Hirdetés
Hirdetés

Sor állt a nyitónapon: a Déryné adventi hangulatot hozott a Bartók Béla útra

SZERZŐ: DiningGuide
2020. november 28.
Déryné + Kőfagyi? = Zsebi. Pop-up bolttal jelentkezett be a Déryné Újbudán.
Hirdetés

Egy kis bécsi advent hangulatot hozott a Bartók Béla út november végi színeibe a Déryné csapata. A nem várt felbukkanást abszolút pozitívan fogadta Újbuda, ugyanis dél körüli látogatásunkkor sor állt a bolt előtt. Hozzá kell tenni, hogy az üzlethelyiség pici, a vásárlók pedig meglepően figyelmesek voltak egymással, nem tolultak be többen.

A helyben ismerősök számára ismerős lehet a terep, nyáron ugyanis a Káli-medencében megismert kézműves fagylaltozó, a Kőfagyi? működtet itt üzletet. A Bartók Béla út Gellérhegy felőli oldalán, a Wömbät kávézó és a Caphe by Hai Nam vietnámi szendvicsező között kell keresni.

Ahogyan azt sejteni lehet, a Déryné műhelyéből érkeznek a pékáruk, kovászos kenyerekkel, bagettekkel, bejglikkel, pozsonyi kiflikkel töltötték fel a kirakatot és a pultot. Széles spektrumot fed le a kínálat: 200 forintért már beszerezhetünk egy kosárkát a portugálok (és sokak) kedvencéből, a pastel da natából; a kakaós mellett diós ízesítésben is elérhető babkát már 3000 forintért kínálják. Jók lehetünk egy elviteles kávéra, a péksüteményeken kívül pedig borokat is kínálnak.

A kiszolgálás egy szóban: tüneményes volt. Kedves, pozitív, segítőkész, és hozzátennénk, hogy értékesítés terén igazán profi, ugyanis közel kétszeres kosárértékkel távoztunk, mint szerettünk volna.

A Bartók Béla út ezen szakasza karácsonykor önmagában egy látványosság, de jó kérdés, hogy 2020 decemberében az évről évre szaporodó kis üzletek, kávézók, szendvicsezők, levesezők, újhullámos cukrászdák vajon kapnak-e egyáltalán ünnepi díszt és kivilágítást. A Zsebi mindenesetre külsőre-belsőre szuperhangulatos lett.

Zsebi

Cím: Budapest XI. kerület, Bartók Béla út 35.
Nyitvatartás: minden nap 7:30-19:00

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram