Több mint száz mázsa kétnyaras pontyot telepített a Tiszába a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége, és hamarosan újabb telepítés is lesz. Ezek a kisebb méretű halak jövőre lesznek foghatók – jelentette hét elején az MTI.
Fialka György, a szövetség elnöke elmondta, hogy a Tiszaroffnál folyóba engedett halak napokon belül szétúsznak a Tiszán; a telepítésre azért van szükség, mert a természetes szaporulat nem elég, még úgy sem, hogy az ártereken kint maradó ivadékokat rendszeresen visszajuttatják a folyóba. Az elnök ismertette, hogy két héten belül lesz az újabb telepítés, 110 mázsa háromnyaras, egyedenként másfél-két kilogrammos pontyot engednek majd a Tiszába. Ezeket a halakat ősztől már lehet fogni, miután a víz letisztul.
A kifogott pontyokat idehaza 30 centiméteres méret felett nem kell visszaengedni az elővizekbe, a kifogásának napi limitje pedig három darab.
Aki netán azért idegenkedne a pontyfogyasztástól, mert túl zsírosnak vagy "iszapízűnek" érzékeli, érdemes a folyóvízből kifogott ponttyal is ismerkednie, a nyurgaponty (más néven) például izmosabb, kevésbé zsíros, mint a tenyésztett tavi pontyok.
Forrásaink voltak: MTI, Wikipedia, Pontyvilág Magazin

A szintén népszerű süllő idén az év hala, olvasta már?
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.