Hirdetés

Szentendre rejtett kincsét Szabi, a pék jegyzi: Panificio il Basilico

SZERZŐ: DiningGuide
2020. szeptember 30.
Szabadfi Szabolcs két dologhoz biztosan nagyon ért: az egyik értelemszerűen a liszt és a kovász kettősének megmunkálása. A másik, hogy életet, színt, személyiséget vigyen egy helybe. A jelenlegi fő bázisa most Szentendre.
Hirdetés

Ha hihetünk az időjósoknak, ez a hirtelen betört november szombatra elmúlik, így nem csak a pékség- és étterembelsőt, hanem a Panificio il Basilico teraszát is ajánlhatjuk – remélhetőleg még heteken át. A pékség és étterem elhelyezkedésében külön érték, hogy nem Szentendre mára kissé képeslapszerű belvárosában fellelhető. A Duna-menti város egyszerre imádott és giccses, művészi és turistás (már amíg), a Panificio-nak pedig kifejezetten jót tesz, hogy a vásárfiákat kínáló, de kétségtelenül hangulatos utcáktól jóval kijjebb helyezkedik el. Egy olyan pontját találták meg a városnak, amiről szándékosan írjuk le, hogy kispatak csörgedezik erre.

A (magyarul) Bazsalikom Pékséget a Városmajorban ismerte meg a közönség még 2014-ben, Szabadfi Szabolcs pedig már

a médiaszereplések előtti időszakban is pontosan ugyanolyan lendülettel, kovász- és életszeretettel gyúrta a tésztát,

mint manapság. A hangsúly pedig azon van, hogy ma is épp ilyen odaadással csinálja a soha nem alvó pék, mint amikor anno feltűnt a színen. Ez pedig még korábbra datálható a városmajori pékség megnyitásánál, ugyanis az olaszországi szakmai tapasztalatai után hazatérő pék azelőtt két évvel, 2012-ben kistermelői piacokon jelent meg a szokásosnál klasszisokkal igényesebb pékáruival. Ebből épült fel hát Szabadfi Szabolcs, az ő neve és pékségei. Azonban az éttermi mezőnyben is indul, erre az egyetlen példa jelenleg a szentendrei.

Aki régebben ismerte és szerette a Király Passage-on található Panificio il Basilico pékséget és éttermet, és hiányolná: ha nem is a régebbi teljes étlapkoncepciót, viszont a pékség-pizzéria-étterem vonalat Szabadfi Szabolcs végül Szentendrén vitte tovább.

Gyermek- és kutyabarát hely.

Közönségkedvenc ételek: minden, ami csiga és pizza

Panificio il Basilico

Nyitvatartás: H-Cs 07:00-20:00, P 07:00-22:00, Sz 08:00-22:00, V 08:00-20:00
Az étterem Facebook-oldala

Keressék a pezsgőlimonádét is az étterem aktuális ajánlatai között!

Hirdetés
Tovább olvasok
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram