Hirdetés
Hirdetés

A Michelin-csillag a minőségen túl beágyazottság kérdése is - interjú Parti Nagy Lajossal

SZERZŐ: Tacskó Muki
2011. szeptember 12.
Egy elhízott ember szónokol a tömpemizséri kultúrházban és előadása közben sűrűn mérőpoharazik saját gyártású életelixírjéből, az Emese Acapulco Diabetikus Gyógyíróból. Parti Nagy Lajos íróval Az étkezés ártalmasságáról című, nemrégiben megjelent könyvéről beszélgettünk.
Hirdetés

Egy elhízott ember szónokol a tömpemizséri kultúrházban és előadása közben sűrűn mérőpoharazik saját gyártású életelixírjéből, az Emese Acapulco Diabetikus Gyógyíróból. Parti Nagy Lajos íróval Az étkezés ártalmasságáról című, nemrégiben megjelent könyvéről beszélgettünk.
A gasztronómia fogalmát tágan értelmezzük, melyhez olykor az irodalom, a film, a képzőművészet, a színház, a dizájn is hozzászól és mely területektől az étel művészete is kölcsönöz ezt-azt. Amikor megtudtuk, hogy Parti Nagy Lajosnak könyve jelenik meg Az étkezés ártalmasságáról címmel, kapva kaptunk az alkalmon, hogy interjút kérjünk tőle, mire ő visszakérdezett, hogy de ugye tudjuk, hogy nem szakácskönyvről van szó. Tudtuk persze. És azzal is tisztában voltunk - mint ahogy írtuk korábban -, hogy az írónak rendkívüli az adóvevője az ételekhez és a kajáló emberekhez. A cikkel a közelgő Kulturális Örökség Napjait (szeptember 17-18.) és a Magyar Dráma Napját (szeptember 21.) is ünnepeljük.
„A nyurga borok”
Az „Étel és Irodalom – a Top 10 ehető könyv” listán olyan magyar szépirodalmi műveket gyűjtöttünk össze, amelyek az evésről szólnak. Ezen a listán bronzérmes lettél A hullámzó Balatonnal, a legjobb magyar evős filmek listáján pedig az e novella alapján készült Taxidermia a második lett. Mint „szakértőt” kérdezlek: érzékeled, hogy valamilyen gasztronómiai forradalom lenne Magyarországon, amiről mostanában oly sokat beszélnek?
Nem vagyok se ínyenc, se étterem-mániás. Az természetes, hogy a gasztronómiában húsz-huszonöt évvel a rendszerváltás után nálunk is van sok remek és néhány európai színvonalú képződmény. Hogy hány Michelin-csillag van, az, szerintem, a minőségen túl beágyazottság kérdése, az a gyanúm, ha nem most csúsznánk épp az EU peremére, még több lehetne hamarosan. Egyébként olykor delikát, nagy helyeken semmi különöset nem talál az ember, míg kicsi, nóném éttermekben fantasztikus jókat ehet. Én inkább a borászatban, a borfogyasztásban látok nagy áttörést: egyre több a remek, kisebb pincészet. Én Szekszárd párti vagyok, de Villány is igen közel áll hozzám. Sokra tartom a Vylyánékat, ők nagyon szeretetreméltó borokat csinálnak. Éppen most voltam a Káli-medencében Trombitás Tamás pincéjében, ahol elképesztő rozékat kóstoltunk és mesés olaszrizlingeket. De igazán nem értek hozzá. Kaján élvezettel figyelem a magyar bornyelvet, mint kulturális terméket, egy szakma illetve mánia és életforma zsargonját, identifikációját. Egy borász, még inkább egy kiművelt fogyasztó számára nincs „jó bor”, csak „szép bor”. Ebben, a konvencióteremtésben van valami megejtő, valami donkihótei: ha egy bor nekem nyurga, ezentúl mindenki „nyurgának” ízlelje, értsünk a szón egészen különböző ízt, testet, illatot.
Főzni szoktál otthon?
Néha, marhapörkölt, halászlé, ilyesmi, talán valami érzékem is van hozzá.
Külföldi tapasztalatok?
A legfrissebbek Korculáról valók, halak, tenger gyümölcsei, nagyon jók, de nyaranta pár hét kevés kiismerni a dalmát konyhát. Hosszabb időn át Berlinben éltem, ott nem nagyon volt mit kiismerni, legföljebb felismerni, hogy a világ minden konyhája ott van, s ez együtt, ez a sokaság, ez a berlini konyha.
„Háj láv jú, baby”
Sok hősöd olyan figura, akik meg akarják önmagukat haladni, ezt azonban nem a megfelelő módon teszik, így válnak tragikomikus szereplőkké. Ilyen például Balatoni Kálmán, A hullámzó Balaton evőbajnoka, vagy ilyen szereplő Sárbogárdi Jolán, aki írói tehetségtelensége ellenére megírja a Test angyala című lányregényt. És ez a motívum jelenik meg „Az étkezés ártalmasságáról” című új könyvedben is, amelynek főhőse egyre összefüggéstelenebbül, egyre nehezebben forgó nyelvvel, egyre kövérebben az evés hátulütőiről tart előadást.
Igen, jól látod. Engem valóban az ilyen tragikomikus figurák érdekelnek. Ezt a szöveget sok minden köti, motivikusan is, A hullámzó Balatonhoz, mondhatni, A test angyalához is: az ember nem tud kibújni az írói bőréből. Engem ezek a szánandó, szánalmas, részvétre méltó emberek érdekelnek, a „megalázottak és megszomorítottak”, akik ugyanakkor nem feltétlen pozitív figurák. Ez az én hősöm is nem egy rokonszenves valaki, finoman szólva, és én se akarom őt rokonszenvessé stilizálni. Számomra is írás közben derült ki, hogy milyen ócska egy alak. Az ember van így a hőseivel: elromlanak, miközben megteremti őket, vagy épp megjavulnak.
A teremtmény életre kel?
Persze, nagyon is. Sose az történik teljesen, amit ő akar és nem is az, amit én, állandóan egyezkedünk. Az „ő” alatt a figurát is, a nyelvet is értem. Mintha az író is idegen nyelven beszélne, sose azt mondja 100 %-ig, amit akar, hanem amit tud. Az anyagomat, a nyelvet nem lehet leigázni, legyűrni, mert az visszaüt. Ilyesmivel tipikusan a dilettáns próbálkozik, orbitális ostobaságok sülnek is ki belőle.
A műveidben rengeteg az áthallás, utalás más írók, költők szövegeire. Tudatos „szakácsként” hinted meg az írásaidat olykor egy kis Kosztolányival, Babitscsal, Petőfivel, vagy ez csak úgy jön?
Hagyom, hogy jöjjön. Ha odaillik egy idézet, használom, idézőjel helyett némiképp eltorzítom, ráhajlítom a saját szövegemre. Ettől beágyazódik egy nyelvi, történeti hagyományba, másrészt kap némi ironikus felhangot. Nagyon erős feszültséget kelt egy profán, hétköznapi szövegben egy klasszikus idézet. Praktikusan úgy működik a szöveg, mint az emberi emlékezet: a „pontatlanságok” hozzá tartoznak. Például valamely hős jellemzéséhez a rontott idézet, „dolgozni, elvtársak úgy érdemes, ahogy a csillag az égen.” Tehát jelentősége van, hogy hol és mit rontunk el egy idézetben. A hasonlatodnál maradva ez valóban olyan kicsit, mint a főzés: a kész műből az olvasó már csak a zamatot, az összhatást érzi ki, az egyes összetevőket külön nem. Ezt persze nem mondanám tudatosnak, nem azért szórok bele „egy kis Babitsot”, hogy legyen benne „egy kis Nyugat”. Az írásban sokkal kevesebb a tudatos elem, mint azt a kritikusok, vagy a művelt olvasók elképzelik. Persze a már végigírt, legalábbis látható szövegen végzett munka, ez a fázis már egy szakmunka. Addig írni át, addig szöszölni, amíg nem érzem jónak. Ez a szöveg is számtalanszor át- és újraíródott az elmúlt tizenegy évben.
Ezt az új könyvedet sokan a bioipar, az egészségbiznisz karikatúrájának értelmezik.
Nem ilyen egyszerű a helyzet. Részben persze karikatúrája a bioiparnak, de ugyanúgy az emberi szenvedélybetegségnek, öncsalásnak, tehetetlenségnek is. A fitnesziparon valóban van mit karikírozni, mert tele van hamvas ostobaságokkal a sok értelmes, fontos elem mellett. A könyvemben „reklámozott” termék, az Emese Acapulco Gyógyíró, mint ötlet, mint hangsor már akkor megvolt, amikor nem tudtam, mit kezdjek vele. Sokára dőlt el, hogy valamilyen alkoholos pancs, amitől be is rúg a főhős a végére.
Azt meg kell hagyni, hogy a könyv címe is telitalálat lett.
Igen, a la Csehov. Sok gasztronómiai, illetve biomagazin is kér tőlem interjút…
A műveid nagy része megtalálható az interneten a Digitális Irodalmi Akadémián. Hogyan látod a művészek, különösen az írók helyzetét az új médiumok, az internet korában?
Akár papír, akár képernyő, oda kell ülni elé minden nap. Néha rémisztően üres tud lenni. Tehát a lényeg változatlan, a hordozó persze változik. Ma már, ha nem is nem örülnék, nem esnék kétségbe attól, hogy ez vagy az a művem csak elektronikusan létezik. Persze az nem megy, hogy amikor ekkora pénzhiány van a kultúrában, jogvédett művek a szerző, kiadó engedélye nélkül letölthetőek a netről. Biztos, hogy előbb-utóbb valamit ki kell erre találni, művenként, illetve letöltésenként fizetni va
lami minimális összeget, nem tudom. Képtelenség, hogy az olvasó semmivel nem járul hozzá egy könyv, vagy egy folyóirat kiadásához. A letiltások, izmozások szerintem hatástalanok, amiben bízni lehet, az az internethasználók józansága. Talán ők majd magukra húznak olyan demokratikus szabályokat, amelynek hatására a sok neten lévő ocsmányság kívül kerül a bójasoron.[tw-divider][/tw-divider]

Parti Nagy Lajos jelenleg Ascher Tamás felkérésére egy verses-zenés felnőtt-Pinokkiót ír, amit majd a Katona József Színház tűz műsorára. Dés Lászlóval is lesz egy közös munka: a zeneszerző dalaira születik egy színházi estényi szöveg az Örkény társulatának. S ami a legkorábbi: Presser Gáborral közös cd jelenik meg karácsonyra. Ami a könyveket illeti, idén új kötet nem jelenik meg, hanem a Magvető kiadja újra a Szódalovaglás című, 21 éves verseskönyvet.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram