Hirdetés
Hirdetés

„Sokat kaptunk a vendégeinktől, most rajtunk a sor” – Interjú Lefkovics Györggyel

2020. május 21.
A budapesti étteremtulajdonos népszerű helyei egymás után nyitnak, terasszal vár a Bestia, a TOKIO és mától a Tom George is. Büszke rá, hogy egy igazi turistalokációban a progresszív fine dining jegyében megszületett Salt és a 27-én újranyitó rooftop bar, a Toprum is megtalálta a hazai közönségét. Volt mit kérdeznünk az elmúlt időszak után Lefkovics Györgytől.
Hirdetés

A 2008-as gazdasági válság gyakran előkerül analógiaként az idén történtek kapcsán. Helytállónak tartod az összehasonlítást? 

Lefkovics György: Valójában nem. Az akkori válság sokkal inkább pénzügyi volt, ez pedig inkább az emberek válsága. Akkor hirtelen eltűnt a gazdasági térből a pénz, most pedig szó szerint az emberek tűntek el az utcákról, munkahelyekről, iskolákból. A vendéglátásban egy soha nem látott űrbe kerültünk, teljes elnéptelenedésbe.

Lefkovics György

Óvatosan nyitnak újra az éttermek, és sok az üröm is az örömben. Ti hogyan néztek az elkövetkezendő időszak elé?

Mi elmondhatatlanul boldogok vagyunk, hogy hét eleje óta ismét nyitva lehetünk, és egyelőre a mára koncentrálunk. Sok törzsvendégünk a különböző éttermeinkben azonnal megjelent, mi igazán megéltük az újranyitás örömmámorát. Mi azt látjuk, hogy újra optimisták az emberek, és ez ránk is átragad.

Ti is hirdettetek kiszállítást több éttermetekből. Ez az üzemelés a nem szállításra berendezkedett helynek tudvalevőleg nem éri meg.

Amiben tudtuk, kihasználtuk a leállás időszakát, valóban több éttermünkből kiszállítottunk, megoldottuk az elvitelt is, de ezzel leginkább munkát és bért igyekeztünk biztosítani az embereinknek. Komoly belső átalakításokat végeztünk a Tom George-ban, a Bestiában és a TOKIO-ban is. Számítunk ugyanakkor az elkövetkező nehézségekre, egy másodlagos pénzügyi válságra, hiszen rengetegen elveszítették a munkájukat, esetleg csökkentett fizetést kaptak vagy kapnak még mindig.

@Facebook Tom George Italiano

A népszerű lokációkban található bevásárlóközpontok bérleti díjairól tudható, hogy csillagászati árakon adják ki az üzlethelyiségeiket. Leroy- és Tom George-franchise is működik ilyen központokban. Túl fognak élni?

Van olyan üzletünk bevásárlóközpontokban, ahol a legjobb időszakban is nagyon gyengén jönnek ki a számok. Az üzletházak most hosszasan kivárnak az állásfoglalással. Ezeket a működtetéseket valószínűleg újra kell értékelni, és ha szükséges, el fogunk engedni üzleteket... A bevásárlóközpontok egyfajta újkori életérzést hoztak az embereknek. Helyek, ahol jó időt tölteni, komfortot nyújt a vendéglátás kínálata is. A járvány okozta helyzet azt is hozhatja magával, hogy a város visszakapja az embereket.

Titeket is nagyban érint a külföldi vendégek eltűnése, illetve lassú visszaszivárgása. A belvárosi helyeknek az „élete” múlik a nemzetközi turizmuson.

Ez így van, és mégsem. Ha csak a belváros elmúlt tíz év hozományát nézzük, olyan mértékű fejlődést hozott az utóbbi időszak, amire mi sem számítottunk. Ez az egész V., VI., VII. kerületre elmondható, a Gozsdu Udvar környéke életre kelt, sőt el is sodorta az olcsó turizmus. Pontosan ezért lényeges számunkra, hogy rendkívül erős a hazai vendégkörünk, mindig próbáltunk a magyar vendégekre fókuszálni. De én is, ha külföldön vagyok, mindig törekedtem arra, hogy olyan helyre menjek, amit a lokális közönség tölt fel. Őszinte örömmel látjuk, hogy jóval a reményeink fölött teljesítenek az üzleteink a hétfői újranyitás óta.

@Facebook Bestia

A várható bezárások jósolt adatai közel sem ilyen pozitívak. Mit gondolsz, milyen átalakulások várnak a hazai gasztronómiára?

Ez nagyban tulajdonosfüggő is. Nagyobb eséllyel zárnak be most azok a helyek, amiket csak egy üzleti befektetésnek szántak. Teljesen más, ha a tulajdonos is ott van, és minden egyes napon az a közös cél, hogy a konyháról a legjobb étel kerüljön az asztalokra, és olyan élményt nyújtsunk, hogy vissza akarjon térni a vendég. Akiket ez a mentalitás vezérel, máshogy állnak a válságos időkhöz is.

Mondanál konkrét példát, hogyan?

Mi most még inkább ráturbózunk, hogy a hazai közönség még jobb áron, még jobb szervizzel járhasson éttermekbe.

@Facebook Bestia

Ez jelenthet árcsökkentést is az étlapokon?

Ez egy egy összetett kérdés. Az ételeink árain ugyanis nem fogunk változtatni, ellenben a nyersanyagárak jelentősen nőttek, vagyis ezzel a haszonkulcsunk csökkent. Az ételeink árainak stagnálása tehát egyértelműen pozitív a hazai fogyasztókra nézve, az italaink áraiban pedig drasztikus változtatásokat tervezünk.

A világ metropoliszainak árait érte el Budapest is az elmúlt években, ha az ember egy kávét, vagy pohár sört, bort akart inni.

Ez így van. Ami nálunk izgalmas lesz, hogy ha egy társaság kikér mondjuk egy palack bort, az sem lesz elrugaszkodott összeg. Komoly fókuszt helyezünk most az italokra, és egy teljesen egyedi árképzést dolgoztunk ki. A drágább és az elérhetőbb árú borok, proseccók, champegne-ok árképzését közelítettük egymáshoz, kiugróan magas tételekkel emiatt nem fognak találkozni a vendégeink, belőttünk egy egységes középárat. A mai napon ünnepli a Bestia az ötéves szülinapját, ez alkalomból olyan rendkívül kedvező árú ételekkel és italokkal várjuk a vendégeket, amivel szeretnénk újra kedvet csinálni a hazai éttermek látogatásához. Mindehhez profi sommelier munkája társul az éttermeinkben profi szervizzel, hogy emeljünk az élményen.

@Facebook Tom George Italiano
Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram