Hirdetés

Az idei évben két igazán komoly hellyel is bővült a budapesti belváros gourmet éttermeinek köre. A Szulló Szabina és Széll Tamás kézjegyét magán viselő, nagy formátumú Stand étterem után megnyílt az évek óta várt Textúra.

Hirdetés

A Borkonyhás Sárközi Ákos, Horváth Tamás és Kalocsai Zoltán második étterméről szóló hírek már közel három éve kerültek napvilágra, de az új nyitás masszív akadályokba ütközött a bürokrácia útvesztői és a magyar építőipar túlterheltsége miatt. Ám ami késik, nem múlik, idén november elején végre sikerült kitárni a kapukat. A Textúra az V. kerületi Sas utcában, a testvérétterem Borkonyha közelében várja vendégeit.

A tulajdonos trió az új étterem helyszínválasztását nem bízta a véletlenre, a folyamatos teltházzal működő Borkonyhába előzetes foglalás nélkül érkező és helyet nem kapó vendégek már az első napoktól megtöltötték a Textúra étterem estéit.

Az új koncepció természetesen nem állt meg egy második Borkonyha kialakításánál, érezhető, hogy sok időtt töltöttek az új sztori kitalálásával és megvalósításával.

Hirdetés

A tulajdonos trió az új étterem helyszínválasztását nem bízta a véletlenre, a folyamatos teltházzal működő Borkonyhába előzetes foglalás nélkül érkező és helyet nem kapó vendégek már az első napoktól megtöltötték a Textúra étterem estéit.

Az új koncepció természetesen nem állt meg egy második Borkonyha kialakításánál, érezhető, hogy sok időtt töltöttek az új sztori kitalálásával és megvalósításával.

Kép forrása: www.texturaetterem.hu

Az éttermi belsőt egy matematikai tétel köré építették, Georgij Voronoj ukrán matematikus úgynevezett Voronoj-celláinak geometria tételéből indul, de azt rögtön át is emeli a természetben és a művészetben fellehető arányosság gondolati síkjára.

A Voronoj-cellák mintázata fellelhető ugyanis a természetben is, a föld növényzetében, a falevelek erezetének, a szitakötők szárnyának, a teknősök páncéljának vagy a zsiráf foltjainak mintázatában. Ez a geometriában is megfogalmazott minta az étteremdizájn vezérlőelve és egyfajta finom, organikus gondolkodásra való felbujtás megjelenítése a beltérben.

Kacsamáj vs. Voronoj-cella
Nem dogmatikus vagy ma divatosnak számító módon, öncélúan túlgondolva. Nem ígérve többet, mint amit a XXI. századi, közép-európai városi életünk lehetőségei engednek.

A borlap választékának összeállításában körülbelül 30%-ban kaptak szerepet a természetes, organikus borok, ezek számottevő megjelenésével is jelezve az üzenet fontosságát.

Hátszín

Az étterem executive-chefje, Sárközi Ákos kéznyoma minden kétséget kizáróan fellehetők a tányérokon. A mindig sok színben és formában gondolkodó és tálaló séf a Textúrában egy-két “hétköznapibb” fogást is felvett az étlapra, ilyen például a tényleg különösebb csavar nélkül készülő bableves vagy somlói galuska.

Az étlap egyik legjobbja egy magyar klasszikus: Vadas

Az étterem egyedi megjelenése, a tulajdonosi kör magyar gasztronómiában betöltött szerepe, a jól ismert – elismert – arcok, a konyha és benne Both Lőrinc séf törekvő munkája, a bor- és italpályát vezető Juhász Krisztián elhivatott gondolkodása mindenképpen garanciát jelent az őket már ismerő magyar és külföldi vendégek számára.

A somlói galuska pohárban érkezik

Megkóstoltuk az étlap emblematikusnak szánt ételeit, és természetesen nem kellett csalódnunk. A Textúra egy kiváló étterem, a magyar éttermi elit egy újabb konkurenssel gazdagodott – mindenkinek csak ajánlani tudjuk!

Gallery not found.

Olvassa el a nemrég készült interjúnkat is a Borkonyha tulajdonosaival!

FACEBOOK TWITTER GOOGLE PLUS