Hirdetés
Hirdetés

Cseréptörés - Első benyomás: Oinos

SZERZŐ: Ted Aprajev
2015. január 31.
A Rákóczi téren az ősszel nyílt egy olasz étterem, a csarnok épületében, tágas kirakataival a térre néz. Autentikus olasz étteremnek mondja magát, az étlap is erről tanúskodik. Pizza-választékkal természetesen. A neve Oinos.
Hirdetés

A Rákóczi téren az ősszel nyílt egy olasz étterem, a csarnok épületében, tágas kirakataival a térre néz. Autentikus olasz étteremnek mondja magát, az étlap is erről tanúskodik. Pizza-választékkal természetesen. A neve Oinos.


Igényes galériás belső, „L” alakú bárpulttal, modern berendezéssel, megőrizve a csarnok építészeti jellegét, főleg a vasszerkezeti elemeket.
Ismert az a - szerintem - tévhit, hogy olasz éttermet nyitni bárhol a világon biztos befektetés, tévhitnek azért mondanám, mert miközben igaz, hogy milliók vonzódnak az olasz konyhához, ugyanakkor elég kevesen vannak azok, akik ténylegesen megfelelő ismertekkel rendelkeznek a klasszikus olasz konyhát illetően. Ha az éttermet olasz illetőségű egyén nyitja, akkor tuti a siker, mert ki merné megkérdőjelezni az olasz alkotó szellemet, az olasz hozzáértést, pedig a józan ész azt mondja, hogy attól, hogy valaki olasznak született, még nem biztos, hogy járatos lenne az olasz kulinária rejtelmeiben.
Házi készítésű, szabálytalan görbületű grissini-szálak árválkodnak egy pohárban, úgy is mint coperta. Ropogósak, fűszeresek, jók. Kétféle pizzát próbálok: az egyik pizza marinara, a klasszikus, szóval a nevével ellentétben semmi tenger gyümölcse nincs rajta és sajt sem. A matrózok nem szeretik a sajtot. Viszont kell, hogy legyen rajta rukkola, meg paradicsom. Amíg ezeket az alapvetéseket tisztázzuk, megjön a kedvem egy margarita pizzához is. Először kapjuk a marinárát, beszáradt gyári paradicsommal kenve, benne szárított oregánóval, rajta kissé fárad rukkolával, totális tévedés az egész úgy, ahogy van. A tésztája vékony, mégis kissé nyers, a széle nem dudorodik, éppen csak szerényen gömbölyödik. Fogadok, hogy mindenki imádja ezt a pizzát és értetlenül nézne rám, hogy mi a bajom. Hát ez is a bajom, hogy bármit el lehet olasznak adni, ha egy olasz étteremben teszik elénk, sőt még egy nem olaszban is. Mintha az olasz ételeknek nem volna védőszentjük, pedig éppen ideje volna, különösen idegenben. A margarata tésztája dettó, a paradicsom savas, gyári igénytelen, mint az előző, persze ezen már nincs mit csodálkozni, gondolom ezt is imádják a népek, hát egészségükre.
Folytatásnak cukkínibe tekert olasz kolbászfalatokkal próbálkozom. Pofára egész jól néz ki, bár az odakozmált cukkinik kissé gyanakvással töltenek el. A fogás lényegében nem más, mint hosszában vékonyra szeletelt cukkíninyelvek, amit körbetekernek egy darab kolbászon, megsütik és kész. Nem tűnik túl bonyolultnak, de azért el lehet rontani. El is van, ahogy Murphynél szokás. A cukkíninyelvek odaégtek, ahhoz pedig túl vékonyak, hogy ellen tudtak volna állni a tűzhalálnak. A kolbász inkább főtt, mint sült és édeskés ízű, rágós, olcsó készítmény.
Hízott kacsamáj hagymalekvárral és brióssal igazi klasszikus, nem is annyira olasz, mint inkább francia, de valójában már nincs is nemzetisége, világpolgár. Szemre még olyan is, de a máj effektív főtt máj, bár kívül felfedezhetők rajta a sütés nyomai, de belül főtt gríz az egész. Egyedül a hagymalekvár jó, sőt az nagyon jó, narancsos ízesítésű, krémes állagú készítmény, egy igazán jól elkészítet máj mellett volna a helye.
Hátra van még egy úgymond házi készítésű ravioli ricotta spenóttöltelékkel, talán sajtmártásban, de mindegy is, mert a túltengő tejszíntől a darabos állagú mártás felismerhetetlen, nem tudható milyen sajtot látott, vagy látott-e egyáltalán. A ravioli tésztája túlfőtt, ízetlen készítmény, egyedül a nagy mennyiségű spenót azonosítható.
De nincs még vége, mert bevállalok egy ribeyet is mungóbabbal és taleggio sajtos burgonyatortával. A hús kérésemre közepesen átsütve érkezik. A bab kiszáradt, gyanús színű püré formában kíséri a pihentetés nélkül feltálalt húst. Ribeye és ribeye között óriási különbségek lehetnek, minőségben, árban, származási helyet illetően, de az biztos, hogy a sütés utáni pihentetés elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy élvezhető formába jöjjön a hús. Az nem túl szerencsés, ha a vérét a tányéron kezdi kiengedni, főleg, ha az nem is egy tányér, hanem egy méretes fekete burkoló csempe. Semmi bajom a kissé érdes felületű, amolyan rusztikus tálaló eszközökkel, csak ezzel a hússal van bajom. Ha azt mondom, hogy ízre, állagra inkább olyan, mint egy jobbfajta tarja, akkor nem túlzok. A burgonyatortácska keserű ízű, ázott krumpliból készült, nagy csalódás, de ezek után ez már csak amolyan felesleges eufemizmus.
A hely nem olcsó, és ezt csak azért jegyzem meg, mert mindez a Rákóczi téren van, ahol a környező populáció fizetőképessége ismereteim szerint alacsonyabb az átlagnál, de ez már legyen a tulajdonos gondja. Végül mindezek alapján sem tanácsolnék el senkit, hogy kipróbálja az Oinost. Hátha másnak nagyobb szerencséje lesz.
Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram