A mi olvasóink közül is sokaknak volt igencsak határozott véleménye a fagylaltosról, aki az ingyenfagyit kérő influenszereknek dupla árat számol fel. (Ha esetleg nem olvasta volna, íme a sztori!)
Rengeteg étteremtulajdonos tudna beszámolni arról, hányan állnak sorba ingyenételért és - italért, hogy cserébe a közösségi oldalaikon agyondicsérjék az éttermet, vagy csupán ott nagyszerűsködjenek a menő tányérok és koktélospoharak között, láttatván, hogy hadd higgyék, minderre neki van pénze, és övé a (hashtag) high life. Vannak aztán, akik ezt el is hiszik, és ha jó sokáig következetesen és hangosan kommunikálja ezt az influenszer, előbb-utóbb valóban beküzdi magát az "ingyenélő" kategóriából a "valamit számítóéba".
Vannak, akik ezt a jelenséget egyáltalán nem kedvelik és a pokolba kívánják azokat, akiknek – szerintük – szerencsésebb sors jutott. Ezt az érzést egy szóval irigységnek nevezik.
Az éttermek közül viszont sokan bevallják, hogy igenis számít nekik a jó minősítés, és igenis személyesebbnek, hitelesebbnek tűnik egy influenszer véleménye a nagyközönség számára, mint a fizetett, szépen megfogalmazott reklámok.
És valljuk be, sokszor olcsóbb és hatékonyabb is. Vagy mégsem?
Ausztráliában az adelaide-i Africola étterem séfje is gyakran kap ingyenvacsorát kérő leveleket a híresség különböző fokain álló influenszerektől. Nincs szüksége pluszreklámra, az Africola szupermenő hely, amit szépen látogatnak a hírességek. Legutóbb Katy Perry ült az egyik asztalnál – és kifizette a számláját. Ráadásul az étterem Insta-oldala nagyon él:
sok esetben az influenszerek felületei alatta maradnak aktivitásban.
Duncan Welgemoed, az étterem séf-tulajdonosa nem azért utasítja el az ételért ingyenreklámot ígérőket, mert nem szereti az influenszereket. Egyszerűen nincs szüksége ilyen eszközökre, hiszen sokkal több valódi követője van, mint a bejelentkezőknek.
Léteznek olyan esetek is, amelyek nyílt zsarolásba torkollanak. „Ha nem látnak vendégül, rossz véleményt írunk és lepontozzuk a helyet” – ez már problémásabb ügy, és súlyosabb erkölcsi kérdéseket is felvet. De nem csak a profi hiénák, hanem a vendégek is a közösségi médiával és a véleményük erejével fenyegetőznek, ha valami nem tetszik nekik. Bármennyire számít a visszajelzés, egy étteremnek alapvetően az a feladata, hogy jól tartsa vendégeit, nem pedig az, hogy valaki árgus szemekkel állandóan a közösségi oldalakat figyelje. Dehát nem elég jónak lennni, annak is kell látszani...
John Lethlean ausztrál író és étteremkritikus összegyűjtötte a séfbarátaihoz címzett, a világ minden tájáról érkező ingyenevő-kéréseket, és a #couscousforcomment hashtag alatt közreadta őket saját Instagram-oldalán. Nem a megszégyenítés volt ezzel a célja, egyszerűen azt vallja, hogy az influenszerek „ingyenvacsoráért jó véleményt” tevékenysége elmossa a szerkesztői pártatlanság és a kereskedelmi üzenet közti határt.
„Ha az ételért fizetségképpen értékelés jár, az soha nem lesz elfogulatlan” – állítja egy másik vendéglátós, amivel nem nehéz egyetértenünk.
Ugyanakkor ne legyünk álszentek: ez a modern reklámozási forma nagyon is jól tud jönni a vendéglátóhelyeknek. Az éttermesek ugyanakkor rájöttek, hogy a magas követőszám sem garancia arra, hogy az influenszer által gyártott tartalom megnöveli a forgalmukat. Sok esetben csak találgatni lehet, mi hozható ki egy együttműködésből. A fent idézett étteremtulajdonos egy száz dollár értékű ingyenvacsora helyett inkább a Facebookon fektet be ugyanennyit irányított hirdetésre, ahol ő maga határozza meg, milyen korú, érdeklődésű és földrajzi helyzetű embereket célozzon a reklámja. Utóbbi egy étterem esetében nem elhanyagolandó, bár ma már vannak emberek, akik képesek lemenni a térképről egy jó hely miatt. (Ezeknek a helyeknek azonban ebben a fázisban már kevés szükségük van influenszer-reklámra.)
Talán az sem a véletlen műve, hogy minél hitelesebb egy kalauz, annál nagyobb titokban tartja kritikusai kilétét. A Michelin nemhogy beharangozná az érkezését, vagy netán ingyenességre törekedne, épp ellenkezőleg: mindent megtesz, hogy a tesztelői személyét titok fedje. De nem is kell ennyire messzire mennünk: a Dining Guide tesztelői sem hangos fanfárszó mellett vonulnak be az éttermekbe, és igen, akad olyan blogger is, aki ragaszkodik ahhoz, hogy a számláját kifizesse, mert úgy érzi, ezzel megtarthatja pártatlanságát és a függetlenség szabadságát.
Ne gondoljuk azt, hogy csak olyan influenszerek léteznek, akik be-bepróbálkoznak az ingyenkosztért. Azok, akik tisztában vannak a saját hatósugarukkal és értékükkel, komoly és alapos részletességű együttműködési szerződést kötnek a partnereikkel. Ebben a szerződésben minden pontosan árazott, és a tartalom előre kicentizett. Ha a megrendelő tisztában van vele, mit szeretne elérni, és ennek megfelelően választja ki együttműködő partnereit, ráadásul még képes a reklámjai hatását is mérni – és összevetni az eladási-foglaltsági mutatókkal, akkor lehet valódi eredményeket várni. Ellenkező esetben pedig lehet örülni minden szép megjelenésnek, és bízni abban, hogy a célcsoportot is eltalálja – sörétes puskával.
Olvassa el az ominózus fagylaltos esetet is!
Dining Guide A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.