Hirdetés
Hirdetés

Naspolya, a dércsípte téli rózsaféle, amitől Shakespeare is undorodott

SZERZŐ: DG
2020. december 3.
Megosztó finomság, mely novemberben és december elején kerül a zöldségesek és piacok pultjaira. Hiába ismerhetnénk jobban, mint az ananászt, a kivit, a kókuszt, a naspolya nincs benne a fősodorban, ritkán kerül a bevásárlókosarakba. Pedig ízélménye és vitamintartalma indokolná, hogy jobban kedveljük. Kóstolás előtt kicsit mesélünk róla.
Hirdetés

Megannyi olyan zöldséget és gyümölcsöt ismerünk, amelyek csak az év egy bizonyos szakaszában, kevés ideig elérhetőek, kizárólag egy-egy ételfajta készül belőlük, nem annyira népszerűek, vagy egyszerűen valamiért bizalmatlanok vagyunk velük. Legutóbb a fanyar birsalmát és a birskörtét méltattuk, most a naspolya következik. Egy rózsaféle, jelentős kerti díszítőértékkel, magas pektintartalommal, különleges édes aromákkal és krémes állaggal.

Naspolya, a több ezer éves szupergyümölcs

Nagy valószínűséggel a kelták hozták be Kis-Ázsiából Európába, így jelent meg a Kárpát-medencében is. Május-júniusban virágzik a fa és a naspolya bokor is, illatos, fehér virágokat hoz. Gyümölcsére azonban egészen novemberig kell várnunk.

A gyümölcs húsa kemény, de csersavtartalma miatt ilyenkor fogyasztásra még nem igazán alkalmas. Idő kell neki. Az első hideg beállta, amikor a dér megcsípi és kicsit fonnyadni kezd az addig feszes termés. Ilyenkor kell leszüretelni, majd sötét, hűvös helyen várni, hogy teljesen beérjen. Egymásra helyezni nem érdemes a puhuló, barna naspolyát, mert könnyen rodhattá válhat és akkor oda az ízélmény! Egyesek a szalmán érlelésre esküsznek: pincében, padláson csészelevéllel felfelé, szalmára kell helyezni a leszüretelt gyümölcsöt és megvárni, míg a "legszebb" arcát mutatja.

Shakespeare undora

Ámítás lenne esztétikusnak hívni a naspolyát — ugyan a gyümölcs rajongói semmi visszataszítót nem találnak benne, — még maga William Shakespeare is az emberi hátsó fertályhoz hasonlította. DH Lawrence 20. századi angol író pedig még messzebb ment a puha, kásás, barnás gyümölcs hasonlítgatásával... A shakespeare-i gondolat minden bizonnyal a franciáktól jött, ugyanis ők cul du chien-nek hívják, ami annyit tesz: kutyafenék.

Kis magyar naspolya etimológia

A mi naspolya elnevezésünk valószínűleg az olasz nespolo-ból eredeztethető (itt senki sem asszociált tomporokra, elég nekünk a kecskecsöcsű szőlő és a macskapöcse paprika). Lazio tartományban még egy Nespolo nevű települést is jegyeznek. Érdekes adalék, hogy kisméretű fán és bokron is érik, a bokor alacsonyabb termete miatt a népies neve sok helyen lasponya (lapos naspolya).

Miért lett elátkozva?

Általában azok, a mindennemű kísérletezéstől reszkető emberek kerülik ezt a gyümölcsöt, akik kinézet és textúrák miatt nem szeretik megkóstolni az újdonságot. Akiknek rémálom vadon termő gomba harapása, vagy például a fantasztikus, nektárízű füge különös húsa.

Hogyan vásároljunk naspolyát?

Érdemes a piacon keresni, érdeklődni utána. Ha nem azonnali fogyasztásra vásároljuk, akkor egy kicsit világosabb, keményebb szemeket válasszunk, hogy otthon pár nap alatt "készre" puhuljanak. Ez egy-két nap alatt is megtörténhet, ezért sűrűn pillantsunk rájuk, nehogy túlmenjen az érés és ki kelljen dobni őket. Fontos, hogy akár a szalmán érlelésnél, ne érjenek egymáshoz.

Hogyan fogyasszuk?

Az igazi rajongók, akik egész évben a naspolyaszezont várják, mosás után azonnal nekiesnek a szemeknek. Sokat ecsetelt külsejének köszönhetően kérdéses, hogy milyen formában fogyasszuk el. Mosás után kikanalazva, vékony bőrét lehúzva, esetleg kiszívva az édes-fanyar pépet, ügyelve nagyobbacska magokra, amiket nem érdemes elfogyasztani. Ez nem az a gyümölcs, amit elegánsan lehet enni, nem véletlen, hogy Ádám és Éva sem naspolyába harapott a Paradicsomban.

Mi készíthető belőle?

Magas pektintartalma miatt kiváló lehet lekvárok, chutney-k készítéséhez. Ilyenkor szerencsére nem kell megpucolni, kimagozni a naspolyákat, inkább főzés után érdemes szűrőn átpasszítozni, hogy csak a krémes, érett gyümölcshús kerüljön az üvegekbe. A birsalmasajt analógiájára pedig naspolya-sajtot is készítenek belőle.

Nagyon jól passzol vadakhoz, egészben sült húsokhoz, pecsenyékhez, de paték és terrine-k kísérőjeként is érdemes kipróbálni. Édes, semmivel sem összekeverhető aromája a kellemes téli fűszerekkel is harmonizál: a leheletnyi vanília, fahéj is jól áll neki. A naspolya dzsem, lekvár érlelt, penészes sajtokkal is élmény lehet.

Mostoha külleme egyedi és értékes ízeket takar, viszont csakúgy, mint a birsalma, a kökény, vagy a som, régi vágású alapanyag, amihez nem sűrűn nyúlnak.

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram