Hirdetés
Hirdetés

Pontosan mit is takar a Bocuse d’Or új díja?

SZERZŐ: DiningGuide
2020. február 4.
Holnap délelőtt 10 órakor kezdődik a Bocuse d’Or szakácsverseny magyar döntője. Szerdán késődélután a Hungexpón megtudhatjuk, hogy Magyarország kit delegál Tallinba az európai döntőre.
Hirdetés

Fürj, kacsamáj és pisztráng lesznek a hús- és haltálak húzóalapanyagai, ABC-sorrendben pedig Csik Gábor, Haraszti Zsolt, Huszár Tibor, Kelemen Roland, Palágyi Eszter és Veres István mérkőzik meg egymással holnap a Hungexpón, a 2020-as Sirha Budapest rendezvény keretein belül.

A Bocuse d’Ort támogató S. Pellegrino idén először Fenntartható Gasztronómia-különdíjat is kioszt a versenyzők között. Bár

már jó deje számít a fenntarthatóság a világhíres szakácsverseny pontozása során,

a különdíjjal az ügy jelentőségét kívánják kiemelni. Ennek során olyan szempontok alapján díjaz a zsűri ezen kategóriában, mint a felhasznált alapanyagok mennyisége, a kidobott hozzávalók mennyisége, számítani fog a tisztítószerek minősége azok ökológiailag elbomló mivolta alapján, nézni fogják a szelektív hulladék gyűjtését, de még olyan tényezők is számítanak, hogy egy-egy csapat mennyi törlőpapírt használ el a versenyfőzés során.

Kép forrása: Bocuse d’Or Hungary

A díjazott séf az ikonikus olasz márka jóvoltából elutazhat a március 28-30. között Ljubljanában zajló European Food Summitra, amelyen a világhírű szlovén séf, Ana Roš is részt vesz. A rendezvény a fenntartható élelmiszerhasználatról szóló diskurzus egyik legfontosabb platformja.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke így nyilatkozott a kérdésben: „A világ legrangosabb gasztronómiai megmérettetése már hazánkban is egyre népszerűbb, köszönhetően az előző évek magyar sikereinek. Számunkra fontos, hogy olyan partnerekkel dolgozzunk együtt, akik hozzánk hasonlóan szem előtt tartják az előremutató kezdeményezéseket és a fiatal tehetségek felkutatását. A S.Pellegrino köztudottan elkötelezett támogatója a konyhaművészetnek, megtiszteltetés, hogy díjukkal tovább növelik az esemény színvonalát.”

„A korábbi sikeres együttműködések után idén a Bocuse d’Or versenyzőinek szerettünk volna kedvezni: a hazai fordulóban különdíjat adunk át annak a séfnek, aki a fenntarthatóságot képviseli az alapanyagok felhasználásával és a főzés során keletkező hulladék csökkentésével. Fontos számunkra, hogy a társadalmi felelősségvállalás iránt elkötelezett versenyzők megfelelő elismerésben részesüljenek, ezért már a tavalyi évben létrehoztunk erre a célra egy különdíjat a S.Pellegrino Young Chef versenyen. Reméljük, hogy ezekkel a díjakkal a konyhaművészet iránt érdeklődők figyelmét is felhívjuk a társadalmilag felelős gasztronómia jelentőségére” – mondta a díjat átadó Stefania Cugerone, a S.Pellegrino Észak- és Közép-Európáért felelős területi menedzsere.

 

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram