Hirdetés
Hirdetés

Ramsay új műsora pro és kontra – Anthony Bourdain emlékének árnyékában

2018. július 29.
A többszörös Michelin-csillagos brit séf a napokban jelentette be, hogy közös projektre készül a National Geographic tévécsatornával. Ramsay jövőre műsorra kerülő sorozata alapjait tekintve a júniusban elhunyt világjáró szakács, Anthony Bourdain utazós műsorainak koncepcióját követné, és a gasztronómián keresztül mutatná be távoli vidékek kultúráját.
Hirdetés

Már a tervezett sorozatcím is azt sugallja, hogy a műsorkészítők egyértelműen Bourdain munkásságából merítettek ihletet. A széria címe ugyanis Uncharted lesz, ami magyarul körülbelül annyit tesz, hogy „ismeretlen”, „fel nem kutatott”, ami kísértetiesen hasonlít Bourdain Parts Unknown sorozatának címére, ami "ismeretlen részek"-nek fordítható, bár a magyar nyelven futó műsorban kicsit szabadjára engedték a fantáziájukat a fordítók, és Nem séfnek való vidék címmel fut a sorozat).

Gordon’s Great Escapes Forrás: bbcamerica.com

„Barátságos mérkőzés” a helyi séfekkel

A National Geographic által kiadott sajtóközlemény szerint a készülő sorozat minden epizódja a világ egy ismeretlen szegletébe látogatna. Ramsay azonban nem csupán a háttérből figyelve – narrátorként, beszélgetőpartnerként – mutatná be a helyi konyhaművészetet, hanem össze is mérné tudását az ottani séfekkel, főzőmesterekkel, majd a saját szája íze szerint újra is alkotná az adott közösség klasszikus fogásait.

A gasztronómia modern gyarmatosítása?

A távoli helyek konyhájának bemutatása egyértelműen Bourdaint idézi, Ramsay kultúrához való hozzáállása viszont gyökeresen eltér a volt amerikai tévés filozófiájától. Hogy pontosan miben is?

Bourdain tévés karrierje előtt maga is évtizedeket dolgozott séfként, műsoraiban mégis mindig tisztelettudóan vendéglátóira bízta a főzést.

Ramsay tervezett műsora ezzel szemben mintha nem az adott közösségről szólna, hanem sokkal inkább a brit séf főzőtudományát állítaná a középpontba. A közösségi médiában emiatt sokan kritizálják a tervezett sorozat koncepcióját:
„A gasztronómiának jelenleg semmi szüksége arra, hogy Gordon Ramsay elutazzon valahová, és megmutassa az ott élőknek, hogy ő jobban el tudja készíteni az ételeiket, mint ők maguk.” Forrás.
„Anthony Bourdain nem azért szentelte az életét annak, hogy a gasztronómiáról és a kultúráról tanítson bennünket, hogy aztán Gordon Ramsay magasról tegyen az egészre.” Forrás.

Gordon’s Great Escapes Forrás: bbcamerica.com


A szkeptikusok kritikáját valamelyest mi is megszívlelendőnek érezzük, hiszen Ramsay szélesebb körben korántsem Michelin-csillagos éttermeivel és szakmai tudásával szerzett ismertséget magának, hanem a tévéműsoraiban visszaköszönő lobbanékonyságával és senkit sem kímélő stílusával. Bourdain ezzel szemben bárhol járt a világon, minden közösségbe vendégként érkezett, és mindig tisztelettel tekintett vendéglátóira.
Hadd ajánljuk korábbi cikkünket! Szakácsból ikonná, de nem szakácsikonná – Nem felejtünk, Bourdain
Gordon Ramsay védelmére legyen mondva, hogy 2010-ben már volt egy utazós gasztronómiai sorozata, ahol szemmel láthatóan nagy kíváncsisággal igyekezett elsajátítatni a helyi ízeket. A mindössze hét epizódot megélt Gordon’s Great Escapes című sorozatban a brit séf India és a délkelet-ázsiai országok ételeit mutatta be, és

nyoma sincs benne a séf más műsoraiból ismert kíméletlen, kritikus hangnemének.

Az új műsor azonban jóval nagyobb teret engedne Ramsay szubjektív ételinterpretációinak, ami olyan fiaskókhoz vezethet, mint amikor a brit séf a thaiok nemzeti étele, a pad thai elkészítésével próbálkozott, sikertelenül. A nyolc évvel ezelőtt készült felvétel pár hónapja bukkant fel újra az interneten: a videón Ramsay szemmel láthatólag elismerésre vágyik a főztjét illetően a jelenlévő thai séftől, aki azonban csak egy megsemmisítő pillantással díjazza az eredményt.
Ha szeretné látni, hogy hogyan fogott ki a pad thai Gordon Ramsay-n, most megteheti!

Forrásaink voltak.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram