad.

Azon is csak csodálkozni tudunk, hogy egy 3 Michelin-csillagos séf – aki a legjegyzettebb éttermi toplistán, a The World’s 50 Best Restaurants világranglistáján a 16. helyen szereplő éttermet vezeti – szakmai felkészültségét és a top éttermek világában való jártasságát magyaráznunk kell(ene). Feladatának megfelelően nem a magyar kulináris hagyományokat kellett feldolgoznia, hanem éttermi top10-es rangsort felállítania.

A cikk a titkos teszteléseken gúnyolódó részeire érdemben nem is reagálnánk. Feketén-fehéren ott áll az étteremkalauz előszavában, miként zajlik a tesztelés és pontozás. Az pedig továbbra sem kérdés, hogy a kalauz felelős kiadója, Herczeg Zoltán szakmai ismertsége okán már nem vesz részt a tesztelésekben. Teljesen egyértelmű, hogy más minőségű szolgáltatást nyújt egy étterem, ha őt felismerik egy étteremlátogatás során. Ő a Dining Guide teszteléseinek vezetője, megszervezője, és szinte mi érezzük kínosnak, hogy ezt külön le kell írnunk, de megtesszük: a végső teszteléseket követően, nyilvánvalóan előre megbeszélt keretek között fedték fel magukat a Dining Guide főtesztelői az elmúlt években, és nyilatkoztak ilyetén formán a különböző médiumoknak.

Érthető módon örülünk a sajtó érdeklődésének a tevékenységünk iránt, és élünk is a szereplés lehetőségével, hiszen amiért mi egész évben dolgozunk – a hazai éttermi kultúra építésén –, arra a mainstream média csak bizonyos kitüntetett alkalmakkal figyel fel.

Büszkék vagyunk rá, hogy a Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gála és a Volkswagen-Dining Guide Étteremkalauz megjelenése olyan rangú eseménnyé vált az elmúlt évek során, ami iránt már országos médiumok, televíziók is érdeklődnek. Ezzel a küldetéstudattal haladunk tovább az utunkon.
A magyar gasztronómia nemzetközileg elért eredményeire tett epés megjegyzéseket pedig szintén olyan szomorúan konstatáltuk, mint magát az egész cikket.

FACEBOOK TWITTER GOOGLE PLUS
Tovább olvasok