Sorozatunk első részében hét ilyen magyar ételnevet szedtünk össze, hogy bebizonyítsuk: néha tényleg maga az elnevezés a legizgalmasabb hozzávaló.
Barátfüle
A barátfüle voltaképp egy szilvalekváros, kelt vagy főzött tésztatáska, amelyet van, ahol pirított zsemlemorzsába forgatva, van, ahol vajjal vagy épp anélkül tálalnak – vidékenként változik, hogy pontosan mit is értünk alatta, és hogy egyáltalán megkülönböztetik-e a derelyétől. Az elnevezés eredetéről két történet kering. A köztudatban élő anekdota szerint egy 19. századi budai vendéglős, Franz Freund tésztás táskáit az étlapon még németül, Freunds gefüllte Tasche néven kínálta, majd a kiegyezés után Freund magát Barátra magyarosította, a gefüllte szót pedig tévesen fülnek fordították. A nyelvtörténeti szótár szerint viszont a kifejezés már 1792-ben felbukkant, jóval Freund vendéglője előtt, így valószínűbb, hogy a barát itt szerzetest jelent, utalva a kolostori konyhák egykori tésztás fogásaira.
Grenadírmars
A köznyelvben grenadírmarsként, gránátos kockaként vagy egyszerűen krumplis tésztaként ismert fogás névadója a Grenadiermarsch, vagyis gránátos induló kifejezés, amely még az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregéből maradt fenn. A gránátosok, vagyis a nehézfegyverzetű gyalogsági alakulatok ellátása a korban messze nem volt bőséges: húshoz ritkán jutottak, ezért az olcsó, szénhidrátban gazdag, gyorsan összeállítható ételek kerültek előtérbe, köztük a hagymás-paprikás krumplival elkevert főtt kockatészta. A fogás a mozgó tábori konyhákból, a gulyáságyúkból szolgálta ki a katonákat, s bár a hadseregnek már nyoma sincs, a recept és annak katonás neve azóta is jelen van a magyar konyhákban.
Nyögvenyelő
A nyögvenyelő a szlovák eredetű sztrapacska egyik magyar elnevezése, amelyet elsősorban az ország északi, egykor szlovákok lakta vármegyéiben használtak a reszelt nyers burgonyából és lisztből gyúrt, vízbe szaggatott galuskára. Bár a szó vidékenként mást is jelenthetett: hol a széles, kézzel tépett, túróval elkevert tésztát, hol egyszerűen bármilyen nehezen lenyelhető, sűrű ételt. Jókai Mór 1862-ben a magyar nemzeti ételekről készített listáján is szerepeltette a nyögvenyelőt, a kolozsvári töltött káposzta és a debreceni kolbász mellett, tehát a kifejezés már akkor is közismert volt. Az elnevezés pedig magából az étel jellegéből származik: a sűrű, tésztás-krumplis massza valóban nehezen csúszik le, de aki egy adaggal végez, az garantáltan jóllakik.
Öhöm
Az öhöm, más néven öhön, öreglebbencs vagy legismertebb nevén slambuc a hajdúsági pásztorok bográcsos egytálétele, amelyet hagyományosan szalonnából, hagymából, krumpliból és száraz lebbencstésztából főznek szabad tűz felett, alaposan átforgatva, amíg egy nagy gombóccá áll össze. Az elnevezés eredetéről egy, a Hortobágy vidékén őrzött anekdota szól: amikor egy gazda a tele szájjal falatozó bojtárt megkérdezte, ízlik-e az étel, az nem tudott mást felelni, csak egy elégedett morgást hallatott – ebből a hangból született az elnevezés. Szabolcsban és a Hajdúságban több település is magáénak érzi: van, ahol öhönnek, van, ahol öhömnek mondják, a lényeg azonban mindenhol ugyanaz a laktató, füstös, szabad tűzhöz kötött étel.
Ördögpirula
Az ördögpirula a magyar konyha egyik legegyszerűbb fánkja: nem kell hozzá dagasztás, sem kelesztés, csupán egy gyorsan összeállítható égetett tésztát kanalaznak forró olajba, majd a kisült, aranybarna gombócokat még melegen kakaós, fahéjas vagy diós cukorba forgatják. Számos más néven is ismerik: hívják lusta fánknak, sietős fánknak, főtt fánknak, sőt egérkének is, hiszen mérete és formája erre is emlékeztethet. Az ördögi jelző eredete nem teljesen tisztázott, a legvalószínűbb magyarázat szerint a sütés közben kapott sötét, szinte fekete héj miatt ragadt rá a név.
Püspökfalat
A püspökfalat a sült vagy főtt szárnyas farcsíkját jelöli, azt a kerek, zsíros falatot, amelyet sokan a legfinomabb résznek tartanak, mások pedig inkább kihagynak a tányérból. Az elnevezés eredetéről két magyarázat is kering: az egyik szerint régen szokás volt a levágott szárnyas legjobb falatját elküldeni a püspöknek, bár hogy miért éppen ez a rész jutott neki, arról már nem szól a fáma; a másik, nyelvészeti magyarázat szerint a falat formája a püspöki süveg, a mitra jellegzetes alakjára emlékeztet. Bármelyik történet is áll közelebb az igazsághoz, a név azóta is tartja magát a köznyelvben.
Tökipompos
A tökipompos, közismertebb nevén kenyérlángos vagy langalló, a kenyérsütés napjainak melléktermékeként született: a dagasztóteknőben maradt kevés tésztát lepénnyé nyújtva sütötték meg a kemencében, míg a család a friss kenyérre várt. A név két részből áll össze: a pompos szláv eredetű tájszó, vastagtésztát jelent, és semmi köze a pompához vagy a cifrasághoz, ahogy azt sokan hinnék. A töki jelző viszont nem egy tájegységre, hanem egyetlen Pest megyei falura, Tökre utal, ahol egy hagyományőrző, Szklenár Istvánné Zsuzsa készítette el a tésztát 1998-ban a Mesterségek Ünnepén – innen indult hódító útjára a ma már védjegyoltalom alatt álló elnevezés.
Források: válasz.hu | proaktivdirekt.com | reformkorikonyha.blogspot.com | wikipedia.hu | divany.hu | arcanum.com
Fotók: Pexels