Hirdetés
Hirdetés

Rendhagyó családlátogatáson jártunk: vasárnap délután Gundel-módra

SZERZŐ: DiningGuide
2019. október 1.
Nem mindennapi familiáris program zajlott a Gundel étterem falai között vasárnap, hiszen ezúttal a „házbeliek”, vagyis a Gundel leszármazottak lehettek vendégek a patinás bálteremben. Közel hatvan, ma élő családtag érkezett az uzsonnára, akik közül néhányuknak a híres villaépület hosszabb-rövidebb ideig az otthona is volt. Az apropót a 125. jubileumi év adta, hiszen 1894-ben nyitott meg a ház, igaz, akkoriban még Wampetics vendéglőként. A délután során viszont megtudhattuk, hogyan lett a Városliget szélén álló Gundel egy időben az ország, majd a világ egyik legjobb étterme. 
Hirdetés

A gasztro-történetmesélést Kozma Kálmán, az étterem márkanagykövete kezdte, aki maga is több mint negyven éve kötődik a házhoz. Vele is élmény beszélgetni, hiszen uralkodókat és egyházfőket látott vendégül az épület falai között, de a sztori a kezdetektől fogva izgalmas.

1910-ben jelent meg az ambiciózus fiatalember, Gundel Károly, aki átvette az irányítást, és saját nevében megteremtette Budapest legmodernebb vendéglátóhelyét. A Gundel diadala persze nemcsak az ő munkájához kapcsolódik, hiszen felesége és gyermekei is keményen dolgoztak az étterem mindennapi sikereiért.

Kozma Kálmán

Megható és elismerésre méltó pillanatok voltak, amikor Gundel János felidézte, mennyi áldozatot hozott azért a família, hogy a háborúk és világválság idején is működjön az étterem, miközben hátul ingyenkonyhát is üzemeltettek a rászorulóknak, és rengeteg segítséget nyújtottak a munkatársaknak is. Gundel Károly sikere és népszerűsége abban rejlett, hogy anno bátran vállalta a magyar konyha megreformálását, magabiztos érzékkel alkalmazta a modern technológiákat, és legendás ételeket adott a hazai vendéglátásnak.

Úttörő módon, saját kertészettel, vágóhíddal, helyi termelőkkel

és alaposan megválogatott beszállítókkal biztosította a minőségi alapanyagokat a konyhára. 

A Gundel család és az étterem vezetői

A Gundel túlélt két világháborút, de az államosítást nem kerülhette el, és a következő „aranykor” csak a rendszerváltás után, 1992-ben kezdődött a Láng-Lauder-Kalla érával. Kalla Kálmán a washingtoni magyar követség séfposztját hagyta ott, hogy hazatérésével világhíressé tegye a Gundel konyháját. Ebben semmi túlzás nincs, hiszen a Restaurant Magazin 2002–ben a világ 50 legjobb étterme közé sorolta a Gundelt, a Condé Nast Traveller olasz kiadása, a Ristoranti del mondo pedig 2006-ban azt írta „A Gundel a világ 10 legjobb éttermének egyike”.

A vendégeket uzsonnára látták vendégül

Jelenleg a Danubius Hotels szállodaláncot is üzemeltető CP Holding a Gundel tulajdonosa, a Danubius Hotels managementje alá tartozik. Litauszki Zsolt érkezésével pedig egy olyan ambiciózus konyhafőnöke lett az étteremnek, aki a múlt tiszteletben tartásával képvisel egy modern, kreatív, de a hagyományokhoz is kötődő gasztronómiai koncepciót.

Zsolt bátran nyúl olyan alapanyagokhoz, amelyek anno a két háború között is népszerűek voltak, mint például a békacomb, a vasárnapi brunchok alatt pedig a fine dining stílust egy oldottabb, „vendéglős” hangulat váltja fel, olyan ételekkel, mint a húsleves, a lecsós harcsa vagy a rántott mangalicakaraj. Persze a Gundel-klasszikusok továbbra is étlapon maradnak, és nem mellőzik az olyan szimbolikus kiegészítőket sem, amitől a Gundel lett „a” Gundel, mint például

az elefántos vaj, a monogramozott ezüst evőeszközök vagy a Zsolnay porcelán.

A családi uzsonna sem telhetett el libamáj és Gundel-palacsinta nélkül, és felemelő volt látni, hogy közben az étterem felett – a jelenleg rendezvénytermekként használt helyiségekben – végigsétáltak az idősebb rokonok, és visszaemlékeztek arra, hol voltak a közös étkezések vagy a gyerekszobájuk. S bár a szerteágazó család ma élő tagjai nem a vendéglátásban találták meg a saját útjukat, lehet, hogy a fiatalok közül valamelyikük mégis a híres étteremalapító nyomdokaiba lép majd. Aki egyébként sosem főzött, viszont remekül kóstolt, és mind a mai napig a leghíresebb személy a magyar gasztronómiában. 

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram