Pizzaforradalom, köszi, hogy vagy nekünk! — Napolizza Gödöllőn, meglepő helyszínen

SZERZŐ: diningguide
2021. augusztus 27.
Valamikor a burgerláz végén, a pizzaéra elején jártunk még, amikor tényleg egy kézen meg lehetett számolni a valóban élményszámba menő budapesti pizzákat. Akkor éreztük, hogy ez komoly lesz, amikor már rég nem csak a fővárosban sültek nápolyi típusú darabok, hanem országszerte terjedt az ige. Most pedig ott tartunk, hogy a legkülönbözőbb, tényleg meglepő helyeken akadunk rá a finom és profi pizzákra. Most éppen Gödöllőre utaztunk, a Summer Guide rovatunk kapcsán.
Hirdetés

"Ez csak egy pizza!" — hányszor hallottuk már ezt a kijelentést. Hogy kár túlmisztifikálni, hogy nincs róla mit beszélgetni, nagy, forró, jóllaksz, viszontlátásra. Pedig igazi hagyományokkal bíró, igazán sok kísérletezést, tökéletesítést igénylő, hálás műfajról beszélünk. Olyanról amiben bőven megvan a "hűha"  faktor is. Mint amikor a strandos hamburgerről (szétmorzsálódó, szikkadt buci, édesítős csalamádé, papírvékony mirelit húspogácsa-szerűség, lapkasajt, szomorú fejessaláta, vizes ketchup) váltottunk az első kézművesekre, ahol alig bírtuk két kézzel tartani a csupa prémium áruval pakolt ízletes szendvicseket. Remek szószokkal, szaftos marhahússal, olvadozó cheddarral, karamellizált hagymával.

Fotó: Napolizza

Mára tényleg tele van a főváros klassz pizzázókkal, több műfaj is képviselteti magát, al taglio is kérhetünk szeleteket, de még elegánsabb pizzabárba is vezethet az utunk, ha proseccóval koccintanánk a 32-es, nápolyi elfogyasztása után. Többek saját stílust képviselnek, kicsit hajaznak a nápolyira, de inkább freestlye a módszer és a készítés is. Egy viszont közös bennük: kiváló alapanyagokból alkotnak. Olasz vagy magyar, szuper lisztekkel, San Marzano paradicsommal, sokszor oltalom alatt álló hozzávalókkal.

Fotó: Napolizza

Biztosan emlékszünk még az időre, amikor például elindul a Digó, valamikor az Impostor udvaráról, pop-up módon, majd az Erzsébet téren, óriási titkolózás közepette, mostanra pedig már ott tartunk, hogy Balatonon is sülnek az olaszos pizzák, a nyaralók és a helyiek legnagyobb örömére. Csepelen, teljesen extrém helyszínen, egy valamikori lottózóban is pizza készül a Periferico jóvoltából — pénteken, szombatom és vasárnap, hiszen egy side projectről beszélünk, életrehívóinak ez nem a főállása, hanem egy szívügye.

Most egy nem kevésbé meglepő helyszínen jártunk, az agglomerációban, Gödöllőn, a Táncsics Mihály úti sporttelepen, a Szűcs Lajos Sportcentrumnál. Kicsit bekukucskálva az udvarra, az illat már megcsap, egy világoszöld molinót is látni: Napolizza. Kívülről semmi reklám, hivalkodás, de hamar kiderül, hogy így is folyamatosan érkeznek a rendelések, a vendégek. Egyrészt szerencsés a helyválasztás, mert tele van a helyszín sportolókkal, drukkoló szülőkkel, ifjonc focistákkal (akik biztosan megéheznek majd), de ide tényleg célirányosan kell érkezni. Vagy felemelni a telefont és rendelni.

A fabódéban szorgoskodó fiatalemberek egykor a Digó esernyője alatt dolgoztak és náluk tanulták meg a pizzasütés csínját-bínját, ám saját vállalkozásba kezdtek, hogy a gödöllőiek se maradjanak ki a nápolyi pizzák élményéből. A közelmúltban mi is írtunk a kistarcsai Bazsalikom Pizzériáról, ám a környéken nincs másik ilyen jellegű pizzéria. Vagyis nem volt eddig. A két egyetemista ötletgazdának nagyon úgy tűnik, hogy szinte minden területen összekapcsolódik az élete: a helyszínválasztás sem véletlen, gyermekkorukban itt rúgták együtt a bőrt. Majd jött a Digó pizzázás és most a Napolizza.

11-féle variációt készítenek, hosszú kelesztésű, szépen hidratált tésztákból, elektromos helyett fatüzelésű kemencében. Három klasszikust sütnek: marinarát, biancát, margheritát. Van egy két hajtott calzone típusú pizzájuk is: szalámis és sonkás kivitelben. Illetve a különlegességek sora: a quattro formaggi, a tormás-mascarponés alapú, scamorza sajttal kínált, füstölt tarjás rafano, a szarvasgombás alapú, a pestós-kecskesajtos, a kolbászt, lila hagymát, hegyes erőst is bevető magyaros, valamint a pistacchio, amire mozzarella, pecorino, ricotta, mortadella és pisztácia kerül.

A legalapabb pizza (marinara) 1390 forintba kerül, a teteje pedig 2290 forint, ami, ha a jelenlegi nápolyi pizzakínálatot nézzük, nagyon nagyon kedvező és visszafogott árszabás. Cserébe viszont minden olyan várakozásnak megfelelnek, amit egy fatüzeléses-nápolyi pizzázótól várunk. Könnyed, a gyomrot meg nem ülő tészta, melynek a tésztája vastagsága éppen olyan, hogy a pizzakör origójánál sem keskenyedik el teljesen. Vagyis, kézben fogva, kicsit meghajtva szuperül harapható, nem fog csöpögni és szétesni. A feltétek aránya is remek. A kiszolgálás, szívélyesség pedig szintén olyan, amit megjegyzünk: pörgős, fiatalos, kedves.

A sportcentrum kapuján folyamatosan jönnek be az emberek, sokan kacsintgatnak a sülő pizzák felé, mindenki óriásit köszön a másiknak, ismeretlenül is. Nos, edzenénk errefelé, de lehet, hogy nehezen betartható szabályok közé szorítanánk magunkat: egy héten csak egy pizza!

Napolizza

Cím: 2100 Gödöllő, Táncsics Mihály út 3. (a sporttelep udvara)

Nyitvatartás: Hétfőtől-péntekig: 15:00-23:00, szombat-vasárnap: 12:00-23:00

Facebook-oldal

Tovább olvasok
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram