Gaggan Anand neve manapság egyet jelent a progresszív indiai konyhával. Bangkoki éttermét egymás után háromszor választották már Ázsia legjobbjának.
A San Sebastiánban tartott Gastronomika kongresszuson idén ő volt a díszvendégként szereplő India arca. Az indiai ízeket meglepő formába öntő, kísérletező kedvű ételeihez a molekuláris gasztronómia jelentette a legfőbb inspirációt. Az alapokat magától Ferran Adriàtól leshette el, amikor 2010-ben az elBulliban volt gyakorlaton.
A mester nyomdokain
A most 39 éves Gaggan – mesteréhez hasonlóan – szintén nem tudja magát élete végéig ugyanabban az étteremben elképzelni. Már tavaly bejelentette, hogy Gaggan nevű, 2011-ben nyílt, világhírnévre szert tett bangkoki éttermét az évtized végén végérvényesen bezárja. Bár 2020-ig még van idő, jelenlegi étteremével párhuzamosan már elkezdett következő projektjén dolgozni. Fukuyama „Goh” Takesivel, a japán-francia fúziós konyhát vivő La Maison de la Nature Goh étterem séfjével terveznek éttermet nyitni Fukoakában.
Döntésével sokakat meglepett: miért dobna sutba valaki egy ilyen sikeres koncepciót? Az egy időben a rockzenészi karrierrel is kacérkodó Gaggant egy cseppet sem vonzza saját brandjének építése. Meggyőződése, hogy tíz év elteltével egy étteremből brand válik,
ő pedig nem szeretne Gaggan-éttermeket nyitni világszerte.
Az indiai séf trófeákat sem gyűjt. Az idén decemberben Bangkokba érkező Michelintől is számíthat csillagra, de ez sem motiválja: „Mi nem a Le Gaggan vagyunk. Nem akarom, hogy francia mércével mérjenek minket Ázsiában.”
Úgy érzi, hogy jelenlegi projektjéből lassan kihozza a maximumot.
„A harmincas éveimet a bangkoki étteremnek szenteltem, a negyvenes éveimben valami gyökeresen más dologgal szeretnék foglalkozni – tíz év alatt ugyanis rengeteget változik az ember.
Nem a főzéssel szeretnék felhagyni, csak új perspektívából szeretném szemlélni a dolgokat.”
Forrás.
Warning: Undefined array key 0 in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 6
Warning: Attempt to read property "term_id" on null in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 6
Warning: Undefined variable $sponsor_data in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 17
Warning: Attempt to read property "description" on null in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 17