Hirdetés
Hirdetés

Oreo tőkehalmájas zsidótojással - Rosenstein étterem receptje

SZERZŐ: DiningGuide
2015. május 20.
Rosenstein Robi nemrég New Yorkban csavargott, szívta, csak úgy szívta magába az inspirációt. A Gourmet Fesztiválon például Oreo tőkehalmájas zsidótojással „izmozik”. Tömni fogjuk, az tuti. Így készítik.
Hirdetés

Rosensteinnék mindig apait-anyait beleadnak a Gourmet Fesztiválos megjelenésbe. (Na, nem mintha a többi étterem nem így tenne!) Általában szuper koncepciót találnak ki, amit aztán egyedi vizuális gegekkel társítanak. 2013-ban a Rosenbageljük miatt csettintettünk, tavaly többek között a Rosenstein Farmról érkező báránnyal nyalókáztunk, idén pedig New York-ba vesszük az irányt a Mosonyi utcát a Millenárisra cselérő étteremmel. Rosenstein Robi kinti csavargási adták az ötletet. Benézett Eddie Huang gőzbuci-szerű „szendvicsezőjébe”, a BaoHausba, járt a Russ & Daughtersben, ami egy többgenerációs ruszlis és pácolt halas hely, levezetésként pedig beugrott Peter Luger Steak House-ba. És még csomó-csomó, jobbnál-jobb dolgot kóstolt, amit majd ő maga elmond egy DG-s interjúban. Ami mindebből az élményből lecsöpög a Gourmetre, az a Rosenburger (mini bagel, hagymalekvár, cheddar, szürkemarha hús, csicsóka csipsz), sólet, flódni és a legizgalmasabb: libamáj helyett tőkehalmájjal töltött Oreo. Ennek mondjuk a receptjét.
Hozzávalók (5 főre):
az oreohoz:

  • 1600 g liszt
  • 800 g vaj
  • 58 g só
  • 4 g tintahal tinta
  • 125 g víz

a tőkehalmájas zsidótojáshoz:

  • 10 db tojás
  • 20 dkg tőkehalmáj
  • 1 fej vöröshagyma
  • 1 kanál mustár
  • só, bors, citrom, kapribogyó ízlés szerint

Elkészítés:
A lisztet hideg, felkockázott vajjal elmorzsoljuk. Lassan hozzáadjuk a sót, a tintahaltintát és a vizet is, majd picit összegyúrjuk. Kinyújtjuk a tésztát, majd pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A kekszeket előmelegített sütőben 8-10 perc alatt 180°C-on készre sütjük.
Villával nyomkodjuk össze a májat, míg egy kissé darabos májpépet kapunk. Vágjuk nagyon finom, apró kockára a hagymát, vagy reszeljük le, majd ízesítsük kevés sóval. A főtt tojásokat tojásvágóval szintén vágjuk apró kockákra. Tegyünk mindent egy keverőtálba, majd ízesítsük mustárral, sóval, borssal, citromlével, kapribogyóval és keverjük össze. Tegyük hűtőbe húsz percre, majd töltsük bele az Oreo kekszekbe.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram