Egészen sokan el szokták dönteni már gyermekkorukban, hogy séfek lesznek, de azért az, hogy bartender legyen, ritkábban fogalmazódik meg az emberben fiatalon. Te hogyan kerültél erre a pályára?
Egészen kicsi korom óta közel voltam a vendéglátáshoz, ugyanis a családom egy panziót és éttermet, illetve rendezvénytermet üzemeltetett. Akkoriban persze másként láttam például egy esküvőt: jókedv, vidámság ünneplés – úgy gondoltam, hogy annak, ami ott történik, a részese akarok lenni. Pályaválasztásra gazdasági irányba mentem, viszont égett bennem a kalandvágy, ezért kerestem a lehetőségeket, hogy külföldre mehessek, akár rövidebb időre. „Working holiday” keretein belül Spanyolországba mentem egy all inclusive hotelbe. Igazi rabmunka volt, mégis gyönyörű pontja az életemnek, rengeteg élménnyel és nemzetközi baráttal gyarapodtam. Étteremben dolgoztam, azonban volt egy olyan időszak, amikor szükség volt a bárban segítségre. Az all inclusive jellegből adódóan nem a legmagasabb minőséget képviselték az italok, viszont nagyon megtetszett az közeg hangulata. A tengerpart, hogy szól a zene, az emberek gondtalanul koktélozgatnak. Én eközben poharat szedtem, jeget hordtam és gyümölcsöket vágtam – tökéletesen elvoltam.
Innen már egyenes út vezetett oda, hogy a jövőben is a bárpult mögé állj?
A következő nyári munkát megelőzően elvégeztem egy bartender tanfolyamot, ami szükséges volt ahhoz, hogy útra keljek. Ténylegesen nem lehet hazavinni olyan tudást, amit használni fogsz, de lesz egy papírod, illetve minimális alapanyagismereted és némi fogalmad a koktélkultúráról és -történetről. Arra mindenképpen jó volt az alapképzés, hogy megerősítette bennem a vágyat, hogy én ezzel szeretnék foglalkozni. Második alkalommal Görögországba mentem, ahová így már bartenderként érkeztem. Ismét megkérdőjelezhető volt a felszolgált koktélok minősége, azonban egy dolgot nagyon jól megtanultam: azt, hogy hogyan dolgozik az ember két kézzel (nevet). Kiválóan szórakoztam, és szerintem éppen ez egy bárnak a kulcsa. Pontosan az történt, amit gyerekkoromban is láttam: jó hangulatot teremtettünk, feldobtuk az emberek napját.
Budapesten sokáig dolgoztál ötcsillagos luxushotelekben. Ez egy tudatos döntés volt?
Amikor hazajöttem és végeztem az iskolával, akkor kezdtem el hotelekbe jelentkezni, hogy tapasztalatot szerezzek. Mindez a karrierem meghatározó részévé vált, ez lett a profilom, és nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy ebben a közegben is fogok maradni. A Ritz-Carltonban kaptam először lehetőséget, szerettem a corporate környezetet, a nagy csapatot. Nagyjából két évet töltöttem el ott, és nagyon örülök, hogy ez volt az első komolyabb szakmai munkahelyem, mert kiváló sztenderdeket vert belém. A Ritznél meg van határozva a vendég megközelítésének a módja, számomra pedig ez lett az alap. Sosem volt számomra egy idősebb vagy tapasztaltabb bartender vagy mentor, aki megtanított volna mindenre, amim van, autodidakta módon sikerült összeszednem könyvekből, utazások során, illetve a munkahelyeimen.
Hogyan kell megközelíteni vagy még inkább hogyan kell megtartani a vendégeket?
Például van egy amerikai házaspár, akiket még a Ritzben ismertem meg. Évente kétszer jönnek Magyarországra, minden alkalommal felkeresnek, mindig írnak, hogy hogy vagyok, hol találnak meg. Mindig is hittem abban, hogy ez az egész, amivel mi itt foglalkozunk, az nem csupán az italokról szól. Úgy gondolom, hogy nem koktélokkal foglalkozunk, hanem emberi kapcsolatokkal. Ez az a mentalitás, ami előre tudja vinni az embert a vendéglátásban, és ami segít megtartani a vendégeket. A cél, hogy amellett, hogy valamilyen jó, jelen esetben finom terméket kínálunk nekik, kialakuljon a vendég és a vendéglátó között egy kapcsolat, meglegyen egy közös érzés, hangulat.
A Ritz-Carlton után az Aria Hotelben folytattad a munkát.
Megkeresett az Aria Hotelből a volt kollégám, Gózon Péter. Nagyon népszerű és színvonalas volt a High Note Skybar, híres volt a tematikus menüjéről, bennem pedig égett a kalandvágy, így nem is volt kérdés, hogy átigazolok az Erzsébet tér másik oldalára. Négy évet dolgoztam ott, ami nagyon hosszú idő, különösen a vendéglátásban. Lépkedtem a ranglétrán, amikor távoztam, akkor nem hivatalosan bar manager pozícióban voltam.
Mi volt az oka annak, hogy nem volt hivatalos ez a pozíció?
Abba a problémába ütköztem, amibe egyébként számtalan alkalommal a karrierem során: azt mondták, hogy túl fiatal vagyok. Tényleg az voltam, ellenben nagyon ambiciózus és elhivatott. Sajnos nem a képességeimet nézték és az ötleteimet, hanem a koromat. Ez a mentalitás, hogy a tapasztalat és a kor mindenek felett áll, szerintem mélyen gyökerezik a vendéglátásban. Bár manapság ez már kezd végre átformálódni.
Ha jól sejtem, akkor nagyjából ebben az időben jött a Covid, ami mindenkinek, de a vendéglátásban dolgozóknak különösen feladta a leckét.
Személy szerint nagyon hálás vagyok annak az időszaknak, ugyanis a Covid kimozdított a komfortzónámból. Annyira, hogy eljött a pont, amikor elgondolkoztam, hogy talán valamilyen más pályát kellene választanom. Bújtam az álláshirdetéseket, és rádöbbentem, hogy én nem akarok semmi mással foglalkozni. Egyrészt nem tudtam elképzelni, hogy mást csinálok, másrészt nem tetszett a tudat, hogy ezzel hat évet dobhatnék a kukába.
Ha a mostani helyzetedből tekintünk vissza, akkor nagyon jó döntésnek tűnik, hogy akkor a vendéglátásban maradtál. Folytatódott a munka a luxusszállodák világában?
Közel sem! Egy Starbucks üzletvezetőjeként kötöttem ki, és azt kell mondanom, hogy ebben az időszakban – bár csak pár hónapig tartott – elképesztően sokat tanultam. Leginkább a rendszerezésről, és arról, hogy hogyan lehet megfelelni a különböző egészségügyi előírásoknak és szabályoknak. Minden pontosan van dokumentálva és levezetve. Emellett az is érdekes és szimpatikus volt, hogy hogyan kötik magukhoz a kollégákat, hogyan kezelik és támogatják a fejlődésüket.
Hogyan sikerült az amerikai kávéláncból visszatérni az italok, koktélok és bárok világába?
Megkeresett Nagy Zoltán, akit már ismertem korábbról, mert szerettem koktélversenyekre járni, ahol ő gyakran volt zsűri. Rendkívül sokat köszünhetek neki, az ő karaktere egy komoly mozgatórugója volt a fejlődésemnek, mert nem beszél mellé, nem szépít feleslegesen a dolgokon. A mai napig úgy gondolom, hogy érdemes meghallgatni, mert lehet építkezni abból, amit ő tanácsol.
Egy apró butikhotelhez, az Alice Hotelbe hívott, én pedig visszatértem. Ez azért volt fontos tapasztalás, mert nulláról nyithattam ki egy bárt. Remek lehetőség volt gyakorlásnak, hogy hogyan kell egy alapszeszkészletet összeállítani.
Jó, hogy említetted a versenyeket, mert nagyon érdekes téma, hogy ezeknek manapság még mennyire van létjogosultsága?
Én nem versenyzem már három éve, aminek az az oka, hogy márkanagykövetként tevékenykedem itthon. Vannak olyan globális versenyek, mint például a World Class – ami idén végre Magyarországra is megérkezik –, amelyen komoly, profi, jó karakterű és jól kommunikáló embereket keres. Véleményem szerint sok verseny értelmetlen, azonban arra mindenképpen jók lehetnek, hogy az ember fejlődjön, kipróbálja magát, megtanuljon kommunikálni, marketingelni magát, csiszolhatja a tudását, a karakterét. Kapcsolatépítés miatt hasznos lehet részt venni a versenyeken, ráadásul edukálni és támogatni is lehet a fiatalabb generációt.
Az Elysian megnyitása előtt a Hotsy Totsyban dolgoztál.
A Hotsy Totsyban nem volt annyira hosszú a pályafutásom, ám annál kalandosabb és tartalmasabb. Ott Nagyon jó volt a csapat, szerettem azt a hangulatot és pörgést. Érdekes helyzet volt kilépni az ötcsillagos közegből, az, hogy nem kellett kihúzni magam és távolságot tartani a vendégekkel. Azt mondták, hogy üljek le a vendégekhez az asztalhoz, beszélgessek, szórakozzak, érezzem jól magam, legyek játékos és pimasz. Töröljem el a határokat. Piszkosul élveztem!
A luxushotelek világában és például egy speakeasy bárban szerzett tapasztalatokat mennyire lehet vegyíteni?
Én próbálom mindezt vegyíteni, úgy gondolom, hogy az alapok, amiket a Ritzben belém vertek, viszem magammal, értékesek és jók, azóta is ebből táplálkozom. Összességében azonban nagyon hasznos, hogy mindkét szegmensből van tapasztalatom. Elkezdtem mindezt összemosni, mellette pedig egész karrierem során rengeteget utaztam. Mindig abban láttam a lehetőséget, hogy olvasok, illetve megnézem a világ legjobb bárjait, megtapasztalatom, megkóstolom. Tokión át egész Európán keresztül rengeteg helyen jártam már, egyelőre egyedül Amerikába nem utaztam még, mert mindig Ázsia felé tendáltam – persze ami késik, nem múlik. Azonban eddig mindig úgy éreztem, hogy Keleten más a kultúra, a mentalitás, a hozzáállás, az életstílus, amiből rengeteget tudok meríteni és tanulni. Mindig az volt az álmom, hogy a sok kulturális és szakmabeli különbséget valahogyan összevegyítem, és megalkotom belőle a sajátomat.
Ha jól gondolom, mindezekből született meg az Elysian.
Tóth Norberttel – aki itt az üzlettársam lett – közösen menedzseltük a Hotsy Totsyt, jól működtünk csapatként, megosztottuk a feladatokat, így mindkettőnknek megmaradt egy bizonyos fokú szabadsága. A Hotsyn belül található Hudson megnyitása után úgy döntöttem, hogy megvalósítom a rég dédelgetett álmomat, és lesz egy saját helyem. Itt is számítottam Norbira, mert tudtam, hogy ezt nem tudnám egyedül csinálni. Nem volt egyszerű a nyitást megelőző időszak, négy hónap volt az építkezésünk, de előtte hat hónapon keresztül csak lokációt kerestünk. A befektetőnket még egy korábbi munkahelyemen ismertem meg. Az egész üzletnyitás egy nagyon intenzív tanulási időszak volt, rengeteg olyan folyamatból vettük ki a részünket, ami egyáltalán nem egy bartender feladata, de ez történik ha valaki tulajdonos lesz.
Valójában már jó ideje, ha volt egy jó ötletem azt megtartottam magamnak, és az utazások során szerzett inspirációkat is elraktároztam erre az időszakra. Sokszor konzultáltam Nagy Zolival, és ő mindig azt javasolta, hogy ne csináljam. Azt mondta, hogy menjek el és dolgozzak valakinek sok pénzért, sokkal jobban járok vele, mint egy saját hely nyitásával. Én viszont ennél nagyobb kalandot el sem tudtam képzelni. Ha valaki most megkérdezne engem, hogy hogyan álljon neki egy saját hely nyitásának, akkor azt mondanám, hogy ne álljon neki (nevet). Imádom minden pillanatát, szeretem, amit csinálok, de vért izzadtam azért, hogy itt lehessek. Aki ilyesmibe vágná a fejszéjét, számoljon vele, hogy ez nem egy rögös út lesz, hanem annál sokkal nehezebb. Azonban megéri!
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.