Hirdetés
Hirdetés

„Nehéz bekerülni, annál könnyebb kikerülni" – Schiffer Miklóst az angol privát klubok világáról kérdeztük

2021. május 25.
Anglia kizárólag tagsággal vagy egy tag kíséretében látogatható privát klubjai több száz éves múltra tekintenek vissza. Különös elegyét alkotják a kiváltságosság érzésének, az arisztokrata múlt nyomainak, az ország jelenvaló gazdagságának és kultúrájának. Nem lehet az utcáról bemenni, és értelemszerűen nem sok magyar vendég bejáratos ezekre a helyekre. Schiffer Miklós nagy kedvelője Anglia privát klubjainak, ezért arra kértük, hogy vezessen be minket egy kicsit e különleges világba. 
Hirdetés

Miben mások Anglia legendás ún. membership clubjai, mint bármely más klub a világon?

Schiffer Miklós: Brit mintára sok helyen próbálkoznak a klubélet meghonosításával, de kevés kivétellel ez nem szokott sikerülni. Ez speciálisan az angolszász kultúra része, egyfajta második otthonként aposztrofálták. Jellemző az is, hogy volt brit gyarmatokon találunk még ilyen klubokat, például Indiában és Távol-Keleten. Az arisztokrácia találta ki a saját körei számára, aztán a polgári réteg erősödésével idővel megjelentek a polgárok számára fenntartott, majd a vegyes klubok. Komoly fordulót jelentett az is, amikor már nők is beléphettek klubokba, de egy részük ma is férfiak számára fenntartott. Volt olyan időszak, amikor 400 members club működött Angliában, ami óriási szám.

Schiffer Miklós / Fotó: Schram András

Mi alapján szerveződnek a különböző klubok?

Az étkezés és italozás, valamint a szivarozás mindig is lényeges szerepet töltött be a klubok életében, de alapvetően tematikák köré szerveződtek, mint sport, művészetek, irodalom, utazás, politika. Utóbbi esetében egy-egy klubot az adott politikai irányzat képviselői látogatták. Érdekesség, hogy automobilklubok is alakultak, mert amikor megjelent az autózás, egy forradalmi újdonságnak, státuszszimbólumnak számított. Emiatt London egyik legnevesebb klubja mindmáig az Automobil Club.

Mely klub gyakorolta rád a legnagyobb hatást?

Az 1693-ban alapított White’s. Ez egy történelmi intézmény, egészen különleges, mondhatni nagyon angolos légkörrel. Ma rögtön arra gondolunk, hogy azért ez a neve, mert fehér bőrű emberek számára hozták létre. Valójában ez akkoriban nem volt téma, hiszen szó nem volt arról, hogy nem fehéremberek is beléphetnek egy ilyen klubba. Azért lett White’s a neve, mert egy Francesco Bianco nevű olasz üzletembe nyitotta, és a Bianco fehéret jelent angolul. Ő alapította a Mrs. White's Chocolate House nevű forró csokizót is, ami egy fogalommá vált az 1700-as évek fordulóján.

Schiffer Miklós a White's Club előtt, a háttérben a klub szivarszobája

Milyen régi, ma már kissé idegenül ható szokásokat tartanak a klubokban?

Sok klub, például a White’s is mind a mai napig nem fogad nőket. Az is az utóbbi évtizedek terméke, hogy be lehet vinni vendéget, de sok klubban mind a mai napig vannak olyan helyiségek, ahová csak klubtagok tehetik be a lábukat. A legnevesebb klubokban mind a mai napig tilos fényképezni és a telefonálni, egyes klubokban csak úgy lehet, ha nem szerepel rajta klubtag.

Erősen őrzik a magánszférát, és egyfajta emelkedettséget ad a bent tartózkodásnak, hogy senki nem nyomkodja a telefonját, és mindenki „biztonságban érezheti” magát, nem fog felkerülni az internetre egy akármilyen minőségben készült fotón.

Érdekesség a White’s Club történetéből, hogy David Cameron volt miniszterelnök tizenöt évnyi klubtagság után lépett ki, amiért az intézmény ragaszkodik a hagyományaihoz, és továbbra sem fogad nőket. Tette ezt úgy az exkormányfő, hogy az édesapja, Ian Cameron volt a klub elnöke. Fennállásuk több mint 320 éve alatt összesen két alkalommal tettek kivételt, amikor 1991-ben és 2016-ban a ház falain belül fogadták II. Erzsébet angol királynőt. 2018 januárjában női tüntetők egy csoportjának sikerült bejutnia, akik Women in Whites-nak nevezték magukat, és a nemi megkülönböztetés ellen protestáltak. Egyikük magát férfinek álcázva tudott belépni a klubba. A tüntetőket eltávolították a klubból.


Hogyan zajlik az étkezés egy zártkörű klubban?

A White’s-ban például egy nagyon szűk étlapot kaptunk, könnyed, nagyon ízletes fogások szerepeltek rajta. A pincér szmokingban szolgálta fel az ételt, de fizetni én személy szerint már nem tudtam, mert kizárólag klubtagok fizethetnek távozáskor egy kis pénztárban ülő embernek, ahogyan egyes századeleji éttermekben itthon is. Összességében nagyon vegyes képet mutatnak, hiszen ódon házakban találhatók ezek a klubok, bent tökéletes elegancia, de az ételek modernek, a fizetési rendszer pedig egy elmúlt korból való. Bankkártya, pláne készpénz nem került elő bent, a klubban.

5 Hertford Street (5HS) Club

Mi szükséges ahhoz, hogy valaki felvételt nyerjen egy klubba? 

Sok klubba igen nehéz bekerülni, de annál könnyebb kikerülni. Ajánlók szükségesek hozzá, kvázi felvételiztetnek. Sokáig nem volt divat több klubnak is tagja lenni, ma már inkább. Károly herceg másodnagybátyja, Earl Mountbatten volt az egyik rekorder a ’60-70-es években, ő 19 klubnak volt a tagja. Ehhez már az kellett, hogy gyakorlatilag minden estéjét valamelyik klubban töltse.

5 Hertford Street (5HS) Club

Hogyan viszonyulnak a családok, feleségek a klubélethez? 

Az angol felsőosztályban erősen elválik a családi és a klubélet. Ez egy teljesen normális, társadalmi és magánéleti értelemben is elfogadott, nívósnak tartott időtöltésnek számított. Nagyon fontos megkülönböztetni ezeket a klubokat az úgynevezett gentlemen’s cluboktól, amelyek a legkevésbé sem úri klubok, leginkább kupikat takarnak. Ezek még a nevükben is gyakran rájátszanak neves private clubokra, és próbálják megtéveszteni a gyanútlan vendégeket.

Ha beiratkozik itthon az ember egy vitorlás-, golf- vagy teniszklubba, valamelyest ezt a hangulatot kapja?

Én azt mondom, hogy nem. Az angol privát klubok világa egy életmódot jelent, és óriási hagyományuk van, beivódott a társadalom ezen rétegébe. Csak olyanok látogatják ezeket a klubokat, akiknek megvan erre a kulturális és szociális igénye. Ha én Budapesten egy étterem két privát helyiségében elkezdek klubot szervezni, az soha nem lesz ilyen. Ott ez az arisztokrata és nagypolgári élet része, egy állandó személyzettel, állandóan erre fenntartott intézményekkel. Ha belépsz egy klubba, leadod a meghívódat, ott az első pillanattól fogva a neveden szólítanak akkor is, ha életedben először jársz ott.

5 Hertford Street (5HS) Club

Mi zajlik bent tulajdonképpen? Teátrális vagy éppen csillogó keretek közt zajló kapcsolatépítés?

Így is mondhatjuk. Alapvető, hogy társasági életet élni, étkezni, valamint könyvtárba is jártak a klubokba. Vannak szobák is, ahol igen jutányos áron meg lehet szállni, elsősorban a vidéki klubtagok számára biztosítanak ottalvási lehetőséget. Az etikett része ugyanakkor, hogy nem illik a klubokban túl hosszan maradni. Ez egy ki nem mondott, mégis alapszabály. Nem azért tartják fent ezeket a szobákat, hogy a klubtagok folyamatosan azt béreljék.

Ez valószínűleg nem kimondott kérdés, de mely társadalmi rétegtől lehetséges már klubtagnak lenni? 

Igen, ez nincs így meghatározva, de én azt mondom, hogy a középosztály legtetejéről. Egy elsőgenerációs menő építész, orvos, ügyvéd már biztosan klubtag lehet, akkor is, ha az apja munkás volt, és ha te egy tősgyökeres londoni polgár vagy, akkor nem étterembe hívod a barátaidat, hanem a klubodba. De

hozzá kell tenni, hogy a private klubokat nagyon sok angol utálja. Vannak, akik túlhaladottnak, ósdinak, nevetségesnek tartják.
Mark's Club

Mesélnél a klubok etikettjéről?

Klubonként eltérő természetesen, és minél patinásabb egy klub, annál több a formalitás.

A White’s-nak tagja például Károly herceg és a fia, Vilmos, és azt tudni illik, hogy őket tilos megszólítani. Biccenteni kell, ő valószínűleg vissza fog biccenteni, de nem mondhatod, hogy kellemes estét, őfelsége. Ő megszólíthat téged, de fordítva nem.

Visszatérve a kapcsolatépítés kérdésére, amit feltettél. Bár kétségtelenül erről is szólnak a klubok, de nem szabad direkt csinálni. A mi asztaltársaságunkban egyszer történt egy kisebb szabálysértés. A velünk vacsorázó ügyvéd odaadta a névjegykártyáját a klubtag barátomnak, és ezt például tiltja a belső szabályzat, mondván, egy ilyen klub nem az üzleti élet színtere. Az etikett értelmében ő a találkozás után felhívhatja a közös ismerőst az összeköttetésért, de ennek nem a klub a színhelye.

Hogyan kell felöltözni?

Ami a dress code-ot illeti, az biztos, hogy a melegítőnadrágos divat még nem érte el ezeket a klubokat. A minimum általában a zakó viselése férfiak számára, akár negyven fokos hőségben is. A White’s-ban kötelező az öltöny-nyakkendő, de klubja válogatja.

Annabelle's Club

Nem feszeng valamelyest az ember ilyen környezetben?

Én biztosan nem. Egy nagyon magas színvonalú szálloda vendéglátását kell elképzelni. Ha van egy jó öltönyöd, amiben jól is érzed magad; van egy társalgási szintű angol nyelvtudásod, amiben nem kell Shakespeare-is szókincset használnod, és élvezed ezt a hétköznapinál emelkedettebb hangulatot, nem fogsz csalódni. Ezek a helyek nem arra lettek kitalálva, hogy ott rosszul érezd magad. Vannak már szupermenő szórakozóhelynek számító privát klubok is, ilyen például a White’s tökéletes ellentéte, az Annabel’s, ami egész egyszerűen pazar. Ez egy sokkal kozmopolitább hangulatú, koedukált klub, és egyszerűen lenyűgöző belső terei vannak. Vannak igazán családiasak is, nekem személyes kedvencem például a Mark’s Club, ami kívülről úgy néz ki, mint egy londoni lakóház. Ez kifejezetten otthonos, kényelmes, meleg színekkel, oda bármikor szívesen visszatérnék.

Tovább olvasok:

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram