A kilátástalanság és frusztráció jelenléte megkérdőjelezhetetlen. Jöjjön az ember bármilyen szakterületről, korosztályból, itt most kollektiven tapasztaljuk a nyomást, most már egy éve. Én nem akarom azt sugallni, hogy nálunk minden rendben van, minden ugyanúgy megy, mintha nem lenne pandémia.
Ugyanabban a csónakban evez minden vendéglátós, ha van tőkéje, ha nincs. Közös azokban, akik tényleg erre a szakmára tették fel az életüket, hogy alkotni, adni szeretnének, de a körülmények ezt most nem teszik lehetővé. Mindannyian megsínylik ezt az időszakot, nincs kivétel. De ha elkezdek keseregni, akkor az a közvetlen kollegáimnak is ijesztő lehet, és magamat is egy spirálba lököm bele.
Ha valaki azt gondolná, hogy könnyebb az életem és egyszerűbb a boldogulás békeidőben, vagy akár most, az téved.
Nem azért jönnek be az emberek az éttermünkbe, mert ismert vagyok. Ha nem tudnánk komplex élményt nyújtani, felszolgálótól a szakácsig, akkor nem lenne teltház.
Én csak egy arc vagyok, akivel többet találkoznak az emberek a televízió képernyőjén, ezáltal úgy érezhetik, kicsit közelebb vagyunk egymáshoz. Szem előtt vagyok, nem mindegy, hogy hogyan és mit kommunikálok.
Szüntelenül próbálok a legpozitívbban hozzáállni a helyzethez, hogy visszatérhetnek az éttermi pillanataink, hogy hamar feltápászkodunk ebből és ez csak egy tanulságos, de rossz emlék marad. Tudom, hogy ez a sajátos védekezési mechanizmusom, nekem is vannak rosszabb napjaim, de semmi sem változik a panasztól.
Maximum megveregetjük egymás vállát támogatólag, és ennyi. Ettől nem változik a jelen. Ha viszont tényleg a jövőt építjük, akár csak gondolatban is, új vagy meglévő, de még ki nem dolgozott ötletekkel, akkor megcsillan valami a horizonton.
Közeleg a húsvét. Ez a második legnagyobb ünnepünk, ami a karácsonyhoz hasonlóan a megterített asztal köré összpontosul. Elég a nyomás mindenkin, el kéne most engedni a görcsös ragaszkodást az egésznapos konyhai robothoz. Nagyon sok étterem készül kifejezetten húsvéti ajánlatokkal, olyan konyhákról juthat el az étel az otthonokba, ahonnan egyébként sosem, pláne nem ünnepi alkalmakkor.
Ha megengedhetjük, akkor készüljünk most másképp erre a tavaszi ünnepre, és spóroljunk időt magunknak, segítsük a kedvenc, vagy a régen kinézett éttermet, és éljünk a különleges húsvéti ajánlatokkal!
Mi is készülünk a Textúrával, kifejezetten az ünnepre, hagyományos összetevők beemelésével: csülök terrine tormával és retekkel, snidlinges tojássaláta, medvehagymás majonézes burgonyasaláta is megjelennek a bárány és malac főételek mellett. Tudjuk, hogy a rengeteg veszteség mellett ezzel sem fogunk nagyot tarolni, de legalább újdonságokat találtunk ki, energiát fordíthatunk az elkészítésükre, érezhetjük, hogy szükség van ránk és hasznosak vagyunk.
Aztán, reméljük hamarosan a kiszámíthatóbb tavaszias idő beálltával legalább elindulhatnak majd a teraszok. Már az is nagy dolog lehetne! Lélektanilag és a vendéglátás talpraállítása szempontjából is.
Hiszek benne, hogy a lassan járj, tovább érsz elvnek kéne most teljesülnie, inkább fokozatosan elindulni, mint mindent egyszerre, és aztán újra bezárni ki tudja hányszor.
A nyitáskor szükség lesz állami szintű és az önkormányzati támogatásra is — teraszbérletek törlésével, enyhítésével pédául. Valamint megadni a lehetőséget a terasznyitásra, akár néhány asztal kihelyezésére azoknak is, akiknek kevés a helyük, anyagilag nem engedhették meg maguknak ezt az opciót. Menő összefogásokra is gondolok, például olyan helyekkel, akiknek nincs teraszuk de egy közterületen akár forgószínpad-jellegűen mindig meg lehetne hívni egy-egy éttermet. Egyik nap X, másnap Y települne ki, hogy így is termelhessenek, alkothassanak és megmutatkozhassanak azok, akiknek nincs helyük, lehetőségük teraszt telepíteni.
Olvassa el a séf sorozatának előző részét is!
Dining Guide A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.