Hirdetés
Hirdetés

Négy étterem Budapesten, akik már nem nyitnak ki újra

SZERZŐ: DiningGuide
2020. május 25.
A 2020-as év eddigi eseményei egészen biztosan további étterembezárásokat fognak maguk után vonni. Az első hullámban azonban leginkább olyan helyek leköszönése várható, amelyeknek a járványtól függetlenül is bizonytalan volt a működése – figyelembe véve persze, hogy minden vállalkozásnak megvan a maga története, a működtetők döntései, bérleti díjak és egy sor további szempont. Teljes spektrumban egyelőre nem is tudható, hogy kik zárnak be végleg, hiszen az újranyitások ezen szakaszában még kérdőjeles, hogy hol lóg kint a tábla ideiglenes, és hol végleges bezárással. Öt kedvelt Budapesti étterem következik, akiktől viszont – remélhetőleg átmenetileg – tényleg búcsút mondunk.
Hirdetés

(Megjegyzés: az ötödik étteremmel a cikk megjelenése után egészítettük ki az írást.)

Funky Pho

2015-ben a Dining Guide az év street food helyének választotta, és igazi kultstátuszt élvezett a phobisztrók körében. A legtöbb helytől eltérő stílusban – nem hanoi, hanem saigoni módra – készült leveseikkel és példamutató hozzáállásukkal az alapanyagok és főzés terén kiemelkedtek a phomezőnyből. Hét év után zárnak be a VI. kerületi Mozsár utcában, de utalnak rá elköszönésükben, hogy nem véglegesen.

@Facebook Funky Pho
KNRDY

"Modern, nagyvárosi elegancia feketére hangolva, a Magyarországon egyik legerősebb steakfelhozatallal" – írtuk róla a 2020-as Dining Guide TOP100 Étteremkalauzban. Az Október 6-a utcai steakétterem nem állt be a környéken egymás után nyíló éttermek sorába (Textúra, Panificio, Essência), és már régóta rebesgették, hogy be fog zárni, ez most meg is történt. Igazán jó steakesekből továbbra sincsen túlkínálat a városban, most pedig még eggyel kevesebb lesz.

@Facebook KNRDY
Le Poulet

A rotisserie csirkést teljes joggal kedvelte a környék. Szerethető, a közízléshez közelálló koncepció, elérhető árak, minőségi csirkehús, különleges vacsoraestek – az újlipótvárosi étteremnek volna helye a budapesti felhozatalban. Úgy tudni, hogy az extrém magas bérleti díj fizetése okozta az alapvető problémát, az idei tavasz pedig valószínűleg csak feltette az i-re a pontot. Bízunk benne, hogy megújulva egyszer még visszatér a fővárosi éttermek vérkeringésébe.

@Facebook Le Poulet
Kertem

Inkább volt kulthely, találkozó- és ivóhely, mint hétterem, de a szűk étlapon kínált igazi street foodokat mégis emlékezetesen finoman készítették. A bezárás okai nem teljesen világosak, hogy miért "nem kapott helyszínt" idén, és az Index sem jutott a nyomára. Azt a hangulatot azonban, amit a Kertem hozott a Városligetbe, csak támogatni lehet. Lazaság, pörgős kiszolgálás, a legjobb értelemben vett street food-ok, gyerek/kutya/mindenkibarátság. Volt egyfajta romkocsma jellege a helynek, de mindezt a ligetben, a szabadban, korrekt ételekkel jó volt átélni nyaranta.

@Facebook Kertem

Utólagos kiegészítés: Soul Food Budapest

A bulinegyed egy soha nem túl harsány, igazi gasztrogyöngyszeme volt a Soul Food. (A soul food eredetéről ebben a cikkünkben írtunk!) A karibi-térséget maga is megjárt tulajdonos jól hozta azt az ízvilágot, amellyel világszerte nagy sikert lehet aratni. Április végi búcsújuk így hangzik: "Kedves Vendégeink, Barátaink. Eddig bírtuk. Sajnos a házhoz szállításba vetett hitünk nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Rengeteg a deficit, segítség nem érkezik, így egyelőre feladjuk. Reméljük egyszer majd valahol újra találkozunk Veletek."

@Facebook Soul Food Budapest

Kapcsolódó írásunk:

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram