Hirdetés
Hirdetés

Ön járt már a kettős mérce országában és legendás fagyizójában?

SZERZŐ: Méhész Zsuzsa
2020. február 6.
„Kubába még most kell elmenni, amíg Fidel él. Aztán teljesen meg fog változni.” Hányszor hallottam ezeket a mondatokat! Nos, Castro jó ideje nem él már, és testvére, Raul is leköszönt. A jelenlegi államelnök arca és neve szinte ismeretlen a látogatók előtt, de a rendszer még mindig ugyanaz. Hiánygazdaság, ahol a helyiek és a turisták mintha nem is ugyanabban az országban mozognának. Kétfajta pénznem, kétfajta választék és kettős jog bizonyos dolgokhoz való hozzájutáshoz. Mondani sem kell, a helyieknek semmit, a turistáknak mindent alapon. 
Hirdetés

Langusztát, ami ott kínálkozik minden jó szálloda éttermének kínálatában, egész egyszerűen nem kaphat helyi. Értsük jól: friss halhoz nem jut egy tengerekpartok övezte szigetországban. Ha farhát érkezik a közeli üzletbe, még a nagymama kuponfüzetét (egyfajta jegyrendszer) is be kell vetni, hogy minél többet lehessen belőle venni, és a fagyasztóban őrizgetni. A beszerzés nagyon nagy energiákat emészt fel, mindeközben a turisták ebből nem sokat tapasztalnak, mivel a számukra fenntartott helyek ellátottsága jó.

A turistaéttermekbe nem teszi be helyi a lábát, mert egy intézményvezető főorvos hivatalos fizetését kellene egy vacsorára elköltenie. És a turisták sem találják meg a garázstetőn üzemeltetett családi pizzériát, ahol a helyi viszonyokhoz szabták az árakat, és egy pizza nyolcvan forintnak megfelelő, nem konvertibilis pesóba kerül. 

Hirdetés

Kivételt képez Havanna mindenki által ismert intézménye, a Coppelia nevű fagyizó. Igaz, itt is külön sorban állnak a helyiek és a turisták (az előző nagyon hosszú, ugyanaz a választék, amit itt fillérekért, ott konvertibilis pesóért mérnek), de nem válik teljesen ketté a szolgáltatás. 

A diktátorok időnként generációk evési-ivási szoáksaira is hatással tudnak lenni. A nácik egy országot állítottak rá a margarinfogyasztásra. Fidel a fagyi iránti szenvedélyével oltotta be nemzetét. 

Castro a hatvanas évek kezdetőtől nagyon igyekezett, hogy ő legyen az Egyesült Államok első számú ellensége. Kuba nagyon közel van Floridához, ami közvetlen fenyegetettséget is jelenthet. Az Egyesült Államok pedig katonai támaszpontot létesített Guantanamón, ahol akár 50 hadihajót is állomásoztathattak. De az egyik legfájóbb pont a távolodási folyamatban mégiscsak az embargó volt, ami elvágta Kubát az addig az Egyesült Államokből bőséggel áradó áruktól – így a tejtermékektől is. 

Ez egyáltalán nem volt vicces, mert Castro a fagyit megszállottan szerette. Még fiatal forradalmár volt, amikor Celia Sanches öszvérháton küldött fagyit a rejtekhelyére, Fidel születésnapja alkalmából. Mikor győzött a forradalom, bevette magát a Havana Libre Hotelba, ahol a kávéházban klönösen jó fagyikelyheket készítettek. Garcia Marquez úgy emlékezett rá, mint aki egy vasárnapi ebéd uán még simán képes belapátolni 18 gombóc fagyit. Mindenki tudta róla, hogy ez a gyengéje, így CIA egy időben azon ügyködött, hogy tudna a fagyijába mérget csempészni. Több, mint 600 merényletről vagy konkrét merényletkísérletről tudunk, de egy korabeli ismerőse szerint ekkor járt a CIA a legközelebb a megoldáshoz. A Habana Libre Hotel bárjának hűtőjében ott rejtőzött a botulinum nevű mérget tartalmazó fiola, de a beavatott alkalmazott véltlenül eltörte. 

Celia Sanches volt Castro egyk legbizalmasabb embere. Ő kapta a feladatot, hogy húzza fel a kubai tejipart. De nem csak ezt húzták fl, hanem egy kazedrális szerű, hatalmas épületet is:a Coppeliát. A nevet Sanches kedvenc balettja után kapta, az eredeti felszolgálók kiválasztásánál előny jelentett a balerinaalkat. A logó egy tütüt viselő táncosnő körvonalait ábrázolja. 

Négy évvel az embargó kihrdetése után már voltak szarvasmarhatelepek Kubában. A szarvasmarhák fajtája (zebu) a helyi éghajlathoz alkalmazkodó, de kevés tejet ad. Így Castro személyes utasítására Kanadából hoztak be Holstein fajtáakt, amikkel könnyebben boldogultak. Ezeknek az állatoknak az egyarmada pár hátn belül elpusztult. Így 1972-re létre kellett hozni egy új fajtát, a „trópusi Holsteint”, vagyis az Ubre Blanca-t. A hírek szerint ezek a szarvasmarhák sokkal jobban éltek, mint a kubaiak nagy része. Légkondis istállókban zenére fejték őket. 

A hatvanas években, amikor az USA és a Szovjetunió a hidegháborús űrprogrammal és azzal volt elfoglalva, hogy embert küldjön a Holdra, Castronak a kubai tejipar megteremtése jelentette az űrprogramot. Megépült a Coppelia, ahol egyszerre ezer fagyira vágyó tud leülni, Castro pedig félnapos, spontán beszédeinek egyikében azt mondta: „fagyiban legyőztük Amerikát!'

A furcsa, UFO-szerű épület Havanna izgalmas, élő Vedado negyedében áll, Mario Girona tervezte. Ma négyszázan dolgoznak a Coppeliában, napi 16000 liter tejet feldolgozva. A vendégek száma meghaladja a 35 ezret naponta. És Kubában minden nap meleg van, jöhet a fagyi! 

A nyitáskor, 1966-ban 26 ízzel kezdtek. A kilencvenes évek elején, amikor a Szovjetunió felbomlott, Kuba különösen nehéz időket élt. Annyira nem volt mit enni, hogy még a kóbor macskák is eltűntek az utcákról. De a Coppelia továbbra is üzemelt, bár a választék 2-3 fajtára korlátozódott. 

Ma még mindig hatalmas sorok kígyóznak a Coppelia előtt (főleg az olcsóbb, helyieknek szánt oldalon), de már megjelentek a kisebb, privát fagyizók is az országban. A Coppelia egy jelenség maradt, ami az ország történelmének fontos eleme ma is. Kubában még mindig megállt-az-idő hangulat uralja, ahol a társadalmi folyamatok, a mentalitás sokkal lassabban változik, mint az elnökök személye. A változást az internethez való hozzájutás (ami jelenleg nagyon nehézkes) és a szabad információáramlás, az új vágyak megjelenése illetve a social media miatt széteső közösségek fogják felgyorsítani, nem az új elnökök. 

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram