A topgasztronómia képviselői komoly szolgálatot tesznek annak érdekében, hogy a halakat – legyen az édesvízi vagy tengeri – minél fantáziadúsabb készítési módokkal és étvágygerjesztő módokon mutassák meg nekünk, magyaroknak. Van is feladata a séfeknek az étkezés ezen területén, hiszen berögzült sztereotípiákkal, illetve általános ismerethiánnyal kell leszámolni itthon a halfogyasztás kapcsán.
Most a Salon Étterem séfje és volt sous-chefje, Wolf András és Koppány Levente egy elsőre talán meglepő, de nemes ügy mellett áll ki, és hívja fel az étkezésére nyitott, igényes, mindemellett a hazai élővilág mellett elkötelezett gasztrorajongók táborát.
Koppány Levente, a San Pellegrino Young Chef verseny 2019-es közép-európai regionális döntőjének győztesének szavai következnek:
„A sebes pisztráng, ez az őshonos halfaj napjainkra igen megritkult Magyarországon. Eltűnőben vannak a természetes vadvizeink pisztrángállományai, és ennek következtében lehet, hogy egy teljes halfaj tűnik el a természetből, ami komoly veszteség mind a természet, mind a gasztronómia számára. Ahhoz, hogy ezt a szomorú folyamatot megállíthassuk, odafigyelésre és összefogásra van szükség.

A San Pellegrino Young Chef versenyen elért eredményem révén lehetőséget kaptam, hogy felszólalhassak a témában. Csörgő István (pisztrángtenyésztő) és Csorbai Balázs (Műlegyező Horgászok Országos Szövetségének elnöke) közreműködésével lehetőségünk van, hogy sebes pisztrángokat telepítsünk a fennmaradt magyar pisztrángos vizekbe (Eger-patak, Gaja-patak, Felső-Tarna).
Tenni szeretnénk az ügyért, ezért árverésre bocsátjuk a versenyen viselt kabátunkat Wolf Andrással. A kabátok mellé a Salon étterembe egy 2 fő részére szóló vouchert is adunk. 100.000 Ft-ról indul licit, az ajánlatokat 2020. március 31. éjfélig várjuk. Köszönjük!”
Létrehoztak egy Facebook csoportot is az ügynek, itt lehet csatlakozni: Adománygyűjtés a hazai sebes pisztrángokért!
Ismerkedjen meg Koppány Leventével kicsit közelebbről!
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2023-ban.