Hirdetés
Hirdetés

Név: Oláh Roland, foglalkozás: séf, helyszín: USA

SZERZŐ: Igor
2015. augusztus 26.
Oláh Roland lassan tíz éve az Egyesült Államokban gürizik nap mint nap. Megfordult igen jó helyeken, Michelin-csillagosokban, de a legbüszkébb a jelenlegi munkahelyére és a csapatára. Jó hosszan beszélgettünk vele elindulásról, kinti újrakezdésről, hétköznapokról, igyekeztünk magyarországi kapaszkodókat keresni - már ahol lehetett. 
Hirdetés

A szakma alapfogásait a Gundel Károly Vendéglátóipari Iskolában elsajátító, magát a gyakorlatban először a Grand Hotel Hungáriában kipróbáló Oláh Roland valódi karrierje az ezredforduló előtt egy évvel kezdődött, a Művészinas étteremben. Budapestről aztán Siófokra vezetett az útja. Itt öt szezonon keresztül irányította egy amerikai étterem konyháját, majd az elkövetkező pár évben különböző stílusú vendéglátóhelyeken látott a kondérok mélyére. Örömmel emlékszik vissza egy belvárosi halétteremben eltöltött konyhafőnök-helyettesi évekre, ami elsősorban egy belga séfnek volt köszönhető, akivel egyfajta mester-tanítvány viszony alakult ki. Tőle leste el a tengeri állatok elkészítésének módszereit, de sokat tanult a minőségi gasztronómiáról is.
2007 nyarán aztán lehetősége nyílt kamatoztatni az évek során felhalmozott tudást. Az egykori Alkotás presszó gazdagon díszített, élénk színekben játszó, art decós hellyé, Café Ertévé változott, ahol Oláh szabad kezet kapott szinte mindenben. Formálhatott a designon, új konyhát építhetett a semmiből, sajátos technikákat próbálhatott ki – valóra válhatta azt, amire egy séf egész életében vágyik.
A Café Ertét szerették a vendégek és a szakma is. Friss alapanyagokra és minőségre épülő konyhát vitt, amelynek az étlapján éppúgy szerepeltek mediterrán, mint ázsiai jellegű ételek, de szinte minden fogásnál fontos szempont volt a tradíció megjelenítése.
Roland két éve dolgozott az étteremben, amikor zöldkártyát nyert egy sorsoláson, és a családjával együtt az Egyesült Államokba költözött, ahol új életet kezdett. Erről az új életről faggattuk.

USA előtt

Jól emlékszünk még a Café Ertére. Szerettük. Szép volt, jó volt, elég volt 2 év?
Az Ertés emlékeim szépek, jól emlékszem rájuk. Sokat tanultam ott is és mindent megpróbáltam megtenni annak érdekében, hogy ott legyen az étterem, ahova a tulajdonosok szerették volna pozícionálni. Talán mondhatom, hogy ezt a vállalást sikerült teljesíteni. Nagyon örülök, hogy saját erőből bejutottunk a legjobb 12 étterem közé. Természetesen a tulajdonosi háttér és a személyzet nélkül ezt nem lehetett volna elérni. A vendéglátás nem one man show. Újra és újra csak megköszönni tudom mindenkinek, aki akkor segített. A mai napig hálás vagyok, hogy bíztak bennem. Egyszerűen csak azért jöttem el, mert megnyertem a zöldkártyát és bele akartam vágni ebbe a kalandba.
 

Roland még a Café Ertében

Roland még a Café Ertében


És még az is megvan, hogy nézett ki a budapesti gasztro utcakép akkoriban?
Szerintem abban az időben is nagyon sok jó séf dolgozott Magyarországon. Örülök neki, hogy sokaknak megtérült az a rengeteg munka, ami ezzel jár.
Más, külföldön szerencsét próbált kollégádnak is feltettük a kérdést: szakmai fejlődés, világra való nyitottság, változtatni mindenképp - relatív biztonság, bejáratottság, elismertség, de nem feltétlenül pozitív (talán irigykedő?) közeg. A patikamérleg két serpenyője. Nem tűnik egyszerű feladnak, melyik irányba billentsük!
Amikor megnyertem a zöldkártyát, nézegettem a Daniel éttermeket az interneten és kitűztem célokat. Boldog vagyok, hogy azokból sok teljesült. Egy teljesen más közegben kellett bizonyítanom. Ez energiával töltött fel. Rengeteg emberrel találkozhattam a világ minden részéről. Sokkal szélesebb lett a látóköröm, ami szerintem segített abban, hogy jobb legyek.
Adódott a visszautasíthatatlan lehetőség, menekülésről tehát szó sem volt?
Nem menekültem semmi elől, hozzátéve, hogy szerintem a legjobbkor jött ez a lehetőség.
Hat éve nem itthon dolgozol, hanem az USA-ban, amiről a Trademagazin-os online naplódban, az egyik első bejegyzésben a következőket írod: „Nem voltam soha nagy Amerika-barát, de itt már nem foglalkozom az otthoni előítéleteimmel.”
Még mielőtt idejöttem volna, teljesen más elképzelésem volt arról, hogy a politika mennyire van jelen az itt élő emberek mindennapjaiban. Azt hittem, hogy mindenki patrióta és az első gondolatuk minden felmerülő problémára, hogy „menjünk oda és csináljunk rendet, kerül, amibe kerül”. Azt is hozzá kell tennem, hogy sok esetben, ami itt hír, az Magyarországon máshogy megy le és jóval később. Amikor kijöttem, furcsa volt ez a rengeteg nemzeti zászló, de rá kellett jönnöm, hogy ez egyfajta segítség, „a nemzet erős és mi vagyunk a legjobbak”. Azóta 6 év telt el, ezek a dolgok már egyáltalán nem zavarnak. Szeretem azt, hogy itt, ahol élek, hagyják az embereket létezni. Nem itatja át a hétköznapokat valamiféle felülről irányítottság. Te magad vagy és ez a legfontosabb. Bekapcsolhatom úgy a tévét, hogy nem csak a jobboldal, meg baloldal unalmas vetélkedése fröcsög.
Gasztrotudásod, már ami az Egyesült Államokat illeti, kiforrottabb volt?
Tudtam, hogy nagyon komoly séfek dolgoznak itt, de amire annyira nem számítottam és, ami leginkább lenyűgözött immár a helyszínen, az az volt, hogy az étterembejárás kultúrája milyen magas fokon van. Tényleg lenyűgöző. Itt az étterem ÜZLET, nagyon komoly üzlet. Nagybetűs.
Van egy elképzelésünk, hogy Siófokon „időszámításunk előtt” mit jelentett amerikai típusú éttermet vezeti. De ha valaki tudja, az te vagy. Öt szezont lehúztál. Thomas Keller-i mélységek? 
Fiatal voltam akkor, de büszke vagyok arra az időszakra is. Jó emberekkel, barátokkal voltam jó helyen, jó időben. Nem szakmailag, emberileg volt fontos időszak. Borzasztóan sokat dolgoztam. Abban az időben azt gondoltam, hogy szuper vagyok, de ez átértékelődött a későbbiekben. A vicces az, hogy amikor a Cafe Erté-ben voltam séf, azt gondoltam, hogy megfelelő tudásom van, jó vagyok, de a tengerentúlon rájöttem, hogy ez nincs így. Rengeteget tanultam és sokkal letisztultabbak lettek az ízek, amiket főzök.
Első pillantások

Első pillantások


Valahogy sejtjük, hogy a főzés technikai oldala mellett itt egy egész gondolkodásmódról beszélsz!
Pontosan. Sokkal tisztábbak az alapok, amiket készítek. Ez mindennek az alapja. Rengeteg különböző alaplé készül, a vendégek is érzik a különbséget. Igazi, sok munkás konyhát vezetek, rengeteg előkészítéssel. A jus az most végre valójában jus. Rá kellett jönnöm, hogy amit anno csináltam, az jó volt, de ez most egy másik szint. Természetesen biztos van még ennél is feljebb, sőt. Azt hiszem, nagyon jót tett nekem, hogy szakács lehettem Daniel-nél. Csak egy név nélküli szakács, mert ilyenkor van lehetőség tanulni. Csak a munkára és az apró részletekre kellett figyelnem.
Mindenkinek csak azt tudom ajánlani, hogy menjen, és nézzen körül a világban, dolgozzon nagy neveknél, mert minden egyes eltöltött hónap számít, amit önképzéssel tölt az ember. Ezzel nem azt mondom, hogy Magyarországon nem lehet tanulni, dehogy nem, igen is van nagyon sok jó étterem, kiváló séfekkel, de amit én tapasztaltam, azt nem lehet megkapni otthon. Csak egy apró példa, hogy ez mit jelent: a Cafe Boulud 1 michelin-csillagos, és amikor ott dolgoztam, minden este több mint kétszáz fős foglalás volt. Nem beszélve az ebédről.

Állomások

Landolt a gép a JFK-n, lépdeltél lefelé a lépcsőn, majd kultúrsokk?
A 3-as terminálra érkeztünk, és borzalmas látvány volt. Már be is zárták és építettek egy újat helyette. Az első gondolataimat nem mondanám ki hangosan, mert nem szalonképesek. Hosszú volt az út, és amikor megérkeztünk, este még két és fél órát kocsikáztunk a dugóban Fairfield-re. Másnap egy nagyon szép Long Island-i, öböl parti városban ébredtünk. Gyorsan megszerettem, ezért sem mentem be New York-ba lakni. Inkább bevonatoztam minden reggel a 4.50-es első vonattal, mert jó érzés volt utána hazamenni.
A már említett online naplóban részletesen írsz a munkahelyeidről, olykor az érzéseidet is megosztod, mégha utóbbiakról szűkszavúan is beszélsz. Menjünk végig az éttermeken két szempont szerint. Milyen pozitív és negatív emlékek ugranak be egy-egy étterem felidézése közben? Milyen útravalóval távoztál? Chocopologie.
Hat hetet töltöttem itt. A fő profil bonbon gyártása a Dean DeLucának, egy nagy New York-i cégnek. Fritz, a tulajdonos magánszakács volt. Ételeket is lehetett kapni nála, ezért vett fel, de tudta, hogy nem fogok sokáig maradni. A mai napig jó kapcsolatom van vele. Később megint munkát ajánlott, de nem vállaltam el. Az első tengerentúli barátot is itt szereztem.
A Boulud egyik oszlopos tagja, a Café Boulud.
Nagyon nehéz idő, de ami nem öl meg, az megerősít. Gavin Kaysen igazi nagy séf, hihetetlen, amire képes, nem véletlenül lett Daniel Boulud a mentora. 10 kilót fogytam, brutális elvárások, zéró angol, szétidegeskedtem. Az volt a baj, hogy túlságosan meg akartam felelni mindennek és mindenkinek, a szerviz nem ment. Életemben nem dolgoztam keményebb pályán. Hat étel tartozott hozzám, de mindegyiknek legalább 6 féle körete volt a legkülönfélébb textúrákkal. Rettentően kevésnek éreztem az időt ahhoz, hogy megcsináld az ebédre a pályát, azután a szervizt és utána még a vacsorát is fel kellett készíteni, mert a délutános csapat csak kettőre jött. Ötkor pedig már kezdődött a vacsora szerviz.
A birodalom zászlóshajójában, a jelenleg két Michelin-csillagos, New York Times által pedig kettőre értékelt Danielben is megfordultál.
Nem töltöttem ott sok estét, de soha nem felejtem el. 20-25 szakács vacsoraidőben, a séf mikrofonba mondta be a rendeléseket. Hihetetlen!

Olivier Mullerrel, a DB Bistro Moderne volt executive séfjével,

Olivier Mullerrel, a DB Bistro Moderne volt executive séfjével,


DB Moderne Bistro.
Az életem legőrültebb séfjével dolgozhattam. Igazi francia. Sokat segített, hasonló dolgokon ment át az elején, mint én. Most Daniel egyik corporate séf-je. A saláta pályáról a konyha közepére küzdöttem fel magam. 350 fős vacsorák, a halat és húst sütöttem csak serpenyőben, sima sütővel. Nem állsz meg, nem hibázhatsz. Nagyon jó csapat.
Jó minőségű bisztró ételeket főztünk. Hihetetlen volt, amikor gombatisztítás közben egyszer csak megjelent Daniel és teljesen hétköznapi, magyarországi dolgokról beszéltünk 10-15 percen keresztül vagy amikor karácsonykor személyesen adta oda az extra csekket és boldog ünnepeket kívánt.
A greenwichi L’escale.
Minden nap megkérdeztem magamtól, miért is megyek be? Borzalmas ételek, túlárazott étlap. A séfet sajnáltam, mert nem az ő hibája volt. A közeg, ami körülvette, az volt a baj. Egyszerűen nem lehetett jobbat kihozni. Szerintem a vendégek a szép helyért jártak oda, a pénz nem számít szituáció.
Martel.
Lassan öt éve dolgozom itt. Tavaly Fairfield county legjobb francia étterme lettünk. Ez egy jó visszajelzés, mert nem egy vásárolt díjról van szó. Mindent megpróbálunk házilag készíteni. Jó a csapatom, sokat dolgoztam azért, hogy megtanítsam nekik, amit csak tudok. Rengeteg visszatérő vendégünk van.
A Martel konyháján

A Martel konyháján


Hetente háromszor járok vásárolni és tíz beszállítóval dolgozom. Bisztró konyhát viszek, s a hűtőkamrám az étlapom. Bemegyek, és csak kombinálok, kalkulálok, a végeredmény pedig lehet olasz, francia vagy éppen ecuadori.
A napló 2011 szeptemberében befejeződik. Azt érezzük ki az utolsó mondatokból, hogy a megszokás, a biztonság nagy úr. Mintha „bejáratódtál” volna az étteremben.
Igen, elkezdődött az élet. Csinálni, nyomni kell, nincs megállás. A napi ajánlatokkal próbálom ébren tartani magam. Soha életemben nem dolgoztam ilyen sokáig egy helyen.
Kihagytunk valamit a felsorolásból?
Igen, amikor elkezdtem dolgozni a Martel-ben, 6 hét után jött egy lehetőség, a La Panetiere-be felvettek séfnek. Fine dining hely volt, nagyon megörültem és életem legrosszabb döntésévé vált. Egy igazi régi gondolkodású francia tulajdonos vitte a helyet, akinek az unokaöccse  a séf-helyettes. Gyilkos kombináció. Négy hónapig bírtam, utána ültem le a Martel tulajdonosával megint beszélni. Abban az időben ő sem volt kibékülve a francia séfével, én meg nézelődtem és újra megtaláltuk egymást.
Ismét egy mondat, mely megütötte a fülünket egy 2010-es naplóbejegyzésben: „Rossz érzés, hogy 32 évesen nem az a magabiztos Oláh Roland vagyok, mint otthon, hanem egy össze-vissza kapkodó szakács. Elizgulom az egészet és kapkodok, mint egy idióta.”
Tényleg így volt! Nem szégyellem, be kell vallani, nem a legjobb formámat hoztam. Egyedül voltam, mert a család hazament. Nagyon akartam és féltem, hogy elveszítem, és akkor még később jönnek vissza hozzám. Azt gondoltam, hogy tudok, de azért a Cafe Boulud az egy másik kávéház. (nevet)
Az idézet óta eltelt 5 év.
Most már rendben vagyok, de azért még mindig nem olyan mint, Magyarországon. Itt nincsenek olyan szakács barátaim, kollégáim, mint otthon voltak.
 
Már látjuk, hogy híres cukrász lesz Roland lánya

Már látjuk, hogy híres cukrász lesz Roland lánya


Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy valakiről az USA-ban azt mondják: kitűnő szakács? Van különbség abban, hogy erre a kérdésre mit mond a külföld és mit mond Magyarország? Mi a külföld szemében a kitűnő meghatározása és mi hazánkban?
A kitűnő szakácsnak nem csak a főzés a terepe. Jól kell, hogy kommunikáljon és a PR sem elhanyagolandó. Egyvalamit nagyon megtanultam: a tehetséghez sok munka, kitartás és alázat kell. Klisé, de ez mindennek a nyitja.
Egyre többet töröm a fejemet saját étterem nyitásán.” Ezt is te írtad.
Még mindig ez az álmom és tudom, hogy egyszer kifogom majd nyitni a saját ajtómat. Nagyon komoly üzleti lehetőségek vannak itt. A helyzet az, hogy én kevés vagyok ehhez. Partner nélkül nem fog menni, de egy szép napon megtalálom azt az embert, aki lehetőséget lát benne, hogy velem nyisson üzletet.

Kis USA helyhatározó

Amerikának nincs igazán gasztronómiája – nyilatkozta egy magyar kollégád, aki szintén az USA-ban dolgozik.
Én inkább azt mondanám, hogy túl sok is van. Induljunk ki csak abból, hányféle etnikum él itt. Teljesen más jellegű egy déli állam étkezési kultúrája, mint egy északinak. Ha valaki azt gondolja, hogy minden a hamburgerről szól, az nem gondol bele abba, hogy ott van pl. a csodálatos természeti adottságokkal rendelkező Alaszka vagy Louisiana rengeteg friss hallal és sorolhatnám az összes államot, nem beszélve a nagyvárosokról.
Egy ilyen hatalmas olvasztótégelyben ki lehet egyáltalán irányokat venni?
Mint mindenhol a világban, itt is vannak trendek és általában itt is a nagyobb városok diktálják az iramot. Továbbra is jellemző, hogy egyszerű berendezésű, kisebb éttermek nyílnak, ahol fiatal, sok esetben Európából érkezett, világot látott séfek főznek érthetően, brutálisan jó minőségben kis választékot, megfizethető áron.

Kovács Zolival

Kovács Zolival


Itthon reneszánszát éli a street food, különösen a hamburger népszerű. Te magad is művelted az ipart és ehettél kint egy-kettőt. Tapasztalatok?
Van jó is, meg rossz is. Nagyon fontos a hamburger hús összetétele, hogy mennyi zsír van benne, melyik része a marhának, van-e benne érlelt hús stb. A hentesek ki sem adják a százalékos arányokat. Ezek titkok, de azért házilag is lehet kísérletezni. A Db Modern-ben például a közepébe libamáj került egy lassan párolt short rib réteg és csak kívül volt a darált marha. Én azt tapasztaltam egyébként, hogy a többség gyenge minőséget produkál.
A naplód egy részében New York-mániásnak mondod magad. Mi van meg számodra New York-ban, ami máshol nincs?
Nem tudom, volt valami, ami vonzott, ami odahúzott. Szerettem volna látni, Daniel-lel dolgozni, de más gondolni és más itt élni. Minden alkalommal imádok bemenni New York-ba, mert nem lehet semmihez hasonlítani. Hihetetlen az a nyüzsgés, ami ott van, tényleg soha sem alszik, de már nem tudnék ott lakni. Jól érezzük magunkat Connecticut-ban, az otthon az Fairfield-en van. 60 ezer fős város rengeteg étteremmel, jó életkörülményekkel.
Mit szeretsz leginkább az Egyesült Államokban?
Tényleg a lehetőségek országa, ez nem csak duma, meg szalagcím. Ha jó vagy abban, amit csinálsz, nem nyomnak el, fejlődhetsz. Az emberek nagy többsége nem azért vesz drága vagy olcsó dolgokat, hogy kérkedjen, hanem azért, hogy használja. Minden egyes dolog üzleti alapon működik.
Hozzá kell tennem, hogy ahol élek, arról sokan azt mondják, hogy ez nem is az igazi Amerika, hanem egy mini-Európa. Csak egy burok, ahol túl sok a pénz.
Ha van egy kis szabadidő

Ha van egy kis szabadidő


Pezsgő magyar közösségről olvasni Amerika kapcsán. Tapasztalod, részt veszel benne és szakmailag is igaz a kinti „magyar pezsgés”?
Van egy-két magyar barátom, aki igazi barát, de igazából nem keresem a magyarok társaságát. Nincsenek azért annyira jó emlékeim, de akinek nem inge, ne vegye magára. Ha van is magyar pezsgés, nem nagyon veszek benne részt.

Magyarország Amerikából

Napjaink budapesti gasztro utcaképe megvan?  Követed, hogy mi zajlik itthon, szakmai téren és a közéletben egyaránt?
Persze, interneten látom, hogy mi a helyzet. Nagyon örülök, hogy sok barátom sikeres. Még több sikeres, jó minőségű hely kell, mert az jó az üzletnek. A sok jó hely még több embert vonz.
Megint téged idézlek: „Szerintem hiába lesz otthon pénzük az embereknek, akkor sem fog változni semmit a helyzet. Mert ez nemcsak pénz, hanem kultúra kérdése is. Az étterembe járás kultúrája otthon nagyon lassan fog kialakulni újra.”
Hát nem tudom, hogy ez valaha meg fog-e változni. Itt az emberek nem úgy vannak az otthonfőzéssel, mint mi.  4-5 alkalommal mennek ki enni valahova. Ha jó minőségű alapanyagokból szeretnél főzni két személyre, akkor szerintem jobban jársz, ha étteremben eszel. Amerikában úgy nőnek fel a gyerekek, hogy minden héten legalább 2 alkalommal valamelyik étteremben esznek. Az több mint száz alkalom évente. Tegyük a szívünkre a kezünket és kérdezem én, ki hányszor evett étteremben gyerekkorában?


Kovács Zolin kívül esetleg szoktak segítséget kérni USA-beli sztázsolás reményében stb.?
Volt megkeresés. Nem sok és nem úgy sikerült, ahogy az kellet volna. Szeretem, amikor olyan ember keres meg, aki tényleg akarja. Ilyen szempontból becsülöm a Zolikát. Sok esetben - otthon is - nem a tanulással, a tanítással, hanem az akarással van a gond. El lehet jönni hozzám megnézni, hogy dolgoznak a srácok, akik Közép és Dél-Amerikából jöttek. Egyiknek sincs szakács végzetsége, de a nagy különbség, hogy ők akarnak. Piszkosul akarnak.
Több külföldön dolgozó magyar séf arról számol be, hogy kis hazánkról továbbra is a „Gulyásország-kép” él, maximum ott röfög még a mangalica, amit olykor több vezető amerikai lap tolmácsol. Mit tapasztalsz?
Ez ugrik be az embereknek először rólunk, de szerintem, ha jól van elkészítve az az étel, akkor imádják. Akárhol főztem magyaros jellegű ételt, ott mindig kétszer szedtek belőle. Készítettem a Db Modern-ben is gulyást a személyzetnek, de a francia séf is kétszer evett, a gyerek szülinapján csak az amerikai szülők álltak kétszer sorba a vadasért. A Martel-ban van vendég, akit külön hívnom kell, hogyha magyarost főzök. Szerintem minden jó, csak rakjuk bele az érzést és sikeres lesz.
Martel reggeli fényárban

Martel reggeli fényárban


Anthony Bourdain budapesti filmjét láttad?
Nem láttam az egészet, csak részleteket. Így pedig butaság lenne véleményt alkotni.
Elkélne itthon is a tapasztalatod.
Szívesen elmondanám a gondolataimat, tapasztalataimat. Persze csak ha kérdeznek. Nem szeretném, hogy okoskodásnak tűnjön. Soha életemben nem zárkóztam el, ha segítséget kértek tőlem, ezért is támogatom mindenben Zolikát.
[tw-divider][/tw-divider]A három legemlékezetesebb munkában töltött pillanat…
Moma 600 fős party, Daniel és én együtt készítettük a bárányszendvicset.
Első este szervizben a konyha egyik legkomolyabb pályáján a DB Moderne Bistro-ban.
Gavin Kaysen lezavart az alsó konyhába, mert nem tudtam megcsinálni a szervizt.
Legfontosabb mondatok…
Thomas Keller aláírta nekem a könyvét.
Legnagyobb csalódások…
Amikor nem tudtam kiharcolni a helyem a Cafe Boulud-ban illetve a Le Panetiere-beli „élmények”, borzalmasan elhamarkodva döntöttem és a hely egy nagy csalódás volt számomra.
Várakozáson felül alakult…
Szerintem az egész, amit elértünk hat év alatt, az nagyon rendben van. Itt most nem szakmai dolgokról, hanem az életre gondolok. Büszke vagyok magunkra, erre az egészre, hogy bele mertünk vágni, és hogy végigcsináltuk. A Martel-t sok munkával egy nagyon jó nevű bisztróvá tettük. Sokat köszönhetek az egész csapatnak!
Legmeghatározóbb ízélmények…
Megkóstoltatták velem a szakácsaim a tengeri malacot, vacsora az Aquavit étteremben.
San Francisco Dungeness Crab

Nagyon-nagyon-nagyon más, mint Magyarországon…
Nehéz jó kenyeret találni, minden édes, éjjel 2-ig vannak csak nyitva a szórakozóhelyek-bárok.
Akár, mintha otthon lennék…
Ha a feleségem, Juci főz valamit.
Ha Amerikában vagy, ezeket eszedbe ne jusson kihagyni…
Empire State Building
Cape Cod bálnales
Napa völgy
Six Flag 
 
 
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram