Pék Józsi annyira vicces, hogy sírni támad kedvünk

A Pékműhely szakmai teljesítménye elvitathatatlan. Az első profi kovászos pékek egyike itthon, számos, mára befutott ifjabb kovászos pék számára jelent Vajda József, avagy Józsi, a pék pályája példát. Buda három kerületében működik ma üzletük, és a továbbiakban is az egyik legjobb döntés kenyér ügyben a fővárosi felhozatalban. Vajda Józsi mindig is többet adott magából annál, minthogy pusztán a pékárui kapcsán gondoljunk rá.

Az influenszer pék

Rendszeresen többet mond, mesél magáról, mint a profi pékek legtöbbje, és habár az influenszer megnevezéstől nagy valószínűséggel a hideg rázná, mégiscsak így hívjuk e szerepet manapság az online térben.

Tavaly mi is közzétettük egy felhívását, amelyben nem biominősítést, hanem a beszállítók arcát és nevét kérte a termékeik mellé. A felhívás önazonosnak tűnt, az általa képviselt utat és szakmai minőséget volt hivatott reprezentálni, amelynek érvényes üzenete és jelentősége van a jelen hazai kenyérhelyzetben, ezért is álltunk mellé.

Józsi, a pék olykor tovább is megy a szakmai kérdéseken, nyáron például megosztotta egy saját, megrázó élményét is, amelyet mindannyiunk együttérzéssel olvasott.

A történteket az áldás havának 20. napjával kezdi. Egyrészről tisztelendő bárki és mindenki hite, másrészről ha egy pékről (vagy bármely szakma képviselőjéről van szó), ez sokakban akár visszásságot is kelthet, hiszen az emberek remek pékárukért mennek a pékhez, nem pedig világlátásért, hitvallásért.

De még ezzel sincsen gond.

Ha kapunk egy kis vagy nagyobb adag spirituális többletet a termék mellé, ez elfogadható, még akkor is, ha nem pont ugyanazt a követ fújja a vásárló és az eladó. Kicsit zavarbaejtő persze, hiszen tényleg nem identitás-igazolásért megyünk a pékhez, a cukrászhoz vagy a borászhoz, hanem kenyérért, süteményért és borért. Ez mégis elfogadható, és Pék Józsi a maga megnyilvánulásaival mindig is olyan értékeket sugallt, amivel jóérzésű ember csak együttérezni tudott.

Az arc nélküli, mellyes álláshirdetés

Vajda Józsi tegnap közzétett egy képet és egy viccnek szánt álláshirdetést. A szöveg így szólt.

Szívesebben írnánk arc nélküli, csöcsös álláshirdetést, hogy visszaadjuk a poszt valódi hangulatát. De bizony aki ma is "ismét egy csodálatos reggelre ébredt, a Magvető havának tizedik napjára" – az bizonyosan mellyeket, netán kebleket lát a valaha volt kedves munkatársai mellkasán, ilyen emelkedett módon.

Persze mindenki azt lát, amit akar, a másik emberben. Egyes főnökök az embert, a munkaerőt, a kvalitásokat látják a munkatársakban – mások fej és végtagok nélküli melleket.

Mégis hogyan egyeztethető mindez össze azzal a mély hittel; a búza, a liszt, a kenyér iránti, fennköltségtől sem mentes hitvallással, amit Vajda József képvisel?

És ne legyünk álszentek. Minden ember látja a másikban a férfit és a nőt.

Én is, te is, ő is, bárhol, bármikor – így lettünk teremtve.

De ezt egy cég írta ki, jelesül a Pékműhely Kft. Egy cégről. Annak dolgozóiról, az ő munkavállalásukról, és nem a kocsmában a Julcsáról, akit már mindenki megcsöcsörészett, és ez borzasztóan vicces, sőt. Ha a kocsmai haveroknak volna fotójuk az esetről, ők is biznyára kiraknák Facebookra.

Értjük mi, hogy – a visszhangokra tekintettel – tegnapról mára virradólag már csupán egy ártatatlan és Életszeretettel teli poénnak minősül Vajda József kamu álláshirdetése. Rendben.

(Az Élet szót pedig ő írja megrögzötten nagy É-vel, mintha bárki más ember – Ember – számára nem volna elég fontos az Élete, ezt ki kell hangsúlyozni a nagy kezdőbetűvel, akárcsak Magvető havát. Sőt, lehet, hogy inkább ÉLET-nek kellene írni a továbbiakban.)

Ahogyan bárki jóérzésű embert megrázta Józsi, a pék közúti balesetéről szóló bejegyzése, vagy megszólította a valóban lelkiismeretes magyar termelőkhoz intézett tavalyi felhívása, úgy gondolom, hogy ez a vicc-álláshirdetés is sok hasonlóan érző és gondolkodó emberben okozott döbbenetet.

Mit üzen ezzel – viccből – egy munkaadó, azaz hatalmi pozícióban lévő ember?

Ahogyan azt Józsi, a pék írja: "Elnézést kérek, hogy fiú gyermeknek születtem. (...) Elnézést szeretnék kérni, hogy a női nemhez vonzódok."

Egy állásajánlat esetében mégis nem teljesen mindegy, hogy milyen nemhez vonzódik a munkaadó? Ahogyan az is, hogy mennyire megörül a liszteszsákok mellett két szép női mellnek – vagy adott esetben akár egy férfiseggnek.

Mindenki arra gerjed a szabadidejében, ami jólesik neki – legyenek azok bármilyen domborulatok, kockák, síkságok vagy más egyebek.

Ez a humoros álláshirdetés-fotó pontosan ugyanolyan viszolyogtató, mintha egy srác alsónadrágos képére markolna rá egy ismeretlen lisztes kéz.

Álláshirdetés gyanánt. Ez a hazafias és istenhívő attitűd hogyan fér össze a megboldogult férfimagazinok hitvallásával, amely a nőket pontosan ebben a szerepben tüntette fel, de legalább úgy, hogy a benne szereplő hölgyek erotikus munkát vállaltak, nem pedig pék, pultos, kisegítő, cukrász és a többi állásra jelentkeztek.

Ami Pék Józsi különös kommunikációjánál is elkeserítőbb, a megannyi kommentelőé. Az ostoba a szóviccek a "lényegre tapintással" és a hasonló, Sas Kabarét idéző viccekkel.

Sokan ünneplik is a tahóságot. Sőt, ilyenkor támadni kell, oltogatni. Egy hölgy kommentelő azonnal ajánlkozna is, csak sajnos a munkavállalói skill-ek nem elégségesek: "Én mennék, de nincsen ilyen nagy cicim..."

Egy másik öntudat nélküli hölgy még imádkozó - hálát adó, pironkodó jelet is tesz: "Zseniális, ha fiatalabb és singli lennék... 😊🙏🤣"

Mit akar mondani itt a wannabe munkavállaló? Sajnos nem eléggé fiatal, sőt férjezett ahhoz, hogy csöcsörészéssel együtt járó pékség-állást vállaljon?

Szerencsére hasonlóan sokan éreznek máshogyan. Tudjuk, hogy van az a csaj, aki lélekben és a gyakorlatban is groupie-ként értelmez egy munkát, de mindez talán nem egy top pékség háza táján keresendő és nem 2020-ban Európában.

Két férfi kommentelőt hadd idézzünk, akik némi reményt mutatnak:

"Egyébként vicces lenne a kép, ha Ozzy Osbourne írta volna a hetvenes években, roadie-kat keresve. De sajnos egyik sem stimmel:("

"Esetleg vak komondort lehet vinni az interjúra?"

A féleértések elkerülése végett, írásunk nem egy személy ellen, hanem egy létező jelenségről szóló párbeszéd kezdeményezésére irányul.