A kecskehús nálunk még mindig méltatlanul kevés figyelmet kap, és általában alá van becsülve. Pedig a közhiedelemmel ellentétben nem kellemetlen szagú vagy ízű. Sőt, éppen ellenkezőleg. Igen ízletes. Selectfood már csak tudja, tart kecskéket és ilyen ételek készít.
Hozzávalók (2 főre)
- 800 g kecskeborda
a páchoz:
- 2 ek sárga mustármag, mozsárban nagyjából összetörve
- 3 ek olívaolaj
- 3 ek fehérborecet
- tengeri só
- frissen tört fekete bors
a pirított fűszerkeverékhez:
- 2 db szárított madárszemchili
- fél csillagániz
s
- 1 rúd vékony fahéj
- 4-5 db szegfűszeg
- 3 db fekete kardamom kikapart magjai
- 1 tk fekete bors
- 1 tk koriandermag
- 1 tk édeskömény
- 1 tk római kömény
a morzsakabáthoz:
- 40 g vaj
- 1 maroknyi friss (vagy fagyasztott) koriander finomra aprítva
- 6 gerezd fokhagyma
- 40 g fenyőmag
- 80 g zsemlemorzsa nem túl finomra aprítva (lehetőleg sokmagvas, teljes kiőrlésű kenyérből készült legyen, mert azzal még ízletesebb lesz a végeredmény)
- löttyintésnyi olívaolaj és egy evőkanálnyi vaj
Elkészítés:
Keverjük össze a pác hozzávalóit, vonjuk be vele a húst és tegyük félre hűvös helyre kb. fél órára. Egy serpenyőben pirítsuk meg szárazon a fűszerkeverék fűszereit. Várjuk meg míg kihűl, majd aprítsuk finomra (kávédarólón például). Tegyük félre.
Egy serpenyőben hevítsünk fel egy evőkanálnyi vajat egy löttyintésnyi olívaolajjal, és süssük át rajta a kecskebordát minden oldaláról, úgy hogy kapjon egy kis kérget a hús. Egy késes darálóban aprítsuk durvára a fenyőmagot, majd adjuk hozzá a morzsakabáthoz szükséges többi hozzávalót, plusz egy evőkanálnyit a pirított-aprított fűszerkeverékből. Keverjünk rajta még egyet, hogy jól összeálljon az egész. Vonjuk be vele egyenletesen kecskebordát, majd toljuk 180 °C-os sütőbe a középső rácsra és süssük készre ízlés szerint, kb. 30-45 perc alatt - attól függően, hogy közepesen vagy jól átsütve szeretjük-e az efféle húst.
Selectfood blogja ez.
Warning: Undefined array key 0 in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 6
Warning: Attempt to read property "term_id" on null in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 6
Warning: Undefined variable $sponsor_data in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 17
Warning: Attempt to read property "description" on null in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 17