Hirdetés
Hirdetés

Pókerasztaltól vakmerően előre, egészen a szupermarketek kínálatáig, és a kutyáknak tervezett fagylaltig

SZERZŐ: Tardi Zsuzsanna
2021. július 9.
Az Anjuna idén nyáron már ötödik éve kínálja az egyik leggyümölcsösebb hűsítő pálcikás édesség élményét. A csupa természetes összetevőből készülő jégkrémek nagy utat jártak be, míg a két ambiciózus alapítónak köszönhetően megszületett az Anjuna márka. Igazi inspiráló sikertörténet az övék.
Hirdetés
Vendéglátós múlt nélkül, de vakmerően

A két barát, Joe és Milán (aki azóta kivált a cég életéből) már régóta ismerték egymást, amikor elkezdtek arról beszélni, hogy szívesen belevágnának valami közösbe. Milán mindig rajongott a fagylaltért, azonban Joe úgy gondolta, túl nagy a verseny ebben a szegmensben, nehéz lenne érvényesülni. Ekkor még klasszikus, gombócos fagylaltról beszélgettek. Aztán mikor megismerkedtek a Dél-Amerikában manufakturális módszerekkel, valódi gyümölcsből készült pálcikás jégkrémmel, nem is volt kérdés, megtalálták a terméküket

Fotó: Anjuna

A srácok 2015-ben fogták a hátizsákjukat, és Anjunára utaztak, ami egy kis, tengerparti falu Goa tartományában, Indiában. Végül az itteni élményeknek és elhatározásoknak adózva döntöttek úgy, a termékük is ezt a nevet kapja. Miután hazaértek, mindketten hátrahagyták régi életüket, hogy belevágjanak a nagy kalandba. A közeli barátok és ismerősök sokáig le akarták őket beszélni, hiszen semmit nem tudtak az élelmiszeriparról, vendéglátásról vagy úgy alapvetően egy vállalkozás felépítéséről. 

„Korábban nem foglalkoztunk sem vendéglátással, sem élelmiszergyártással. Az Anjuna előtt 8 évig online pókereztünk, ami a többség szemében ugyan szerencsejáték, de valójában stratégia.”

Póker hozta stratégia és szerencse

Akár a pókerhez, a vállalkozás beindításához is egy jó adag szerencsére is szükségük volt. Szerettek volna Pesten és Budán is nyitni egy üzletet, Elszántságuknak, a töretlen optimizmusuknak hála, 2016-ban végül rögtön két egységet is nyitottak a fővárosban.  

Fotó: Anjuna

Az Anjuna markája azóta egybefonódott a Shivara szobrokra emlékeztető, kezeiben jégrémet szorongató indiai elefánttal. A logót Mészáros Szani tervezte, a Dekoratio Designer stúdióból. Neki köszönhetik a Red Dot díjas dobozaikat is, ami a legrangosabb nemzetközi elismerés ebben a kategóriában.

Anjuna, már a szupermarketekben is

Amennyiben nem találnánk a közelünkben Anjunát, úgy a díjazott grafikájú dobozokat már kereshetjük egyes szupermarketek és bioboltok polcain is, sőt házhoz is rendelhetjük őket. A csomagolások a hat legnépszerűbb ízt rejtik.

A bolti jégkrémek nem várt sikere pedig kulcsfontosságúnak bizonyult a cég túlélése érdekében.
Fotó: Anjuna

Az elmúlt hónapok eseményei természetesen őket sem kímélték, annál is inkább, mert egy szezonális termékről van szó. 

„Az áruházi kínálatunkat a későbbiekben is bővíteni kívánjunk, új ízekkel és nagyobb kiszereléssel tervezünk megjelenni, de mindenképpen maradunk a pálcikás jégkrém vonalon, mert ehhez értünk.”

Díjak, alapanyagok, vegánság

A csomagolás mellett a jégkrémek is kaptak néhány elismerést, amire büszkék lehetnek. Idén például a Trade Magazin által életre hívott Inno d’Or versenyen nyerték el az “Év Innovációja 2021” díjat. Tavaly pedig a Mentes-M versenyen győztek Sweet kategóriában a Mangó-Maracujával, illetve itt is elhozták az Év termékcsaládja díjat.

Az Anjuna jégkrémek egytől egyig kizárólag növényi tej és valódi gyümölcs felhasználásával készülnek, a legnagyobb odafigyelés mellett. Ugyanez igaz a smoothie-kra és az acai bowlokra is.

Fotó: Anjuna

„Amennyiben van rá lehetőség, úgy magyar alapanyagokat használunk. Az eper például Nagyrédéről jön, a karácsonyi jégkrémválogatáshoz pedig egy Nógrád megyei kis családi vállalkozástól vettük a tökmagot. Az egzotikus gyümölcsök beszerzésében pedig ugyanazok a magyar cégek segítenek, akik a legjobb fine dining éttermeket is ellátják áruval.”

Kutyafagyi? Kutyafagyi!

A kísérletezés sem áll távol tőlük: létrehozták az Anjuna a Kutyákért Alapítványt és megalkották a Pupsicle-t.

„A Pupsicle egy mogyoróvajból és banánból készült, kutyaropira tűzött jégkrém, kifejezetten négylábúaknak. Egy biztonságos, állatorvos által engedélyezett csemege, amelynek megvásárlásával nem csak kedvencednek szerzel örömet, hanem a gyeptelepen sínylődő fajtársain is segítesz.”

Hirdetés

A dedikált Anjuna üzletekben a kutyajégkrém értékesítéséből származó teljes bevétel, valamint a bolti forgalomban kapható dobozos változat nyereségének 10%-a az alapítvány számlájára kerül. A ‘Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát’ (MFÖEK) csapatával karöltve immár 3 éve dolgoznak azon, hogy minél több árvának tudjanak új otthont és szerető családot találni.

Avokádó-tárkony-lime

Azonban nem csak a kedvenceinknek szolgálnak különlegességekkel az Anjuna üzletei, korábban alkoholos jégkrémekkel, azaz a Poptaillel is kísérleteztek, jelenleg úgy tűnik azonban, a felnőtt fagyikat nélkülöznünk kell az idén, kapacitáshiány miatt. Jövőre talán visszatérnek a zenei fesztiválokra, nyári rendezvényekre. 

A már bevált ízek közül most nyáron is bármikor választhatunk, mint a Tihanyi Levendula Fesztivál inspirálta áfonya-levendula, vagy az avokádó-tárkony-lime ízesítés, de megkóstolhatjuk az elefántcsontparti kókuszt, a mentás csokoládét, vagy a szicíliai pisztácia anjunás változatát. 

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram