Hirdetés

Sikeres nyár után új lendülettel megy tovább a Mede by Adam Mede

2025. augusztus 27.
Amikor tavasszal beszélgettünk Mede Ádámmal, még a készülő nyitás utolsó simításai zajlottak. A balatoni gasztronómia egyik legizgalmasabb idei projektje akkor éppen születőben volt: a Mede by Adam Mede újfajta koncepcióval, nyílt tűzön készülő ételekkel és szabadabb, személyesebb vendéglátással ígért valami egészen mást Badacsony szívében. Most, néhány hónappal az indulás után arról kérdeztük a séf-tulajdonost, hogyan alakult a nyári szezon, milyen tapasztalatokat hozott az első nyár, és mire készülnek az őszi-téli hónapokra.
Hirdetés

Egy nyár, ami minden várakozást felülmúlt

„Őszintén szólva én kritikusabban közelítettem a szezonhoz, de végül sokkal jobb lett a forgatókönyv, mint amire számítottunk” – kezdi Ádám. A vendégkör gyorsan megtalálta az új helyet, a foglaltság pedig folyamatosan magas volt. Sok látogató már tudatosan érkezett, kifejezetten a Mede by Adam Mede miatt, ami megerősítette a koncepció erejét. Ádám szerint ebben nagy szerepe volt annak, hogy visszafogottan kommunikáltak: „Az elején direkt nem nyomtuk túl a marketinget. Arra voltam kíváncsi, hogyan működik a klasszikus ajánlás: valaki jót eszik, elmondja a barátainak, majd ők is eljönnek. Úgy tűnik, ez a mai napig sokkal erősebben működik, mint bármilyen kampány.”

A nyár legjobb visszajelzéseit nemcsak az értékelésekben, hanem a személyes találkozások során kapták. Előfordult olyan is, hogy egy vendég első alkalommal nem volt maradéktalanul elégedett, de Ádámék visszahívták, újra fogadták, és végül törzsvendéggé vált. „Ezek azok az igazi pillanatok, amikor tudod, hogy jó úton jársz” – teszi hozzá.

A nyár kedvencei: tomahawk, körömpörkölt és a bodag

Az étlap induláskor szűk volt, de a vendégek kíváncsisága hamar bővítést igényelt. Néhány fogás pedig pillanatok alatt a közönségkedvencek közé emelkedett. „A tomahawk és a t-bone steak volt az abszolút sláger. Először csak 5 kilót rendeltem kísérletként, aztán 20-at, 30-at, 50-et, végül 65-öt – és mindig elfogyott” – meséli Ádám nevetve. A hús egy koreai kamadóba kerül, innen a smokerbe, majd pihentetik, így minden falat koncentrált ízeket hoz. A körömpörkölt szintén nagy sikert aratott, ahogy a ház egyik ikonikus eleme, a bodag is: a hagyományos tésztát sokan kifejezetten keresik, és gyakran pluszban rendelnek belőle. „Jó látni, hogy a vendégek értik és szeretik, és az is szuper, hogy egyre több étterem is felfedezi magának” – mondja Ádám.

Kihívások és tanulságok: amikor a csapat is edzésben van

A nyár intenzitása komoly próbatétel volt, főleg munkaerőfronton. „A konyhán nem találtam még meg azt az embert, akire teljesen rá tudnám bízni magam” – vallja be Ádám. Egy stabil felszolgáló és egy pultos mellett leginkább testvérével és szakács kolléganőjével vitték végig a szezont. „Ez a nyár inkább arról szólt, hogy mindenre volt egy megoldás, bármilyen váratlan helyzet adódott. A jövőben szeretném, ha kialakulna egy stabilabb csapat, de most az volt a fontos, hogy minden vendég ugyanolyan figyelmet kapjon.”

Őszi-téli tervek: nyitva maradni és kísérletezni

Bár sok balatoni hely a nyári szezon után bezár, a Mede by Adam Mede a tervek szerint továbbra is nyitva tart. Az étterem jelenleg csütörtöktől vasárnapig várja a vendégeket, de várhatóan októbertől péntektől vasárnapig üzemelnek majd. Ádám tervei között szerepelnek kisebb pezsgő események, szabadtéri főzések és kurzusok is, hogy a hidegebb hónapokban is élet maradjon a helyen. Az élőzenei estek például nyáron nagy sikert arattak, és ezekre télen is számíthatnak, akik felkeresik őket. „Ez az a része a vendéglátásnak, ahol igazán szabadon lehet kísérletezni” – mondja.

Visszajáró vendégek és közvetlen hangulat

Ami Ádámot talán a legjobban megerősítette, az a törzsvendégek kialakulása. „A legjobb élmény az, amikor látod, hogy valaki egy hétre jön le a Balatonra, és végül minden nap nálad köt ki, mert egyszer ebédel, máskor vacsorázik, vagy csak beül egy italra. Ez mutatja meg igazán, hogy értik és szeretik, amit csinálunk.” A Mede by Adam Mede első nyara a tulajdonos szerint egyértelműen sikeresnek mondható: stabil vendégkör, erős visszajelzések, közönségkedvenc fogások és folyamatosan bővülő koncepció jellemzi az éttermet. Badacsony gasztronómiai térképén pedig a hely már most saját, jól látható színt szerzett. Most egy hét szünetre mennek, szeptember 3-tól viszont megújult erővel várják a vendégeket.

Tovább olvasok: 

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram