Hirdetés
Hirdetés

„Nem a világpiachoz mérni magunkat öngyilkos stratégia” - Heimann Zoltánnal beszélgettünk  

SZERZŐ: diningguide
2018. március 5.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezték az impozáns Hotel Corinthiában a már szinte hagyományosnak mondható, barátságos borpárbajozást, a Bikavér Párbaj kóstolót. És bár a borászok mindkét borvidéken sok energiát fektetnek a bikavér presztízsének emelésébe, a stílussal kapcsolatban érezhetően még rengeteg kérdés vár megoldásra a jövőben. A bor minősége viszont mindkét borvidéken sokat változott pozitív irányban és már kezd kirajzolódni egy stabil kép.
Hirdetés

A Bikavér Párbaj idén második alkalommal egészült ki egy Bikavér Kerekasztal-beszélgetéssel, amelyen sor került az úgynevezett Origo-kóstolóra is. A Fiáth Attila borakadémikus által kitalált, vakkóstoláson alapuló rendszer egyfajta tükörképet ad a borászoknak, hogy miként értékelik és hová pozicionálják borásztársaik a borukat. Az elmondások szerint a tanulság amennyire egyszerű, annyira nehéz gyorsan találni megoldást rá: két egymástól eltérő filozófia mentén készülnek a borok, és ez a koncepciót tekintve hosszú távon nem fenntartható egyik borvidék számára sem. Kérdéseinkre Heimann Zoltán és Gál Tibor, a két borvidék meghatározó borászai válaszoltak. Első körben íme, a Heimann Zoltánnal folytatott beszélgetésünk.

Fotó: Hirling Bálint

Azt nyilatkoztad két éve, hogy ezer sebből vérzik a magyar borszakma. Derűsebben látod mára a helyzetet?

Összehasonlításban nem tudom sem jobbként, sem rosszabbként megítélni, azt viszont szeretném elmondani, hogy

rengeteg illúzióval lettünk szegényebbek az elmúlt években.

Fontos lenne megértenünk, hogy a bor marketingjének és imázsának építését, illetve a szakma összefogását nem lehet kívülről megoldani. Időnként nem árt dolgokkal szembesülni Magyarországon, és levonni a megfelelő konzekvenciákat.

Például?

A megállapítás egyszerű: olyan levest fogunk enni, amit magunknak főzünk meg. A szakmának kellene végre ráébrednie arra, hogy neki kell megoldania belülről a gondokat. Viszont pozitív jel, hogy borvidékek szintjén nagyon sok minden történt az elmúlt pár évben. Még akkor is, ha mindez még csak nagyon kezdetleges fázisban van. Hogy ezek érdemben majd értékké válnak-e, vagy meg tudnak-e erősödni, az még a jövő zenéje. Sajnos országos szinten kevésbé vagyunk alkalmasak az ilyen fajta stratégiai összefogásra.

Fotó: Hirling Bálint

Említenél néhány pozitív fejleményt?

Ilyen például a Mádi Kör, a Balaton és ezen belül a balatoni márkának az építése, a Csopaki Kódex, a Villányi Franc vagy akár jelen esetben a Bikavér Párbaj.

De érdemes itt Rókusfalvy Pali példaértékű etyeki tevékenységét is megemlítenem. Szó szerint újból felhelyezte a magyar bor térképére Etyeket.

Milyen megfontolásból jött létre a Bikavér Párbaj?

Közös gondolkodás hozta, hogy nem arra kell fordítanunk az energiánkat, hogy melyik borvidéken készült először bikavér, és kinek jobb és szebb a bora, hanem inkább arra kellene összpontosítani, hogy közösen létrehozzunk valami értékeset és jót.

Az elmúlt évek alapján mik a tapasztalatok?

Jó látni, hogy évről évre növekszik a pincészeteknek a száma, és a szakma, valamint a borfogyasztók körében is egyre nagyobb érdeklődés övezi az eseményt. Most volt éppen Fiáth Attila Origo-vakkóstolója, amelyen nagyjából harminc egri és szekszárdi borász volt jelen.

Fotó: Hirling Bálint

És mi a tanulság?

Rengeteg vita van még közöttünk a bikavérrel kapcsolatban, de azzal mindenki egyetértett, hogy a bor minősége mindkét borvidéken sokat változott pozitív irányban. Szerencsére egyre jobban kitapinthatóak a stílusbeli különbségek, és itt látszik, hogy ha elkezdünk együtt gondolkodni és ebben a szellemben dolgozni, a végeredmény rövid időn belül érezhető lesz. Mindannyiunk számára a bikavér és a magyar bor elismertsége a legfontosabb.

Szerinted minek köszönhető, hogy a szekszárdi borvidék az egyik legdinamikusabban fejlődő mind közül?

Az egyik legfontosabb dolog, amit szeretnék kiemelni, hogy a borvidéken a borászok már több mint tíz éve majd' minden hónapban tematikusan egy-egy szőlőfajta borát összekóstolják, majd a végén mindenki elmondhatja őszintén a véleményét róluk. Ahhoz, hogy még tisztább legyen a képlet, és ne legyen semmilyen előítélet egy borral kapcsolatban, most már vakkóstolók is zajlanak az összejöveteleken.

Jó látni, hogy a borászok megtanultak egymással jó hangulatban az értékekről beszélni, de az ilyen fajta nyitottsághoz már ez elején ki kellett építeni egyfajta bizalmi alapot.

A bikavér hungarikum lett, pontosabban az egri borvidéken készült bikavér lett az. Mi a véleményed erről, és hogyan érinti ez a szekszárdi borászokat?

Nem tudom a borvidék egészének a véleményét tolmácsolni, így inkább a saját álláspontomat szeretném elmondani. A Hungarikumoknak nincs sem piaci, sem pedig értéki hatása.

Egy olyan rendszer, amelynek a mennyiségi szempont a legfontosabb, előbb-utóbb azt éri el, hogy a köztük szereplő dolgok lassan inkább leértékelődnek.

Annak idején javasoltam, hogy a két borvidéken készült bikavért együtt nyilvánítsák hungarikummá. Ezt a borász szakma Egerben és Szekszárdon is elfogadta, a politika viszont nem.

Fotó: Hirling Bálint

Térjünk rá a bikavérre. Miről kellene szólnia elsősorban?

Édesapám szokta mondani, hogy az a jó bikavér, amiben semmilyen fajtát nem lehet kiérezni egyértelműen.

A többségünk azt képviseli, hogy a bikavért kékfrankos és kadarka alapon úgy kell elkészítenünk, hogy a többi borkategóriától stílusában megkülönböztethető, egyedi stílusú legyen.

Hol tart, és milyen irányban kellene haladnia a bikavérnek a két borvidéken?

Ahogyan a szekszárdi borvidéken a kadarkát és a kékfrankost is próbáljuk erősíteni, szeretnénk, hogy a bikavérnek is legyen egy felismerhető, jól definiálható stílusa.

Jelenleg két egymástól eltérő filozófia mentén haladunk, és ez nem válik hasznunkra: az egyik a piacot építeni szándékozó szikárabb és férfiasabb egyéniséggel bíró bikavér, a másik pedig a populárisabb és piacosabb bor.

Két origó nem lehet, ezért közös nevezőre, megegyezésre kellene jutnunk. A helyes úttal kapcsolatban jelenleg is zajlik ez a belső vita a borvidéken belül, a megoldás viszont nem fog megszületni egyik napról a másikra. Ahhoz, hogy a bikavérnek hosszú távon sikere legyen, meg kell találnunk azt az egyediséget, különlegességet, amely csak rá jellemző. Éppen ezért mi Szekszárdon próbáljuk elkerülni a barrikolást és a cabernet túlsúlyban való megjelenését a házasításban. Tudom, hogy ez valamelyest a popularitását veszélyezteti, de fontosnak tartjuk megteremteni a szekszárdi bikavér egyedi karakterét.

Fotó: Hirling Bálint

Ami pedig Egert illeti, nem az én tisztem ezt végigmondani, de úgy látom, hogy ők a háromszintű szabályozással próbálják letisztítani a szortimentet. Én kevésbé látom azt, hogy a tisztulás irányában haladna a bikavér.

Mindaddig, amíg a bikavér néven rajta van a több millió palack súlya, addig néhány kolléga a bikavér nevet nem érzelmi alapon és marketing szempontból próbálja építeni, hanem ennek a meglévő imázsát szeretné olcsó vörösborral „lelakni”.

Említetted a két egymástól eltérő filozófia mentén készült bikavért. Te melyik irány felé hajlasz leginkább?

Mivel én piac- és márkaépítésben gondolkodom, személy szerint az első stílusban látok fantáziát. Jó lenne, ha ezt Egerrel együtt tudnánk felépíteni.

Hirdetés

Kommunikáció szempontjából mennyire van könnyű helyzetben a bikavér a külföldi piacon?

Tetszik vagy sem, a '80-as években az akkori kormányzat egyfajta országimázs-építésként tekintett a bikavérre. Ne legyenek ezzel kapcsolatban illúzióink, hiszen az ország minden vidékéről való vörösbor házasításából készült ez az olcsó bor. Ennek több hozadéka is van: először is semmi köze nem volt sem Egerhez, sem pedig a bikavérhez; az én generációm Nyugat-Európától kezdve Amerikáig az Egri Bikavér márkára emlékszik. Ezt is csak azért, mert az olcsósága miatt szinte mindenki ettől rúgott be.

Tehát bármenyire is ismert ez a márka, a nevéhez nem sok pozitív élmény kötődik, ezáltal egy borzasztó nehéz örökség.

El kell döntenünk, hogy tudunk-e esetleg egyszerűbben egy új brandet felépíteni, vagy inkább ezt értelmezzük újjá a legjobb tudásunk szerint. Jelenleg nem látok megfelelő összefogást és közös szándékot egy új márka építéséhez. A bikavér a mi örökségünk, ezt kell újra sikerre vinni!

Hol van a helye Magyarországnak a világpiacon, és szükséges-e egyfolytában a világhírnévre áhítanunk?

Tokaj egyedisége, világelsősége vitathatatlan. Itt nagyon jó az elindult vita és az alulról jövő kezdeményezések. Ezek harmonizációja a makroszintű intézkedésekkel lehet a kitörés ereje. Joggal bizakodhatunk. A többi borról gondolkodva a 19. század végén még nem beszéltünk világpiacról. Akkor Európában három bornagyhatalmat tartottak számon: Franciaország, Németország és Magyarország. Az első világháború után viszont kiszorultunk a világpiacról. A múltba révedve és sebeinket nyalogatva, azt hinni, hogy mi vagyunk a világ közepe, politikában és borban is nehezen kezelhető.

Egy szétaprózott, rengeteg kis borvidékkel terhelt, alultőkésített birtokokkal rendelkező Magyarország drágán termel, és nem is tudja hosszú távon felvenni a versenyt az olcsó borok piacán.

A piacépítés, a saját márka építése és az egyedi minőség lehet a megoldás, de ezt sikeres márkák, és/vagy borvidéki elismertség nélkül nagyon nehéz elérni. És még egy fontos dolog: nem magányos hősök kerülnek világpiacra, hanem közösségeknek kellene megmozdulniuk. Hosszú távon a magyar bor piacának elsősorban Magyarországnak kell lennie, de nem szabad elzárkózni a többi piactól sem. A külföldi borok pedig folyamatosan jönnek be, így hát vagy sikerül világszínvonalon és a világpiacon mérhető minőségben megkapaszkodni a borainkkal, vagy elsöpörnek minket. Autarkiára, önellátásra berendezkedni és nem a világpiachoz mérni magunkat viszont egy öngyilkos stratégia.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram