Hirdetés
Hirdetés

Olasz után spanyolok kóstolják végig a hazai éttermi elitet

SZERZŐ: DiningGuide
2016. február 3.
Nemrég járt itt Nicola Portinari, a La Peca konyhafőnöke és kóstolta végig a legjobbnak tartott éttermeinket, most pedig a spanyolok érkeznek nagy erőkkel, ugyanebből az okból kifolyólag.
Hirdetés

Roser Torras, a Grup Gsr vezetője (mely többek mellett olyan fontos gasztronómiai eseményeket szervez, mint a Gastronomika), a világ 50 legjobb étterme díjat átadó Restaurant Akadémia spanyol és portugál szekciójának az igazgatója és Xavier Agullo, az El Mundo napilap és több más gasztronómiai folyóirat újságírója február első napjaiban megkóstolja az Onyx-ot, a Costes-t, a Borkonyhát, a Pierrot-ot, a ZONA-t, a Centrál Kávéház és Éttermet és a Bock Bisztrót, majd kilátogatnak a Töltött Hold Gasztrovíkendre a Belvárosi Piacra. Bár, ez utóbbit nem biztos, hogy kihelyezik San Sebastian-ba, a Gastronomikára, de a meglátogatott éttermek számíthatnak a meghívásra, ahol tavaly 37 ország, 1500 kongresszusi résztvevő, 13 ezer látogató és 50 akkreditált szakújságíró vett részt.
Hogy idén mely híres séf előadását hallgathatják meg az érdeklődők (miközben a fogásaikat kóstolják), az még kérdés, de az elmúlt 17 év felhozatala után - Ferran Adrià, Thomas Keller, Heston Blumenthal, Joan Roca, René Redzepi és Massimo Bottura - bárkire lehet számítani.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram